A kutyám nem szeret minket? Nem szeret nálunk lenni?

Az "úgy szeretjük" nem rólatok szól. Az a kutyáról szól. Akit az ember "úgy szeret", azt nem hagyja szenvedni. Bele is tud pusztulni, csak mondom ... De, megoldódik a probléma, ha visszaviszitek. Pont megoldódik. A kutyáé legalábbis. A sajátotokat pedig ne egy állat szenvedtetésével akarjátok megoldani.

Amúgy el tudod képzelni, hogy eddig éltél a családoddal egy nagy kertes házban, majd jön egy irtó kedves börtönőr, berak egy cellába és mosolyogva jutifalatokat osztogat neked? Sok boldogságot hozzá.

Nem minden kutya tudja megszokni az unalmas lakáséletet! Némelyiküknek olyan a személyisége, hogy szükségük van az állandó nagy területre, szabadságra!

Mindig is azt mondtam, hogy lakásba a padlócirkálók valók, mint a yorki, francia bulldog és társai.

Lehet hogy "gyárilag" ilyen az idegzete szegénynek. Barátnőmék kutyája volt extrém félős. Valamelyik nyáron átjártam etetni, amíg nyaralni voltak, és az eső miatt kapucnis esőkabát volt rajtam. Szegény ott körözött körülöttem, csaholva, hiába beszéltem hozzá.

Levettem a kapucnit, úgy örült hogy majd' elszállt

Visszavettem, mert még mindig zuhogott, és kezdődött az egész elölről.

Mi lenne ha visszavinnéd ahonnan vittétek? Elhiszem, hogy szeretnéd, de a reakciójából látnád, hogy amikor ott van is ilyen melankólikus. Vagy teljesen megváltozik. Ha utóbbi, akkor biztos hogy a környezetváltozás miatt szomorú. Ha egyébként egészséges testileg.

Tesóméknak szegény kutyájuk aki már nem él, sokszor mondta, hogy lehet nem szereti őket a kutya annyira... Őt 5 évesen fogadták örökbe, meghalt úgy emlékszem a korábbi gazda és megörökölték de nekik nem kellett... Valahogy így került hozzájuk. De sokszor volt olyan érzése, hogy a régi családjára vágyott volna a kutya, de hát ő náluk lakott. Végülis őket is megszerette. Nagyon jámboran viselkedett, amikor lett kisgyerekük is tesóméknak. De megtörte a változás ami érte őt, nehezen heverte ki. Nagyon sírós volt, amikor elmentek nélküle nyaralni és rá volt bízva rokonra addig. Nagy nehezen rájött, az ha nem látja őket huzamosabban, nem azt jelenti, hogy eladták őt.

Másik történet még régebbi ettől, talán 2004 év körüli időszak... Volt hogy elvitték tőlünk a kutyát, de nem gondoltuk, hogy már "túlkoros" hozzá, egy új helyhez. Fél éves úgy emlékszem volt már, na meg 3 felnőtt kutyánk akikből hát összehozták őt. Azt hittük, nem lesz gond. 2 hét múlva legkésőbb elmentünk meglátogatni, de aznap haza is vittük. Bezárták egy ólba, magá alá pisilt, nem evett, sosem felejtem el azt ahogy nézett a sarokba. Nem nézett ránk se. Teljesen összetört lelkileg. Nem volt kérdés, hazavittük. Mintha mi se történt volna.... Azt se tudta hogy legyen amikor meglátta, hogy otthon van megint a többiekkel akik neki a családja volt. Nem tudom rólunk mit gondolt. Elárultuk őt végülis, amikor odaadtuk másnak. Pedig nem akartunk neki úgy rosszat, nem gondoltuk hogy neki ez akkora törés lesz. De maga a tartási körülmény már kiverte nálunk a biztosítékot, szóval mindehogy vittük volna. De így meg pláne.

Most meg éppen úgy járok, hogy házat veszünk... A háznál van egy kutya, 2 éve lakik magában. A szomszéd jár hozzá át úgy hallottuk etetni, mert az új gazda, gazdák az örökösök nem igazán jeleskednek. Na már most az egyik tulaj ránk akarja hagyni, mert rákérdeztem vele mi lesz? S az volt a lényeg nekem, ha elakarja altatni akkor inkább hagyja ott. Ezen úgy látom kapott a tulaj és rögtön mondta is, hogy hát akkor lehet ott hagyja. Ha 2 évig elnézted ott magában, a szomszéd eteti elvileg mert ő cseszett rá.... Na már most mi teljesen idegen leszünk annak a szegénynek. Csak az a baj, hogy mi se lakunk ott még rögtön. Úgy terveztem lemegyek hozzá amikor csak tudok és a szomszéddal ha vállalja továbbra is, együtt majd ellátjuk. Ő mindennap otthon van, át tudna menni bármikor. Remélem összebarátkozik velünk majd a kutya (na meg a szomszéd is), mert az udvarra se tudunk majd bemenni, ha nem. Már 3 cicánk van amúgy itt ahol most lakunk, nem is terveztem hogy nekem lesz kutyám, így ebben a helyzetben. De úgy tűnik korábban lesz, mint az én kigondolt sorrendem. Azért megvan a véleményem az ilyen emberekről, akik a markukat tartják a pénzért (örökölt házat adnak el), de az állat már nem kell. Majd akkor mi leszünk a családja.

Az én kutyám is nagyon félős volt, és sokszor sírt is

És leginkább mindentől besz***rrt.

Sztem nem arról van szó hogy nem szeret titeket, csak vmi pszichés pr.-a lehet.

Fel lehet oldani neki a szorongásait, az enyém kistestűként, majd megőrült a nagy terektől.

Mert nem komfortos neki, nincs megszokva.

És az evéssel is voltak pr.-ái.

Szóval ezek inkább ilyen szeparációs szorongások.

Te is ilyen lennél, ha elvinnének a csaladodtól, barataidtól, akiket soha többe nem láthatsz!

Pont mint ha meghalnál!