Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » Ezt hogy csináljam meg?

Ezt hogy csináljam meg?

Figyelt kérdés

Van egy 70 literes akváriumom. Tavaly augusztus végén készítettem el. A halak jól érzik magukat benne, de a növényekkel vagyok gondban. Az eladó azt mondta, hogy elég erre a vízmennyiségre 15W daylight T8 as fénycső. A növényeim kezdtek pusztulni. Már ott tartottam, hogy szinte az összes magas háttérnövényem kipusztult. Ekkor döntöttem úgy, hogy egy másik üzlet szakemberével konzultálok. Ő ajánlott még pluszba egy 15W-os Sera növényes fénycsőt. Megvettem, már javulgatnak a növényeim. A talaj vízszintes. Arra gondoltam, hogy egy kis kiemelkedőt csinálok bele nagyobb bazalt kövekből. És növényeket ültetnék a kis dombba. Az a kérdésem, hogy csak szimplán ültessem bele őket, vagy tegyem őket földlabdába? A földlabdát készíthetem úgy, hogy a kavicsból kiemelem a növényt, és egy négyzet alakú textilbe, vagy gézbe teszem, majd kókuszföldet helyezek rá, és összekötöm. A kókuszföld(természetesen vegyszermentes, és sterilizált) megfelelő erre a célra, vagy használjak más fajtát? Ha a kókuszföld nem jó, honnan tudom beszerezni a megfelelőt, és a kellékeket? Remélem, hogy jó ez a módszer a földlabda készítésére, de ha nem, akkor javítsatok ki legyetek szívesek! És milyen növénnyel ajánlott beültetni, befuttatni ezt a kis „dombot”? Tervezek betelepíteni pár RC garnélát. Növénytápot használok: Easy Carbo. Naponta 1,5ml.


A segítséget előre is köszönöm,

Csaba


2012. febr. 9. 20:38
 1/1 anonim ***** válasza:

Ilyen talajom van és a sok növényem szépen fejlődik:

[link]


Kiszeded a kavicsot, helyette veszel ilyet, ebbe frankón lehet ültetni. Ha 40cm magas az akváriumod (akkor kicsi az alapterülete) akkor elég bele 1 zsák is talán. De akkor lehet könnyen ültetni bele, ha olyan 5cm magason van legalább, mert ez egy könnyű talaj, egyébként ki tudnak repülni belőle a növények. De pont azért nőnek benne jól a növények, mert könnyű és nem töri össze a gyökereket, és ilyen föld szerű anyagból vannak gyúrva ezek a kis golyócskák, tehát valamennyi tápot is ad nekik.

2012. febr. 10. 01:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!