Lehetséges, hogy valaki azt hiszi magáról, hogy szereti a kutyákat, közben nem?

Egy ismerősöm hatalmas kutyásnak, kutyaszakértőnek gondolja magát, miközben folyton csak azért volt kutyája, mert neki kellett vmihez.

Pl első menhelyes kutyája, mert szeretett sétálni, kellett valaki, akivel sétálhat. Csakhogy a kutyát akkor is vonszolta maga után, mikor kövér, ízületes és öreg volt már és láthatóan nem akart sehova menni. Napi 6-8 órát ment vele, megállni luxus volt, ez egészen 14 éves koráig, míg a kutya úgy lerobbant, hogy ölben kellett a fűbe kivinni dolgát végezni, felállni sem bírt.

Második örökölt kutya, először nem akarta megtartani, csak ideiglenesen, de rájött, hogy lehet vele futni. A kutya egy foxi méretű 10 éves keverék volt, akit egész addig kint tartottak, nem volt vele semmit foglalkozva, ő pedig egyből 5-15km-eket futott vele. 2 évig húzta, míg egy nap feladta a kis szíve.

Közben egy rokonának a németjuhászát hordta kutyasulizni, de most, hogy saját nj-a lett, már telibe lekakilja a másikat. Vele is úgy bánik, hogy fáj nézni, semmi simogatás, játék, csak a keménykedés megy, meg a neten villogás, napi szinten posztok róla mindig a teljes tk-es nevével, plusz egy kutyához nem engedi játszani, kizárólag a kutyasulis haverokhoz, mindenki mást lenéz, ráparancsol, hogy ugassa meg a többieket, aztán a netre meg kiteszi, hogy milyen okos, meg félni kell tőle ...

Szóval nem értem én ezt, hosszú lett, de tényleg nem értem, csak én imádok beszélgetni a kutyáimmal, arra menni néha, amerre ők szeretnének, mókázni velük, filmezés közben az ágyra engedni őket és kétórás film alatt végig simizni őket stb? Vagy én vagyok rosszul kirakva?

Mindenkit meghallgatok, nem pontozok lefele senkit, csak legyetek őszinték.

Köszönöm, ha végolvastad és segítesz, vagy próbálsz.