Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért nem akar sétálni a kutyám?

Miért nem akar sétálni a kutyám?

Figyelt kérdés
9 éves hím keverék kutya, nem akar pórázon sétálni, ahogy felteszem a nyakövét, lehasal és nem hajlandó felállni. Nálunk született, soha nem bántottuk, nem kínoztuk, megkötve se volt, így a különféle traumák kizárva. Emlékszem, már kis korában sem akart sétálni pórázon, én még gyerek létemre akkor nem tudtam, hogy lehetne ezen segíteni, így nem tanítottuk meg. Sajnos csak most kezdtem el körülnézni, mivel nagyon szeretném sétálni vinni, de sehogy sem tudom. Udvarban élünk másfél hektáros kerttel, ahonnan szabad kijárásuk van az útra(mezei út, valamint ehhez kapcsolódó fejmosást köszönöm, nem kérek:))). Próbáltam már sima nyakövvel, picit húztam(hogy érezze, de ne bántsam), semmiféle nyomásra nem reagál, próbáltam hámmal, ez sem segített, ezzel még jobban ellenkezett. Volt olyan ismerősöm, aki feszítő láncot javasolt, ami szorul, ha húzzák, de sem ilyent, sem szögeset nem szeretnék rá alkalmazni. Az megy, hogy elsétálok mellőlle 1 méterre, majd ott leülök és jutalomfalattal magam mellé hívom, így 2-3 lépést jön, de egyébként nem hajlandó tovább menni. Kutyaiskolába nem szeretném vinni, alapvetően házörző kutya, így agresszív más emberekkel és ismeretlen kutyákkal szemben, ezen pedig alakítani nem szeretnék, és ha szeretnék se tudnék, így esetleges séták alatt hegyekbe mennénk, ahol kevés az ember és kutya, és a pórázzal pedig vissza tudnám tartani. Valakinek van valami tanácsa, esetleg járt hasonlóan a kutyájával? Vagy 9 évesen már túl késő, hogy megpróbáljam sétáltatni? A válaszokat előre is köszönöm, és sajnálom, ha érthetetlenül fejeztem ki magamat.

2020. júl. 22. 20:40
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
36%
Azért az elmúlt 9 évben nem ártott volna megtanítani erre. Gyakorolni kell. Az alap parancsokat tudja?
2020. júl. 22. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim válasza:
31%
Na milyen kutya?
2020. júl. 22. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
89%

A lényeg a türelem. Ha jutalomfalatra jön, akkor csináljátok úgy. Azt ne várd, hogy néhány nap alatt tökéletesen sétáljon láb mellett.

A kulcs a türelem. Végtelenül sok türelem.

(Egyszerűbb lett volna kölyökkorában hozzászoktatni)

2020. júl. 22. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:

1/3, tudom, de a múlton már nem tudok változtatni, a jelenen szeretnék valahogy. Szoktam vele játszani az udvarban, akadályokat ugrik parancsra(közepes növése ellenére 60-70 cm-t is), ül, fekszik, marad, pacsit ad(mindkét lábával), és még a lábam mellett is jön, de ezutóbbit nem tökéletesen. Melyek volnának az alapparancsok? Amit nem tudok kontrollálni, az az enyhébb agressziója, vagyis ha valaki be mer jönni az udvarba, a nyakától kell tartani, egyébként belekap a lábába.(nem mindenkinél, érdekes módon rokonokra és barátokra soha nem támadt)


2/3 mivan?


3/3 rendben, megpróbálom a jutifalatokkal tovább, hátha(bár pár hónapja már próbálkozok vele így, és csak nem hajlandó jönni)

2020. júl. 22. 21:40
 5/22 anonim ***** válasza:
0%

Az en kutyamat is hasonfekve kell huznom nyakorvvel (nem fojto) ,aztal jon. Nem ertem en se miert fekszik le. Enyem amstaff,decolyan,mintha egy lajharom lenne. Inkabb o amerikai bulldog lelekben. Seta kozben is le szokott fekudni.


