Mit szóltok ehhez, hogy létezhet ilyen?
Ma halottam ezt a történet és még mindig nem tértem magamhoz, nem tudom elhinni hogy ilyen létezik:
Tehát van egy ismerősöm, ügyintéző, sokat autózik, tapasztalt autós. Egyszer főnökeit vitte külföldre tárgyalásra. Fényes nappal, közepes forgalomnál, főúton haladnak már a határ közelében és látja hogy valamivel messzebb az út szélén egy valószínűleg helyi lakos botot dobál a kutyájának. Érdekes hogy pont a főút szélén, a semmi közepén támadt kedve apportírozni. A kutya meg jó kedvűen hordta vissza neki a botot. Az ismerősöm közeledik feléjük a minibusszal, és mikor elhaladna mellettük, az a minősíthetetlen paraszt, embernek nem nevezhető lény, bedobja a botot a kocsi alá, a kutya meg lendületből utána. Tapasztalt sofőrként épphogy sikerült kikerülnie.
Engem teljesen ledöbbentett ez a történet, először is mert szándékosan megakarta ölni a kutyát, másodszor meg ez közveszélyes, hisz akár halálos autóbaleset is történhet, elrántja a kormányt, neki megy a szembejövőnek.
Még is hogy juthat ilyen bárki eszébe???
És ezt az autót túlélte a kutya, de valószínű hogy a következőt már nem...
Az biztos hogy ha én ültem volna az autóba, egészen véletlenül a kedves gazdi irányába rántom a kormányt.
De nem tudom elhinni hogy ilyen a mai világban még létezik...
válasza:hát nézd, sok az ilyen agyhalott őrült.borzalmas, de ez van.
amúgy nem lehet,h véletlenül dobta oda?? csak azért, mert eléggé hihetetlen, tehát tényleg nagyon eszelős módszer lenne, ha direkt csinálta..........
válasza:"Az biztos hogy ha én ültem volna az autóba, egészen véletlenül a kedves gazdi irányába rántom a kormányt."
...ez alapján te sem vagy normálisabb mint a történeted szereplője...!
válasza:Én se, szerintem meg simán kamu. Ha valaki ki akarja nyírni a kutyáját, akkor agyonveri, nem egy kocsi alá ügyeskedi be. Ennek az ég világon semmi értelme.
Amúgy biztos hogy nem rántanád rá emberre a kormányt. Egy állatot se tudsz kinyírni, majd pont az ember fog menni... Egyel nehezebb kategória ugyanis.
válasza:Az ilyen esetek kutya szemszögéből:
Kedves Anyu és Apu!
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgás igényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ..ha odamentem egy simiért, sokszor meg belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem.
Meghaltam. ,,Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék..."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!