Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » Van egy 40 literes akváriumom...

Mort1981 kérdése:

Van egy 40 literes akváriumom amiben sajnos nagyon sűrűn kell vizet cserélnem, mert a cserétől számított harmadik vagy negyedik napra tejszínű zavarossá válik. Mitől lehet ez?

Figyelt kérdés
Az akváriummal lassan egy éve foglalkozom, van benne keringető és szűrő berendezés, amit folyamatosan használok, emellett időről -időre szoktam fertőtleníteni az eszközöket és amű növényeket, valamint a kavicsot az aljában szintén átmosom,a vizet forralva és forralás nélkül egy napig állva hagyva is próbáltam már beletenni, de ugyanazt az eredményt hozta. Éppen tegnap mostam és fertőtlenítettem ki mindent és emellett lecseréltem a vizet, mégis a vízen lehet érezni azt az állott szagot, amit a halastavak környékén lehet érezni, pedig nem csak forralom, hanem próbálom "tisztítani" is (egy akvariszta szaküzletben tanácsolták, hogy ne csak sima vízzel, hanem háztartási sósavas oldattal fertőtlenítsek, mert az jól átmosva nem árt a halaknak) Ezenkívül próbáltam már javítani víztisztító tablettákkal (azt hiszem valami kristályvíz tabletta volt a neve a bogyónak), meg raktam már bele sok mindent a metilénkéktől kezdve sok más szerig, de az eredmény ugyanaz lett. Etetni egyébként szoktam lemezes haltáppal, néha vizibolhával és az algaevőknek olykor-olykor dobok be tablettát, vagy algakockát morzsolok, de amennyien vannak nem sok hullik le a cuccból az aljzatra. Egyenlőre a gurámikat nem zavarja a dolog, meg a Black mollykat meg az algaevő harcsáimat sem, de a guppikat, meg az egy szem sziámi harcos halamat féltem. Nem tudnátok tanácsot adni, mit tehetnék még, mert már azon agyalok, hogy ha rámegy ingem gatyám lehet akkor is fel fogom tölteni az akváriumot ásványvízzel, hátha az használ... Előre is köszönöm a válaszotokat.

#tejszínű
2012. máj. 4. 20:03
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Pont ez az..a szűrőt csak végső esetben,akkor szabad kimosni8az akváriumból kimert vízben)amikor már annyira koszos,hogy nem forgatja a vizet.Különben a szűrőbacik elpusztulnak és ez történik mint amit leírtál.
2012. máj. 4. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
96%

Úristen... Hát barbárság amit csinálsz, 1 év alatt még nem jöttél rá? Nem olvastál?

Olyan durva hibákat vétesz, ami durva állatkínzásnak minősül.


1. 40 literbe gurámi, molly, harcsáK, guppik, sziámi?! Ez ugye csak egy kib*szott vicc? Egyek a halak 200 literre valóak basszus, legalább.

2. Fertőtlenítesz? Semmit nem hallottál még a biológiai bontásról, a nitrifikációról, az egyensúlyról, az egészséges akváriumról? Sósav, metilinkék, fertőtlenítés? Szerinted így működik a természet?

3. Mű növények? Minek? Ahhoz műhal dukál, és problémád sem lesz annyi. Döntsd el, hogy akvarizálni szeretnél, vagy csak egy kupac műanyagot.


Most AZONNAL kezdd el kiolvasni a Horn-Zsilinszky: Akvarisztikát, valamint akvarista.hu-n az ingyenes e-bookokat.


A hangnememért pedig elnézést, ne vedd sértésnek, csak vedd észre, hogy nagyon súlyos hibák azok, amiket elkövetsz.

2012. máj. 4. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Amit most megtehetsz az állatokért:

A Betta maradhat. Ha az algaevők törpe szívó harcsák, azok is maradhatnak. Ha bármi más fajta, akkor nekik is menniük kell, az összes többivel együtt!

Hogy kinek passzolod el őket, az legyen a te gondod, ajándékozd el, vagy bármi. A legpraktikusabb az lenne, ha el tudnád cserélni őket valami szívósabb vízinövényekre.

A szűrőt soha ne kapcsold, ki és 3-4 naponta cserélj kb 7-8 liter vizet.

A cserevizet legalább fél napig hagyd állni!

SEMMI MÁST NE CSINÁLJ!

Nem kellenek semmiféle kimosás, meg fertőtlenítés. Tudnék olyat mondani, amit át kéne mosni, de az nem az akvárium...