Falattal vigyed. Vagyis probald. Gondolom jo nagy darab o is. Legyen nalad szajkosar is. Mert vannak am szabadon eresztett kutyak es nem ertik meg,h mer nem mehet oda az o kutyaja a tiedhez .

2020. júl. 22. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
84%

"Amit nem tudok kontrollálni, az az enyhébb agressziója, vagyis ha valaki be mer jönni az udvarba, a nyakától kell tartani, egyébként belekap a lábába."

"így agresszív más emberekkel és ismeretlen kutyákkal szemben,"

Tehát támad mindenre és mindenkire, de te azért ráeresztenéd a nagyvilágra, gratulálok -.-" Ez egy időzített bomba.

Kérlek ne gondold, hogy mindig meg fogod tudni tartani pórázon. Yorkikat(!) láttam kitépni magukat a gazdi kezéből, pedig nem flexin fityegtek mobilozó gazdi mellett.


A kiegyensúlyozott őrző kutyának pont az a lényege, nem akar mindent és mindenkit szétszedni, hanem ÉRTI mi történik körülötte. Egy idegen belépésénél az udvarba pl. látja, hogy ti engedtétek be és tudja, hogy neki már nem kell intézkednie. Ha mégis nemtetszését fejezi ki, rögtön leállítható.

Az, hogy szocializáljátok Buksikát az ég világon semmit nem ront a "házőrzésen".


Természetes, hogy besza-behu van, ha ki kell menni a kapun túl. Sőt, ha el is indul, ugyanerre az extrém reakcióra kell számítani: vagy teljesen leblokkol vagy agresszív lesz, csak úgy megelőző jelleggel, hogy ne őt egyék meg.

Nem kutyasuli kéne nektek, hogy tovább traumatizáld azzal a kutyát, hogy bedobod az autóba és idegen helyre zötyögtök sok kutya közé, hanem házhoz járó kiképző. De az a fentiek miatt NAGYON.


És én úgy indulnék el, hogy várok. Aztán minden mozdulatot, amit a kutya magától tesz, lejutalmazom, lehetőleg valami különlegesen finom falattal. Akár azt is, ha nyugodtan nézelődik. Séta = jó. Aztán majd ha szépen megy, érdeklődik, le lehet építeni a falatot.


"akadályokat ugrik parancsra(közepes növése ellenére 60-70 cm-t is)"

Ezt szintén jó lenne felügyelet mellett végezni, mielőtt tönkre teszi magát.



"soha nem bántottuk, nem kínoztuk, megkötve se volt, így a különféle traumák kizárva"

Épp eleget ártottatok neki azzal, hogy bsztatok szocializálni, fogalma sincs mi folyik körülötte és semmit nem ért a világból.

Tegyük hozzá azt is, hogy kevésbé tájékozott gazdik össze szokták keverni a félelmi agressziót a területőrző ösztönnel. Utóbbi sokkal később alakul ki, amikor a kutya nem csak fizikailag, hanem agyban is felnő. Előbbire szeretnek rádicsérni, "milyen jó, még csak 3 hónapos, de már morogja az idegent!".


Ja és nem késő pótolni, az enyém 10 éves korában került hozzám. Sőt, te azzal a helyzeti előnnyel indulsz, hogy mivel feladatozol vele, így jobban karban van tartva szellemileg, mint az enyém valaha is volt.

2020. júl. 22. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
68%

Ez már egyedül nem fog menni, hívj kiképzőt házhoz.

Amúgy ez félelmi agresszió, azért támad, mert fél, mert nem lett szocializálva, hozzászoktatva sem a sétához, sem semmihez (külvilág ingerei, zajok, más emberek stb.)

A cél, hogy meg kell mutatni neki, hogy a séta jó, a külvilág érdekes, és nem ijesztő. Ez 9 év után nem lesz könnyű, és laikusként nem is fog menni.

