Az állatok megérzik a hangulatunkat?

A sztori ott kezdődik, hogy édesapám már azelőtt meghalt, mielőtt az eszemet tudtam volna, tehát nem emlékszem róla semmire. Ennek ellenére nagyon sokat hiányzik, rengeteget gondolok rá és sokszor elszomorodok emiatt. Nemrég egy szám újból eszembe juttatta a történeteket, és sírtam. A macskám, aki mióta felnőtt már nem az a bújós típus, fel ugrott az ölembe, és konkrétan vígasztalni próbált, bújt, a kis mancsaival megtámaszkodott a mellkasomban és szinte végig a szememet nézte, simult. Érzi a bánatomat, vagy épp bújós kedve volt?