Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Hörcsögömnél nagy személyiségv...

Hörcsögömnél nagy személyiségváltozás bántalmazás miatt? Mitt tehetnék?

Figyelt kérdés

Tudni kell, hogy hörcsögöm, első napjától kezdve kezesbárány volt. Akármikor felvehettem, álmából felkeltve is, sosem harapott, szinte bármit csinálhattam vele, kézben képes volt elaludni, száját, fogait is engedte megnézni ujjal, több, mint 1 éves már.


Viszont elutaztam 3 hétre, odaadtam egy ismerősömnek, hogy vigyázzon rá, viszont úgy kaptam vissza, mintha nem is ő lenne...


Egyből feltűnt a változás, de ismerősöm tagad mindent, azt mondta nem bántották, pedig szerintem 99%, hogy igen.



Azóta a hörim elszalad és lehúzza a fejét, ha a két füle mögött, összecsípve akarom megfogni, illetve próbál megharapni, szabadulni, és hangja is van!

Ezelőtt sosem hallottam a hangját, egyszer sem!


Meg is harapott már 2x, véreztem is.


Próbál elbújni, beássa magát a forgács alá, nem enged semmit. Sokkal kevesebbet eszik, ha mégis felveszem, vacogtatja a fogát és bekakil.


Már 1 hónapja nálam van, próbálok nagyon óvatos lenni vele, kedveskedek neki mindig, de semmi haszna...


Nagyon el vagyok keseredve. 1 éves munkámat, szeretetemet, bizalmamat felé hogyan tudták így elrontani?


Mit tehetnék mégis, hogy visszaváltozzon olyanná, amilyen volt?


Segítsetek légyszi, el vagyok keseredve :(


2019. jún. 7. 00:58
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
79%
Fel kén jelenteni az ismerősödet állatkínzásért, csak ki az, aki szakértői bizonyítékot tud a bíróságra készíteni a hörcsög viselkedéséből?...
2019. jún. 7. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

Azt számításba vetted már, hogy lehet, tényleg nem a te hörcsögöd? 3 hét éppen elég idő rá, hogy egy megbízhatatlan egyén kinyírjon, majd keressen egy kinézetre hasonló állatot, bár ne legyen igazam.

Ha tényleg a te hörid, nos. Nekem egyszer volt dzsungáriaim, egy kiskölkös anyukától hoztam el, aki mondjuk úgy szépen, nem értett a kisállatokhoz. Horror volt, ahonnan elhoztam szerencsétlent... Kb. úgy viselkedett, mint a tiéd most.

Nálunk is beletelt pár hétbe mire megszelidült, én többek közt úgy szoktattam kézhez, hogy sosem vettem ki közvetlenül a ketrecből, hanem az ajtóhoz tartottam a tenyerem és vártam, hogy magától belemásszon. Ha jött, kapott valami finomságot. Sosem harapott meg, pedig állítólag kész ragadozó volt. Csak akkor babusgattam, ha ő is akarta, tiszteletben tartottam a kis akaratát. Sok-sok búvóhelyet és játékot szereztem neki. Egy hónap alatt eljutottunk odáig, hogy kitehettem a szobában, magától visszajött hozzám, rögtön szaladt a kezembe, felmászott rám vagy vissza a ketrecébe.

Első körben vennék a hörinek a helyedben valami új búvóhelyet, hadd érezze magát biztonságban. Lehet folyton zaklatták. Nem próbálnám kiszedni, csak ha muszáj, akkor is kicsit rávenni, hogy magától mozduljon. Furán viselkedik egyébként, gyanús hogy nem eszik és állandó félelemben van, én még arra gyanakodnék, hogy nem odacsaptak-e neki és valami belső sérülése van neki.