Lehet, hogy most sokan felhördülnek, de lehet, hogy okosabb lenne, ha most már hagynád és nem vinnéd sétálni. Foglalkozz vele otthon sokat, tanítgasd, labdázzatok stb. De ha elszánt vagy, természetesen nem lehetetlen hozzászoktatni a sétához, viszont ehhez szakember kell, már csak az általad kezelhetetlen agressziója miatt is - míg nem tudod kontrollálni ezt, addig veszélyes kivinni, bármikor jöhet másik kutya szembe például.

2020. júl. 23. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:

Ez az agresszió enyhe, tehát nem rágja le az ember lábát, nem vicsorog, nem morog rá, nem csüng az ember akármelyik testrészén. általában az embereket be is engedi, de kifele sunyin szalad utána addig, amíg meg nem sikerül harapja a lábát(itt nem.is ugat, próbál minél halkabb lenni, hogy az ember meglepődjön). ez a harapás is csak olyan, hogy vér nem is jött soha az embereknél, akiket megharapott. és ha sétálni vinném, akár szájkosarat tennék rá, de kis termete révén(nincs több 25 kilónál) nem volna akkora probléma megfékezni. és egyébként az a legérdekesebb, hogy más emberektől hallottam, hogy a kutyám olyan kezes bárány az úton, csak az udvarban ilyen kis harapós. csodálkoztam is, hogy hogy értik, aztán megfigyeltük, hogy az utcabeli kóborkutyákkal együtt ő is szokott "kirándulni menni", és olyankor az utcán meg is tudják simogatni. szóval szerintem, ahogy még egyik válaszoló írta, a területét védi. szocializálás alatt pedig mit értetek? más kutyákkal találkozik, ott vannak az utcán(nem kóborkutyák, de a szomszéd kutyák gazdái is szabadon hagyják a kutyákat, így azokkal rendszeresen találkozik), autók közt már járt(amúgy van ez a hülye rögeszméje, hogy el akarja kapni a kocsik kerekét, féltjük is, hogy nehogy baja legyen, de egyszerűen nem hajlandó olyankor ránk figyelni, mi a kertből ordibálunk neki, ő kint az úton(köves, mezei út, ne képzeljetek akkora forgalmat, kb 10 kocsi ha elmegy/nap) lesből támadva a kocsikat üldözi)


egyébként köszönöm mindenkinek a válaszokat, utánakeresek, van-e kiképző a közelben, meglátom, jutok-e vele valamire.

2020. júl. 23. 09:19
 9/22 anonim ***** válasza:
78%

Ha jutalomfalattal megy, akkor úgy csináljátok, mindegy, hogy csak pár lépés. Nekem mentettem van, alapvetően szépen sétál, de néha nincs kedve, és őt is csak így pár méterenként tudom rávenni, hogy mozduljon meg. Ne foglalkozz azzal, ha hülyének néznek esetleg. A te kutyád sose volt sétához szoktatva, de annyi előnyöd van, hogy kicsi korától veled van, szeretetben nőtt fel, egy mentettet még akár bánthattak is, a tiéddel ilyen plusz meló nincs.

A nyakörvet sokan jobbnak tartják neveléshez, én azt tapasztaltam az enyémnél, hogy mindegy, hogy hám vagy nyakörv, de ez az én kutyám, neki tényleg mindegy, egyedül futni nem futok vele nyakörvvel, mert könnyebb azzal komoly sérülést okozni sportolásnál, sima sétánál nem húz jobban hámban, mint nyakörvnél. Aztán más kutyánál lehet, hogy másképp van. Tapasztald ki, hogy a tiédnél mi a jobb.

Az udvaron azért "harapós", mert védi a saját területét, ez ösztönös, de arra figyelj, hogy önkényesen nem döntheti el, ki a betolakodó, ezt neked kell eldönteni, a kutya ne bíráljon felül.

Ha udvaron kívül vagytok, utcán, legyen pórázon. Amúgy is kötelező, de mivel nem megbízható, és te is írtad, hogy kergetné az autókat, baj lehet belőle, ha szabadon szaladgálhatna kint, ha balesetet okoz, veled kifizettethetik a kárt.

2020. júl. 23. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat mindenkinek!:)
2020. júl. 23. 09:51
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!