Kezdőoldal » Állatok » Hüllők » Beteg térképteknős?

Beteg térképteknős?

Figyelt kérdés

Párommal 3 napja (szombaton) vásároltunk kisállatkereskedésből egy térkép teknőst. Még elég kicsi, a páncélja nagyjából akkora, mint egy póker zseton.


Az akváriumban volt egy elpusztult példány is, valószínűleg ennek intő jelnek kellett volna lennie, de az általunk választott teknősnek nem volt probléma a szemével, élénknek tűnt, emberi közeledésre elúszott/húzódott, azt olvastuk ez jó jel, tehát megvettük.


A lakhelyünkhöz képest 1,5 órás autóútra volt az állatkereskedés, az autóban nem ment légkondi, amint hazaértünk betettük a helyére (a víz 26-28 fok közötti, 50 wattos izzója van nagyjából 15 centire az akvárium szélétől, a szobában is 25 fok körüli a hőmérséklet).


Aznap este nem igazán evett, betudtuk az izgalomnak, a következő nap elfogadott tőlünk fagyasztott halat illetve az akváriumban lévő növényből is tépett. Próbálkoztunk ilyen szúnyoglárvás fagyasztott kockával is (kiolvasztva), az nem kellett neki, illetve kiegészítő táplálékként haleledellel, amit a kereskedésben adtak.


A kis teknős keveset eszik, de azért minden nap elfogyaszt egy kis darab halat, bár nincs akkora, mint a feje. Ami miatt jobban izgulunk az az, hogy nagyon sokat alszik és fekszik a lámpa alatt, vízbe alig megy, csak perceket egy nap. Merülni elég nehézkesen tud. Internet alapján arra gyanakszunk, hogy megfázott, vagy tüdőgyulladása van. A lebegése van, hogy kicsit féloldalas, máskor azonban laikusként teljesen normálisnak tűnik.


Kezdő teknőstartók vagyunk, arra lennénk kíváncsiak, hogy normális-e a viselkedése, a környezetváltozás miatti stressz okozhatja, vagy valóban betegség állhat a háttérben? 1 nappal azelőtt, hogy megvettük szállították őket Pestről Borsod megyébe? Az út során fázhattak meg?


Orvoshoz szeretnénk vinni, mert nagyon a szivünkhöz nőtt, viszont ha csak túlaggódjuk, akkor nem akarjuk még több stressznek kitenni.


Tapasztalt teknős gazdik tudnának véleményt, tanácsot mondani?



2021. márc. 31. 00:41
 1/9 A kérdező kommentje:
*5 nappal a vásárlás előtt érkeztek Pestről, rosszul írtam.
2021. márc. 31. 00:45
 2/9 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem ehhez nem kell az orvoshoz elvinni. Mit tud csinálni vele? Nyilván nem fog sztetoszkóppal hallgatni egy teknőst, ha akarná se nagyon tudná a páncéltól.

Úgyis az elmesélt tünetek alapján állítaná fel a diagnőzist, és adna gyógyszert.

Szóval szerintem ne ide írjátok ki a kérdést, inkább az állatorvosnak mondjátok el ugyanezt.

Jobbulást a teknőcnek!

2021. márc. 31. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Olvastam olyat, hogy vért vesz tőle, illetve antibiotikumos injekciót kap, ha ténylegesen tüdőgyulladás.


Holnap felhívjuk az állatkórházat, megkérdezzük, hogy bevigyük-e, vagy mit javasolnak.

2021. márc. 31. 00:59
 4/9 anonim ***** válasza:
64%
Gyógyuljon meg a teknősötök, de azért meg kell hagyni, hogy van valami nagyon morbid irónia abban, hogy manapság még egy "t é r k é p" teknősnél is tüdőgyulladás az ábra. Halad a korral szegényke.
2021. márc. 31. 03:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
85%

[link]

Egy állatorvos nem árt. Beszéljétek meg a tartását, egészségi állapotát. Elsősorban növényevő, tehát halból csak kevés kell neki. Nálunk "csak" kutyák macskák vannak, de ha új jön, elő út az állatorvoshoz vezet.

2021. márc. 31. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Tavaly ősszel vettem kisteknősöket. Az egyik épp ilyen beteg volt, a világért nem ment volna be a vízbe, nem tudott lemerülni, és alig evett. 5 nap alatt helyrejött. Hagytam, hogy addig legyen a lámpa alatt, amíg csak szeretne, és nagyon vigyáztam rá, hogy ne egye el előle a másik a kaját. Igen beteg, de azt olvastam interneten, még annyira kicsi, hogy az állatorvos az antibiotikum injekcióval megölheti. De nem hallal etettem! SERA RAFFY BABY GRAN TEKNŐS ELEDEL 100ML - hanem a bébiteknősöknek való kajával, ami csak akkora, hogy ő is meg tudja enni. Most pár hete kezdtek el szárított halat kapni a többféle bébikaja mellé. Szeretik, igen, de most már legalább ötszörösére megnőttek. És teljesen egészségesek.

Egy beteg bébiteknősnek, kérlek, Sera Babyt adjátok, mert azt könnyen meg tudja enni.

2021. márc. 31. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Update: bevittük a teknőst az állatkórházba, valamilyen léguti megbetegedése van, nem biztos, hogy tüdőgyulladás.

Mindössze 7 gramm a teki, injekciót nem mertek neki adni, mert nagyon könnyű ilyen pici állatnál túladagolni. Kaptunk vitamin cseppeket (egyébként is volt otthon) és fecskendőt, próbáljuk gyógyítgatni.

Ha húsvét utánra sem javul visszük a szomszéd városba egy kifejezetten hüllőkre specializálódott helyre. Addig is bízunk a legjobbakban.


Köszönöm a válaszokat!

2021. ápr. 1. 17:10
 8/9 anonim ***** válasza:
Mi történt azóta? Meggyógyult a teki?
2021. ápr. 14. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Hatodikán reggel elpusztult, pedig aznap délelőtt indultunk volna a másik állatorvoshoz.

Sajnos úgy néz ki antibiotikum nélkül nem bírta.

Nagyon megviselt engem is, páromat pedig még inkább, egy darabig biztos nem hozunk másik teknőst 😔

2021. ápr. 18. 19:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!