2012. máj. 5. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a segítséget. Már van helye a nagyja halnak, legalábbis addig amíg nem sikerül szereznem egy nagyobb akváriumot. Egy barátom bevállalta a javát, és az ő akváriuma 150 l körül van és nem túlzottan zsúfolt. Eghy fokkal szebb kilátás a halak számára... Igazság szerint van pár vizinövény az akváriumomban, amiről nem tettem külön említést, de akkor megnövelem a számukat. Nem tudom, esetleg segíthet-e a víz beállításában, ha barátom akváriumából kérek egy kis beállt vizet? (tudom, fertőzésveszély és hasonlók, de az ő akváriuma tényleg ellenőrzött, és nem olyan koca módra csinálja mint én.) Egyébként a halállományom csak nemrég (4 napja)duzzadt fel, mert eddig csak 6-7 guppi és 2 algaevő volt benne (az utóbbiakat kb azóta nevelgetem, amióta megvan az akvárium akkor voltak 1,5 cm-esek, most kb 6 cm-esek, Őket nem szívesen adnám oda, de ha muszáj akkor muszáj)Már készítettem ki vizet egy steril vödörbe, és holnapra cserélhető állapotú lesz. A könyvekből amit tudtam leszedtem és most éppen azokat tanulmányozom gőzerővel.

Még egyszer köszönöm a tanácsokat. Remélem, most már nem lesz bajom, ha egyszer sikerül belőni és szinten tartani a dolgot.

2012. máj. 5. 21:49
 5/11 anonim ***** válasza:

Elvileg segítene a beállt akváriumvíz, de csak ismételni tudom magam, semmi mást ne csinálj!!!

Nem poénból mondtam!

Nem tudhatod milyen a vize, nem látsz bele, nem tudhatod mit hurcolsz be, milyen algaspórákat stb.

2012. máj. 6. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Rendben, én sem szeretnék nagyon reckírozni. Akkor marad a pihentetett víz. Nemsoká elkezdem az első cserét. Úgy 9 körül jár le az egy nap. Egyébként mint ha tisztult volna picit a víz. Apám egy kicsit megnövelte a levegőztetőm teljesítményét, így több levegő jut a vízbe. Úgy tűnik, ha nem is sokat, de ez is segített picit... Mindenkinek kellemes vasárnapot és jó pihenést.
2012. máj. 6. 06:07
 7/11 A kérdező kommentje:
Úgy tűnik a vízcsere beválik. Nem akarom elkiabálni, de egy hete folyamatosan leszedem és pótlom azt a 6-8 litert és végre, tegnap már nem volt zavaros a víz. A szaga is javulgat. El nem múlt még teljesen, de gondolom, majd ez is változik. A nagyobb (150 l-es) akváriumot már megrendeltem, addig a halaim kényszernyaraltatáson van (már mint a többségük) Még egyszer köszi a segítséget.
2012. máj. 12. 06:38
 8/11 anonim ***** válasza:
Látod, mindig mondom, hogy az akvárium türelemre tanít.:)
2012. máj. 12. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Gyors segítségre van szükségem:( Végre tiszta a víz és most a maradék hal, ami az akváriumban maradt sorra pusztul el. tegnap az egyik kis harcsám, ma meg a többiek szépen sorban.

Azt nem tudom, hogy a kint lévő halak hogy állnak, mert nem beszéltem barátommal, de ez nagyon aggaszt. Ez volt annak idején is. Végre, mikor szép volt az akvárium akkor hullott el a halak nagy része. Bevallom, bent hagytam 6 kisebb guppit, mert nagyon üresnek tűnt az akvárium, de a 6-ból ma reggelre elpusztult 3. egy meg nagyon úgy állt, hogy az akvárium alján volt, és ugyan a kis háló elől elúszott, de nem túl fürgén. Este volt ugyan egy vihar és pár percig nem ment sem a levegő, sem a keringető, de ez úgy 3 perc volt. A fűtés most nem megy, de tegnap délután 23 fokvolt a volt a víz, reggelre 20 fokig hűlt (azt olvastam, éjszaka 3 fok hőingás az ideális)Most minden halat kipecáztam és adtam nekik egy kis edényben annyi parakillt amennyi a vízhez kell... Mást nem tudok kitalálni. Szerintem visszamondom a rendelést is, mert mire ideér az akvárium, úgy sem marad egy halam sem. És még egyszer nem csinálom végig.

2012. máj. 13. 07:28
 10/11 anonim ***** válasza:
A 40 literes Akváriumot felejtsétek el!!! Legalább 100 literes akváriummal kell kezdeni. Abban van elegendő víz, hogy csak havonta 1-szer kelljen vizet cserélni. A biológiai egyensúly miatt. Amúgysem nagy a 100 literes sem, mert 80x40x35cm ez a 112 Literes. Amiből 20 kg az aprókavics az alján. Nincs az akvárium tetejéig töltve a víz. Így kb. 82 liter víz van a 112 literesben. És kell hozzá egy 800 Liter/óra külső szűrő is. Túl sokat világítani nem szabad mert algásodni fog. Csak napi 6-8 órát. És a nap nem sütheti egész nap, ne olyan helyen legyen. Nálam például max 1 órát süti a nap, amikor megy le.
2019. szept. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!