2019. jún. 7. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Ah ,így újra átolvasva a belső sérülésre/betegségre tenném le a voksomat így látatlanban. Már maga az, hogy sípol szegény és bekakil, ha felemeled, lehet fájdalmai vannak szegénynek és azért harap.
2019. jún. 7. 03:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
77%
Ennek az ismerősödnek nincsenek gyanús vagy furcsa dolgai? Volt büntetve?
2019. jún. 7. 05:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
34%
Ha csak 1 azaz EGY napra is ki kerül a megszokott környezetéből már előfordulhat ilyen személyiség változás. Mégis hogy bánthatták áruld már el! Felpofozta=meghal, kigáncsolja=meghal, HOGY BÁNTALMAZTA SZERINTED??
2019. jún. 7. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
94%

Lehet, hogy bántották, de az is lehet, hogy nem szándékosan bántak vele rosszul, csak adtak neki valamilyen ételt vagy tárgyat, amitől megbetegedhetett vagy megsebesült. Szerintem is logikusnak tűnik, hogy fájdalmai vannak.


Azt sem tartom kizártnak, hogy elpusztult és szereztek helyette egy másikat, de ezt csak te láthatod. Ha éppen nem bújik el próbáld meg alaposan megnézni, hogy nem látsz-e rajta valami furcsát. Akár állatorvoshoz is érdemes lenne elvinni, mert ekkora változás nem normális és komoly bajt is jelezhet.

2019. jún. 7. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Én is pont arra gondoltam, hogy lehet nem is a tiéd... Az ismerősödnek nincsenek gyerekei? Vagy gyerekek a rokonságában? El tudom képzelni, hogy valami kölykök annyit csesztették, hogy azért lett ilyen félős.
2019. jún. 7. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%

Hacsak nincs valami különös ismertetőjegye a höridnek (egyedi minta, stb), akkor 3 hét valóban elég arra, hogy egy hozzá nem értő kinyírjon és kicseréljen egy állatot.


Ha a tarkómnál akarnál megfogni, én is visítva szaladnék el... alapvetően nem indokolja semmi ezt a fajta érintést.


Ha keveset eszik, én tuti elvinném egzotikus kisállatokhoz értő szakállatorvoshoz, mert a betegségek első jelei közé a fogyás, illetve csökkent táplálékfelvétel tartozik általában. Lehet bármilyen belső dolog is (daganat, stb).

2019. jún. 7. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%
2. vagyok. KALAP ÚR, csak hogy megválaszoljam a te kérdésed is: a hörcsögöm előző gazdája úgy gondolta, hogy felesleges almozni, az csak büdös és ő fúj nem turkál benne, szóval az állat az üres műanyagon rohangált a pisiben és kakiban, amit alkalmanként domestossal kitöröltek alóla. Egyetlen bújója volt, azt se tudta használni, mert a hülyegyerek - bocsánat kicsifiú folyton felemelgette felőle, kivette és megszorongatta szerencsétlen állatot. Emellett EGÉSZ NAP bámulta, csapkodott körülötte. A ketrecet a földön tartották, hadd érződjön még biztonságosabbnak :) Kizárólag a legolcsóbb, legvackabb szemes táppal etették, csak úgy odaszórták neki, ő meg nem tudta hova elraktározni ugye, aztán még el is söprögették tőle. Nem kellett neki sok ebből a terrorból, megtanult harapni. Nem kicsit, hanem nagyon. Kölök végül szó szerint földhöz vágta és közölte, hogy neki nem kell. Vettek neki másikat, mert ez megőrült :( Nagyon könnyű ilyen szemétségeket elkövetni egy hörcsöggel, amik idegileg nagyon gyorsan tönkre tudják vágni.
2019. jún. 7. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

#8-as vagyok :D

Mentett és tenyésztőtől vásárolt (tenyésztő alatt itt nem a magyar "tenyésztőket" értem) állataim is vannak, a mentettek rendre lelki sérülten kerültek hozzám.

Tavaly nyár elején kígyókaja-lét elől hoztam egy dzsungi kölyköt, hetekig!! visított, ha egyáltalán közelítettem felé. Sosem harapott, csak ha sarokba volt szorítva. Hetekig játszottuk ezt, mire kezdett megbékélni. Azóta egy hipernyugodt pocok lett belőle, ágyút is lehetne robbantani mellette, de az idegenekkel bizalmatlan.


Most pedig pár hete találtam egy dobozban kirakott hörikölyköt. Ő nem visított, de minden kis neszre összerezzent, rettegve elfutott, és órákig elő sem jött közel 2 hétig...

2019. jún. 7. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!