Hovawart természete?

A mi kutyánk ugyan nem a legtípusosabb hovawart, igazából azért is hoztuk el őt az alomból :). De amit több hovistól is hallottam és magam is tapasztaltam: Mozgékony, aktív kutya, de alkalmazkodóképes. Ha kell, lelkesen dolgozik, túrázik, játszik, de szükség esetén takarékra is tudja tenni magát. Túrán - ha kell - egész nap jön velük, ha megállunk, ő is pihen. Ettől még valószínűleg vannak köztük is lusták és folyton pörgősek is, de ezt a tenyésztő meg tudja mondani. Én azt tapasztaltam, hogy 1, legfeljebb 2 lustulós nap szükség esetén még belefér, de utána talál magának elfoglaltságot és azzal senki sem jár jól. Ami a mozgást illeti, szerintem gyorstöltője van, mert felnőtt korában még nem sikerült fizikailag úgy kifárasztanunk, hogy a látszólag KO kutyának ne lett volna kedve negyed óra múlva játszani.

Fürge, erős, játékos és tényleg későn érik. Határozott, önálló, makacsságra többé-kevésbé hajlamos, emellett viszont odavan a gazdájáért. A mienknek van a Gazda, aki az élete középpontja és van a család, akiket szeret, szót is fogad, de látszik, hogy van egy személy, akinek kitüntetett helye van a szívében. A ragaszkodását nem úgy mutatja ki, hogy 0-24-ben simogatni kell, a mienk begyűjti ezt, aztán elvonul egy stratégiai pontra, ahonnan jól látja, hogy mi történik. Ha megyünk valahova, ő is jön velünk, de ha a kertben dolgozunk, többnyire nincs láb alatt.

Kell neki a tér, szükség esetén (nálunk ilyen volt a tüzelés és az ivartalanítás) eltűri a lakást is, de mi azt tapasztaltuk, hogy sokkal jobban élvezi, ha nagy területen van, mint ha csak egy kisebb kertben. Ez nem jelenti azt, hogy az a jó neki, ha csak simán ki van csapva a kertbe, mert fontos neki a gazda közelsége és a fizikai-szellemi fárasztás is. A mienk nem szereti a lakást, szerintem ha dönthetne, minket is kiköltöztetne a kertbe ;).

A mi kutyánk elég érzékeny a durvaságra, gyorsan tanul, jó a memóriája (jó és rossz dolgokkal kapcsolatban is), de nincs megfelelési kényszere, jelzi ha unja a feladatokat, ja és állati találékony. Mindene a szimatolás és jól használja az orrát. Szereti a gyerekeket, de nem egy golden, mindent azért nem tűr el tőlük (volt goldenünk, őt jobban féltettem a gyerekektől, mint a gyerekeket a kutyától, annyira eltűrt mindent, míg őhovisága inkább elvonul, ha sok már a gyerekekből). Nagy lelkesedésükben hatalmasat tudnak csapni a farkukkal, ami feldönthet egy kicsi gyereket, erre figyelni kell.

Nekünk fekete-cser kutyánk van: Az emberek egyik része odavan érte, mert szép is, aranyos is, a másik tart tőle, mert nagy és olyan a rajza, mint a rottweilernek. Az esetek 99%-ában vagy más fajtának nézik (ált. gordon szetternek) vagy keveréknek (berni, rottweiler-golden, németjuhász, kopó, amit akarsz), de minket nem zavar. A szőkéket a többség úgyis goldennek nézi, ami csak azért gáz, mert van egy kis viselkedésbeli különbség a két fajta között (ex-goldenesként néha elképesztett, milyen barom módjára tudtak vele egyesek viselkedni, csak azért, mert a fajtát barátságosnak tartják: szemből letámadták, kérdés nélkül simogatták, etetni akarták stb.). Alapból egyébként a mi hovinknak is elég magas az ingerküszöbe, nem az az idegeskedő típus.

A mienkre ez kevésbé igaz, de dominanciára általában hajlamosak. Tényleg fontos a szocializáció és a határozott, tapasztalt gazda (esetleg ennek hiányában egy jó kutyaiskola). Egy részük állítólag nincs oda a bizalmaskodó idegenekért (szőke hovik hátrányban).

Még valami: úgy tudnak nézni, de úgy... igazából az egész kutya testbeszéde nagyon kifejező az orra hegyétől a farka végéig.