Kezdőoldal » Állatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok az otthon...

Mit gondoltok az otthon tartott állatokról, szabad-e, nem szabad, állatkínzás, stb?

Figyelt kérdés

Egyik barátomnak volt egy érdekes véleménye ebben a témában, ő konkrétan azt mondta, hogy olyan állatot, ami nincs háziasítva, konkrétan tiltani kéne, hogy az emberek tarthassák őket. Merthogy egy hörcsög, kanári, de még a hal vagy a pók is nagyobb teret igényel, vágyik a szabadságra, és úgyis depressziós lesz, akármilyen jó környezetben tartják is.

Számomra ez azért erős túlzásnak hangzott, én úgy gondolom, bármiyen állat, amit szeretettel nevelnek, és gondosodnak róla (etetik, itatják, játszanak, törődnek vele), főleg ha fiatal korában hozzászokik az emberek környezetéhez, lehet boldog. Olyan példák is szerintem igazolhatják ezt, hogy a nálunk tartott kanárik és csincsillák is, akikkel rendszeresen napi több órát is foglalkoztunk, láthatóan életvidámabbak voltak, mint pl keresztanyáméknál, ahol csak feküdtek a sarokban, búsan tekintgetve körbe-körbe (tudniillik ott az állattartás annyiban nyilvánult meg, hogy az elején tök jó, új, izgalmas és érdekes, de egy héttel később már örüljön, hogy mindennap kap enni és inni...).

Kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről?



2012. okt. 15. 14:09
 1/3 anonim ***** válasza:
45%
Bizonyos esetekben igaza van a haverodnak, mert vannak akik vadállatokat tartanak otthon. Hallottam már olyanról aki rókát akart tartani. Mindamellett én úgy gondolom, hogy általában véve mostanság sokan eltúlozzák az állattartás körüli dolgokat illetve átvesszük a külföldön bevett hülyeségeket pl.: a macskát pórázon sétáltatjuk vagy wc-t teszünk a nyúlketrecbe. Hajlamosan sokat aggódunk a lelki állapotuk miatt. Ezen változtatni kellene!
2012. okt. 15. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Sok állat pont ezért marad vad, a hörcsögömet például lehetetlenség megszelídíteni, de a tengerimalacok például már azért nem harapnak, mert sikerült őket háziasítani. Szóval ez attól függ hogy milyen állatról van szó.
2012. okt. 16. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Az én macskám pl elpusztult volna ha nem vagyok. 1 napos korában találtam a kukába hajítva. Ő panelmacska, nem is élt meg mást, szerintem kint elpusztulna...

Egyszer próbáltam meg pórázon levinni kicsit, de rettegett, hiába voltam ott mellette.

2012. okt. 18. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!