Hogyan tudja a bálna elviselni az olyan mélységek nyomását mint amit egyes tengeralattjárók se tudnak illetve onnan feljönni keszonbetegség nélkül?

A bálna testét- mint a többi élőlényét- javarészt folyadék és szilárd anyak keveréke adja, viszonylag kevés benne a gázzal telt tért. Namost a folyadék gyakorlatilag összenyomhatatlan, a szilárd anyagok dettó. Ellenben a tengeralattjáró szinte teljes egészében levegővel van tele, és csak egy vékony fém burkolatnak és a váznak kell bírnia a teljes nyomást.

Keszonbetegség: a búvár ugyebár mindíg a környező víz nyomásával kapja a levegőt, hogy lélegezni tudjun, ezért beoldódik a vérébe nitrogén és egyéb gázok, tulajdonképpen egy "fölösleg" lesz a véréban, amit a nyomás tart ott. Ha lassan emelkedik, akkor ez majd távozik, ha viszont gyors a nyomáscsökkenés, akkor a tüdőn keresztül nem tud időben ürülni és buborékok keletkeznek a vérben. Namost a bálna nem veszel levegőt a víz alatt, tehát nála ez nem áll fent, ezenkívül nyilván az ösztönei is megmondják mit csinálhat és mit nem.

A fej hatalmas tömegének legnagyobb részét azonban a koponyán kívül elhelyezkedő, a felső állkapocsra nehezedő, a delfinek "dinnyéjéhez" hasonló spermaceti-szerv teszi ki. Ennek az izmos falú üreges szervnek a felső részét áttetsző, lehűtve viasszerűen megszilárduló folyadék, a spermaceti tölti ki; alsó részében zsíros anyag van, amelyet a bálnavadászok szemétnek (junk) neveztek, mert kereskedelmi értéke elmaradt a cet más részeiből nyerhető zsiradéktól. A spermaceti funkcióját nem ismerjük biztosan. Egyes kutatók szerint a cetre ható felhajtóerő szabályozására szolgál. A spermacetin belül ugyanis vannak olyan járatok és hólyagok, amelyekbe az állat vizet vagy levegőt szívhat be. Ha le akar merülni, vizet szív be, ezáltal a spermaceti megszilárdul és sűrűbbé válik; felemelkedéskor kiengedi a vizet, a spermaceti felmelegszik és kitágul, megnövelve az állat testére ható felhajtóerőt. Más elméletek szerint a hímek verekedéseinél van jelentősége (igen nagyot lehet ütni vele); ismét mások szerint a hanghullámok fókuszálására szolgál.

Az ámbrás cet a legmélyebbre merülő tengeri emlős. Minden bizonnyal képesek 3000 m mélyre is lemerülni, mivel egy elejtett cet gyomrában olyan cápát találtak, amely ilyen mélységben, a tengerfenéken él. Ha az ilyen merülések ritkák is, 1000 m mélyre rendszeresen lemerülnek az állatok. Az ámbrás cet csaknem függőlegesen bukik a mélybe, odalent egy helyben várakozik zsákmányára, majd függőlegesen felemelkedik, és csaknem ugyanott bukkan felszínre, ahol lebukott. Lefelé 7—8 km/h, felfelé 9 km/h sebességet is elér. Hosszabb merülést követően mintegy 10 percig marad a felszín közelében, és ezalatt 10—15 másodpercenként vesz levegőt, majd ismét hosszabb időre lemerül. A régi cetvadászok is ismerték azt a szabályszerűséget, hogy ahány láb hosszú az ámbrás cet, annyiszor vesz egymás után levegőt (tehát egy 15 méteres állat 50-szer), majd ugyanennyi percig marad a mélyben.