Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Nőstény nyúl is lehet nagyon...

Nőstény nyúl is lehet nagyon kezes?

Figyelt kérdés

Azt olvastam, hogy a bak nyulak sokkal kezesebbek, mint a nőstények, ezért mindenképpen bakot szerettem volna. Ő lenne az első nyulam, sokat olvastam a tartásukról, azzal képben vagyok. Mindenképpen ivartalanítva lenne.

Na és az a helyzet, hogy a kinézett tenyészetben születtek kis nyuszik a számomra legszebb színben, már csak egy szabad kicsi maradt, csak hát nőstény.

Nagyon izgultam már a nyuszi miatt, és most kicsit csalódott vagyok. Amúgy nekem mindegy lenne a neme, csak egy bújós nyuszit szeretnék, aki mindenhova követ és imádja ha foglalkozok vele, és úgy tudom, hogy bakoknál nagyobb az esély, hogy ilyen lesz.


Most nem tudom, mit csináljak. Várjak egy következő alomra, vagy lefoglaljam a nőstényt? Sokat foglalkoznék vele, szinte csak aludni raknám be a ketrecébe, így lehet belőle is nagyon kezes, ragaszkodó nyuszi? Tudom, hogy társas lények, kb. fél-1 év múlva kapna maga mellé egy bakot.


2020. máj. 18. 13:45
A kérdező szavazást indított:
Foglald le, ha sokat foglalkozol vele, akkor biztosan bújós lesz
Várj egy másik alomra, a bakok kezesebbek, első nyuszinak jobb
20 szavazat
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

A nemük teljesen mindegy.

Bakok is és nőstények is lehetnek kis mufurc nyuszik.


Attól hogy sokat foglalkozol vele a személyisége nem fog változni. Ha nem szereti a simit akkor nem szereti.

Minden nyuszi egy külön egyéniség.

Az én nőstényem egy álom nyuszi. Jön bújik és zaklat hogy foglalkozzak vele, ismerősöm bakját meg nem lehet simizni csak akkor amikor a nyuszi úgy akarja.


Teljesen kiszámíthatalanok ilyen téren hisz ez személyiség függő.


Bakoknál hátrány míg ivaros megbubul mindent illetve sugárba pisilheti az arcodat is akár. Nőstények agresszívak lehetnek ivartalanításig. De ezek is változóak.


Nem tudom milyen oldalakon néztél utána a nyuszitartásnak, de csak 2 megbízható magyar oldal van. A medirabbit és az első nyúlmentő alapítvány oldala. Ezeket nézegesd mert a többi sajnos elavult.

2020. máj. 18. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Nekem van egy 7 éves fiú nyuszim, anno az egyik osztálytársamnak lány volt. Semmi különbség nem volt a viselkedésükben, mindkettő barátságos, szeretetteljes, bújós állatka volt. Ez csak azon múlik, mennyit foglalkozol vele:)
2020. máj. 18. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Attól hogy sokat foglalkozol vele a nyuszi személyisége nem fog változni. Ha nem akarja hogy simizd vagy az öledben legyen ne eröltesd. Illetve jelezni is fogja hogy ezt ő nem akarja és meg fog harapni jelzésképpen.


Megkell ismerned a nyuszidat majd. A tenyésztők szelíd nyuszikat adnak el de ha valamelyik morcos típus az nem azon múlik mennyit foglalkozol vele.

Főleg hogy átalusszák az egész napot többnyire.


Továbbra is azt mondom minden nyuszinak más a személyisége. Nincs két egyforma nyuszi.

2020. máj. 18. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 SAMpernatural ***** válasza:
21%
Nekünk van vagy 80 nyulunk XD
2020. máj. 18. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Lány nyuszi is lehet bújós. Az én nyuszim a napokban lesz 6 éves. Nagyon szereti a simogatást, az ágyon mindig mellém bújik, néha rajtam szokott aludni. A területét viszont nagyon őrzi, ha rajtam kívül bárki más a ketrecéhez vagy a dobozához nyúl, akkor morog és ritkán harap is. Akkor is, ha pl. egy hirtelen mozdulat miatt megijed.


Ha mindenképpen bújós nyuszit szeretnél, akkor azt javaslom, hogy vedd fel a kapcsolatot a nyúlmentéssel (ENYA - Első Nyúlmentő Alapítvány, facebookon is megtalálod őket). Ők segítenek olyan nyuszit örökbe fogadni, aki biztosan bújós, és így egy kis életet is megmenthetsz. Vannak náluk egészen fiatal nyuszik is. Beszélj velük, hátha ott van, akit keresel. :)


Jó tenyésztőt nagyon nehéz találni, a legtöbben szaporítók, hiába van esetleg papírjuk is. Az onnan vásárolt nyuszik sokkal nagyobb eséllyel lesznek betegek, halnak meg fiatalon. Ha mindenképpen tenyésztőtől szeretnél vásárolni és nem szeretnél örökbefogadni, akkor a Törpenyuszisok facebook csoportban kérhetsz listát a 100%-ig megbízható tenyésztőkről, illetve más kérdésekben is bármikor segítenek.

2020. máj. 18. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Persze, hogy lehet. :) Nem tudom ismered-e Lennont, ő egy vlogger nyuszi, és egy nagyon bújós és kedves lány nyuszi, a gazdija viszi magával bevásárolni, és hasonlók, tündéri!
2020. aug. 15. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!