Miből érzitek hogy a kutyátok igenis szeret, és bármit megtenne érted, nem csak elfogad, vagy megtűr?

Nekem yorkim van, az első pillanattól nagyon ragaszkodik hozzám. Kutyaoviban az első órán azt gyakoroltuk, hogy a kutya figyeljen ránk, és ha szólunk, jöjjön oda hozzánk. Na én levakarni sem tudtam magamról, röhögött is az oktató. Ha 2 méternél távolabb kerültem, akkor már jött is mellém. Pedig nem egy anyámasszony katonája (már 5 éves) de a mai napig nagyon szoros a kapcsolatunk.

Nagyon sok közös programot csinálunk, múlt héten is túráztunk egy hatalmasat, és mindig figyelek arra, hogy érezze a törődést. Séták alatt szinte soha nincs rajta póráz, de minden útszélen megáll. Ilyenkor megsimogatom, és megdicsérem, ő meg azonnal csóválja a farkát:)

Mi nem megtűrjük egymást, hanem figyelünk egymásra, tudom, hogy szeret és ragaszkodik hozzám. Most is itt fekszik mellettem:) Nah, meg is simogattam, hogy érezze, hogy szeretem:)

Úgy látszik a kuvaszok ruha, rongy mániások, a miénk is ilyen még mindig, pedig nemsokára 2 éves lesz.

Következetes neveléssel kivívható bármilyen kutya tisztelete és engedelmessége. Ahhoz, hogy szeressen, neked is szeretned kell. Én sokat simogatom a kutyáimat, beszélek hozzájuk folyton, szeretnek hozzám bújni és követnek mindenhová.

Kedves Kérdező, ajánlom figyelmedbe Lengyel József - Igéző c. novelláját. Kb. 30 oldal, szóval nem sok, megéri elolvasni.

Minden kutya ragaszkodik a gazdájához, hiszen ezért kutya. A hűséget, a szeretet elnyerését nem tanítják, ez nem egzakt dolog, nincs rá recept. Hülye hasonlat, és sok mindenben sántít is, de ez olyasmi, mint a szerelem. :) Attól, hogy sok időt kettesben töltesz valakivel, még nem törvényszerű, hogy egymásba szerettek, bár azért összebarátkozhattok, megtanulhatjátok kezelni egymás rigolyáit. Ha viszont egy hullámhosszon vagytok, akkor jóformán nincs menekvés. :) Persze szerencse is kell hozzá.

Nekem Jack Russellem van, és annyira "összeillünk", hogy nem is merem remélni, hogy az életben még egyszer ilyen "tökéletes" kutyám lesz, bármilyen hülyén is hangzik. Nem várom tőle, hogy berohanjon értem az égő házba, de a szeme villanását is értem, és ő is az enyémet. Bízunk egymásban, tudom, hogy elvárhatok tőle bizonyos dolgokat, ő pedig tudja, hogy számíthat rám és megvédem, ha kell. Nekem ennyi elég. Másokra nem hallgat, ha én is ott vagyok, a családtagjaimra se mindig. (Mindig hallom a panaszokat, hogy milyen nehéz vele, ha nem vagyok otthon.)

A másik kutyánk, egy keverék, nem az enyém, pedig ugyanúgy én foglalkozom vele, és régebben is van nálunk. Ugyanúgy megteszi, amit kérek tőle, de kicsit olyan érzés vele foglalkozni, mintha valaki más cipőjébe próbálnék belebújni. Megy, megy, de nem az igazi.

Második vagyok. Most jutott eszembe, hogy amikor egyszer kislány koromban nagyon sírtam, akkor a kedvenc puli kutyám az ajtó előtt nyüszített. Sosem harapott meg, pedig rengeteget nyúztam, és amúgy nagyon harapós kutya volt.

Ő volt a leghűségesebb kutya az egész világon.