Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Városban elveszett kutyát...

Városban elveszett kutyát hogyan találhatnék meg ilyen szituációban? (részlet lent olvasható)

Figyelt kérdés

Szóval a történet június 21-ére nyúlik vissza ekkor ugyan is találtam jobban mondva inkább befogtam egy fajtatiszta kan német juhászkutyát. Egy év körüli lehetett. Ablakból szúrtam ki délután 5 előtt amint a szomszéd tér felé igyekszik lementem pórázzal és nyakörvvel nagyon hamar befogtam mert oda jött hozzám engedte, hogy rárakjam a nyakörvet és a pórázt. Megdicsértem, még pórázon is viszonylag normálisan ment annyira nem húzott. (legalább is láttam már ennél rosszabb kutyát is) Soványka volt biztosan több napja kóborolt ezért a jutalom falatot néha elég kapkodva vette el, de ez kontrollálható volt. Szerencsére szüleimnél ki tudtuk bulizni, hogy had maradhasson egy éjszakára a kutya. Szobatiszta volt és hihetetlenül okos. 10perc alatt megtanulta a helyedre és a marad parancsszavakat. Olyan feltételekkel maradhatott, hogy a bejárati ajtónál feküdhetett. Ott volt a helye. Kapott enni és inni persze meg rengeteg szeretetet. De már az első perctől kezdve ragaszkodott hozzám és póráz nélkül is simán jött láb mellett mellettem. Szuka és kan kutyákkal is jól kijött. Éjszaka bejött a szobámba ott aludt az egyik szőnyegen, de ezt megengedtem neki. Csak szüleim szobája volt tabu és a konyha. Este neten kerestem nem-e veszett el itt a környéken NJ, de nem találtam semmit. Másnap kibuliztam had maradhasson addig amíg nem jönnek érte a fajtamentők. Már már bele is mentek, ezért megfürdettem a kutyát. Jó idő volt kint és ezért a futtatón voltunk, hogy száradjon. Ekkor történt, hogy egy biciklis csávó az úton haladt és vissza fordult, oda jött hozzánk és megkérdezte nem-e találtuk a kutyát. Mert az övé elveszett és ez az ő kutyája. 4-5 napja tűnt el telekről. Ami nekem furcsa volt, hogy a kutya egyáltalán nem örült neki, csak meg szagolta a csávót (ha pórázon volt és más fogta én meg 2 méterre eltávolodtam tőle már visított utánam úgy ragaszkodott hozzám 2 nap után). Erre fel is hívtam a figyelmét, és kérdeztem mivel tudja bizonyítani, hogy az övé a kutya. Mondta, hogy képekkel esetleg, de nem is nagyon törődött ezzel rögtön hívta a feleségét jöjjön érte mert ő ment munkába. A másik meg, hogy a nevére nagyon hallgatott. Mikor szólt neki rögtön ugrott, de egy farok csóválást sem ejtett. Ráadásul a nő nem is a kutya nevén szólította a kutyát hanem havernak. De nem volt mit tenni oda kellett adnom a nőnek a kutyát. Azóta nyomaszt a helyzet mert biztos, hogy nem bántak jól azzal a kutyával és jobbat érdemel. Ma kutyasétáltatás közben egyik barátnőm lakása felé sétáltunk gondoltam beköszönök és kérdezte nem-e láttam a kutyát mert ő két napja már kétszer is látta. Egyszer enni is adott neki. Csak nem akart hívni mert már nagyon késő volt. De felismerte a kutyát mert voltam nála. Azt mondta szegény még soványabb mint volt.

Napok óta esik, sár van. Nincs a legjobb idő.


Szeretném megtalálni a kutyát, vagy oda adni a fajtamentőknek, vagy akár mi is megtartanánk csak kint kertben, mert sajnos a mi német juhászkutyánkat most kellett el alttani :( Sajnos itthon semmiképpen sem, mert bármikor kiszúrhatnak vele megint. Pedig talán még itthon is maradhatna... Ötletek hogy hogyan találhatnám meg? Hogyan keresnétek? Vagy csak várjak hátha felbukkan? Bárhol lehet...


Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszúra sikerült.


2011. júl. 3. 22:45
 1/5 Imola Ágnes ***** válasza:

Próbáld meg felvenni a kapcsolatot a helyi állatvédő szervezetekkel, hátha ők tudnak valamit. Érdeklődhetsz még néhány pet shopban is, hagyhatsz néhány szórólapot, hogy keresed a kutyát!

Sok sikert a kereséshez:)

2011. júl. 3. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Az a baj ezzel, hogy mi van ha az eredeti gazdája meglátja, hogy én keresem az ő kutyáját? Mert akármennyire sántít a dolog akkor is biztos, hogy az övéké volt a kutya. Csak úgy nem jön oda valaki megkérdezni a futtatóra, hogy nem-e találtuk az egyik kutyát és még a nevére is hallgat a kutya. Az már más kérdés, hogy másban vetített mint állat, mert például azt is említette, hogy neten is fent van már, hogy eltűnt a kutya. Én direkt vagy egy óráig böngésztem a netet de eltűnt német juhászkutyáról nem volt fent semmi a környéken legalább is... Meg úgy alapjáraton érdekes volt a faszi a nőről ne is beszéljünk. Jobb szeretném távol tudni tőlük a kutyát.


Nem azt mondom, hogy hű de nagy városban lakok, de azért itt sem könnyű megtalálni egy kutyát főleg ha más is befogta mondjuk. Minden esetre holnap hadjáratot indítok itt a környéken, mert itt kaptam el én is és ahol barátnőm lakik annak az utcának is a vége hozzánk vezet le, csak van keresztbe út igaz forgalmas, de hát át tud jönni azon ha akar...

2011. júl. 3. 22:57
 3/5 anonim ***** válasza:

Ha rosszul tartják a kutyát, azt a helyi jegyzőnek kell bejelenteni, és ha nem normális, akkor addig verni az asztalt, amíg nem tesz valamit.

De most akkor megint elveszett, vagy mi a szituáció? Nem lehet, hogy csak ilyen "önsétáltató" fajta, kiengedik reggel aztán este visszamegy, vagy eleve ki tud jönni a kertből? Van már terved arra vonatkozóan, hogy mit csinálsz vele, ha megtalálod? Én első körben egyébként otthon keresném, ahol lakik, illetve boltok, hentesek közelében, ha ilyen önsétáltató, arrafelé szoktak kódorogni, hátha ismerik.

2011. júl. 3. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Nem nem. Ők maguk valahol itt laknak panelban. Nem olyan messze tőlem, mert mikor a nő elvitte a kutyát az erkélyre rakta amíg a faszi haza nem ért melóból és ki nem vitték. Valahol a város másik végén van egy telkük és gondolom riasztóként használják a kutyát. Biztos vagyok benne, hogy ez a kutya nem látja őket napi szinten. Más különben ha 4-5 napja tűnt el, ahogy a csávó állította akkor nem így kellett volna fogadnia a gazdáját mikor utánam vonyított ha arrébb mentem két métert... Szerintem valamelyik szomszéd etette a kutyát vagy ilyesmi.
2011. júl. 3. 23:11
 5/5 A kérdező kommentje:
Figyeltem merre vitte a nő, de utána a penny takarta, szóval nem láttam, de kb 20perc alatt vissza is ért a futtatóra a nyakörvvel, mert hogy rá nem hallgat a kutya. Szóval valamelyik panelban laknak. És a csávó meg azt is kérdezte volt-e lánc a nyakában...
2011. júl. 3. 23:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!