Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek jó ötlet lenne...

Szerintetek jó ötlet lenne ilyen levelt adni a kiskutyák mellé?

Figyelt kérdés

Kedves Anyu és Apu!

6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem.

Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék...

Küldjétek tovább, tegyünk érte, hogy minél kevesebb állatnak kelljen szenvednie az emberek kegyetlensége miatt!


2010. szept. 23. 19:58
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
74%

nem:S

engem ez elkeserít, és csak elrontja azt a pillanatot, ami az én életemben a világ legszebb pillanata volt tavaly!

2010. szept. 23. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon szívhez szóló, még kicsit könnyeztem is. Valóban hasznos lenne minden kiskutyához mellékelni és elolvastatni a leendő tulajdonossal még azelőtt, hogy magával vinné.
2010. szept. 23. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

én kicsit ki vagyok borulva amúgy is úgyhogy amikor elolvastam elkezdtem bőgni :):):)

Viszont a kérdésedet nem egészen értem.Tehát ha elajándékzol egy kiskutyát ezt a levelet adod nekik?:)

2010. szept. 23. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
szép és ötletes történet :) hát igen a mai világban már sajnos ez megy....én soha nem tudnék így bánni egy kutyával, még akkor se ha haragszok rá vagy hasonló helyzetben.... aranyos kis történet :)
2010. szept. 23. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
úgy értem ahogy a 2. válaszoló mondja!
2010. szept. 23. 20:05
 6/18 A kérdező kommentje:
Szépnek nem igazán mondanám, de az a baj, hogy ez nap mint nap megtörténik!
2010. szept. 23. 20:06
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk ezt nem te írtad, mert minden menhelyen ez a reklám megy...de engem nem zavar. Jó így is elolvasni :))


http://www.youtube.com/watch?v=T5muZkKopvA


Szerintem jó ötlet .))

2010. szept. 23. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Ezt én már olvastam,azt hiszem iwiw-en küldték szét. Szomorú történet,gyakran sajnos igaz is,én is megkönnyeztem,mondhatnám,hogy mindjárt bőgök,mellettem meg itt szundít a két kis "dögöm" az ágyban. :) Az a baj,hogy ez,és az ehez hasonló történetek csak minket indítanak meg,akik szeretjük az állatkáinkat. Azt a felelőtlen bunkót meg,aki hazavitte a kiskutyát,mert milyen kis cukika,majd meglepődött,hogy nem maradt kölyök,és még törődni is kell vele,ezért inkább eldobta,azt sajnos nem! :(

25/N

2010. szept. 23. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
100%

Megnéztem a linket és elolvastam a storyt.:( És végig bőgtem az egészet :'(:)

Szörnyű hogy ilyenek történnek!

Szerintem jó ötlet!

2010. szept. 23. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
76%

Úristen! Elolvastam, megnéztem a videót, és most még a könny is kicsordult a szememből:S Ez nagyon szíven ütött. Nem vagyok sírós típus, de amikor ilyen témáról van szó... Hát elreped kicsit a mécses:S Nekem ez annyira hihetetlen, hogy egyesek képesek így bánni a kutyájukkal. Én az enyémet imádom, életem egyik értelme, imádom ha mellettem van. Sohasem lennék képes erre nemhogy a sajátommal, idegen kutyával sem.

Szerintem nem lenne célszerű ilyen levéllel gazdihoz adni a kutyusokat. Ha magamból indulok ki: engem nagyon lehangolna, pedig ez valóban egy pozitív pillanat:)

Aki meg ki akarja dobni a kutyáját, úgyis megteszi:S

2010. szept. 23. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!