Miért számít Istenkáromlásnak itt, ha valaki leírja, hogy a kutyák ösztönlények?

Végülis ki ne merjük már mondani, hogy az állatok ösztönlények, mert abból majdnem következik, hogy nagyjából az emberek is, aztán lenne itt nagy para, meg világégés... :D

Van egy munkahelyi kutyám, imádom, de a legidegesítőbb benne, hogy ösztönlény, és nem tudok változtatni ezen, pedig szinte nem is állatként állok hozzá. Mondhatni, unalmas a viselkedése. Amúgy imádom.

Azért, mert nem azok, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy ezt a kifejezést használni szokták. Nyilván elsősorban az ösztöneik motiválják őket, de képesek felülkerekedni rajtuk. Vadászkutyák ezreit tartják családi kutyaként, és nem rohannak el minden utcán átszaladó macska után - ha így tennének, rég kihaltak volna. Vagy vegyük csak az élelem védését, az is ösztönszinten jelen kell hogy legyen, és mégsem szokták letépni a gazdik kezét, mikor a tálba nyúkálnak, pedig a legtöbb kutyás családban nincs rendberakva a hierarchia. A kölykök megvédése detto ilyen, elkényeztetett pincsikutyáknak segítenek kézzel a szülésnél és a kölyöknevelésnél, és senkinek nem rágják le a kisujját. Az önvédelem sem működik sok esetben, ezért olyan könnyű kutyákat kínozni akár gyerekeknek is. Bizonyára megvan benne az ösztön, de valamiért úgy dönt a kutya, hogy nem enged neki.

Szóval nyilván vannak ösztöneik, és igyekeznek azok szerint viselkedni, de nem robotok, nem csinálják automatikusan azt, amit az ösztöneik diktálnak.

Sőt, a kutyakiképzés bizonyos ágazataiban fontos bizonyos ösztönök erősítése, ami szintén azt igazolja, hogy nem azok uralkodnak a kutya felett.