Elítélendő, ha nem szeretem, ha idegenek simogatják a kutyámat?

Van egy három hónapos kicsi tacsim. Sajnos mostanában nem egyszerű az életem, sok rossz dolog történt és próbálok lábra állni, ő nagyon sok erőt ad nekem, az, hogy gondoskodhatok róla, nevelhetem, taníthatom. Én introvertált vagyok, szeretek magam lenni a gondolataimmal, a legjobban az kapcsol ki, ha a kiskutyámmal sétálhatok. Nagyon ragaszkodik hozzám, nem volt még kutyám korábban, és ez csodálatos érzés.

Na a lényeg, amióta ő van, minden egyes sétánál az emberek gügyöknek hozzá, mutogatnak neki, cuppognak, fütyülnek, jujjognak és ami nagyon zavar, hogy simogatni akarják. Ezek a hangok igazából nem is zavarnak már, mert legalább hozzá szokik a kutya, én nem veszek már róluk tudomást, mert nem akarom, hogy elvonják a figyelmét, meg napi 3-4 sétánál nekem nagyon zavaró, ilyenkor mindig magamra terelem a figyelmét. A simogatástól viszont egyenesen iszonyodom, én egyszerűen nem szeretném, ha idegenek fogdosnák a kutyusom, én sem szeretek idegenekhez csak így közeledni, nyitni. Ma is nagy hévvel egy lány elénk ugrott, hogy jaj de cuki, megsimogathatja-e, és nemet mondtam. Nyilván nem szeretnék agresszív kutyát, de arra se vágyom, hogy minden idegennel barátságos legyen, mert engem lány létemre sajnos napi szinten attrocitás ér az utcán férfiaktól (füttyögés, beszólások, felszedő dumák), és ez, hogy ő lett nekem, csak egy újabb lehetőség ezekre.

Még van egy veszettség elleni oltásunk, utána megyünk oviba, fontosnak tartom, illetve családommal, közeli barátaimmal folyamatosan, változatos szituációkban szoktatom emberekhez, de idegenek érintéséhez így napi szinten nem szeretném.

Ez nagyon elítélendő?