Enyhén hosszú lett, de sokat jelentene nekem, ha elolvasnátok. Leírnátok a véleményetek? 12L

2004.-ben a Nagymamámhoz vettünk egy németjuhászt. Én ekkor 4 éves voltam,még féltem tőle. :’) Aztán kb. 2 hét múlva már egyre jobban megszerettem.

Teltek az évek,olyan 7 éves lehettem,amikor tényleg azt mondhattam,hogy ő az én barátom. Olyan filmbe illő kapcsolatunk volt:a kisgyerek akinek van egy nagy kutyája,aki védi őt,kapcsolatuk hihetetlenül bensőséges. Imádtam őt. Mi panelban laktunk,így a Mamámhoz jártam kiélni gyermeki,mondhatjuk falusi énem. Tényleg nagyon sokat törődtem a kutyussal.

10 éves koromban elvesztettem a Nagymamám,a kutyus, a gazdáját.(a kutyus ott maradt az üres házat őrizni,nem tudtuk volna máshova helyezni.)

Gondolhatjátok,ha előtte olyan szoros volt a kapcsolatunk,hát azután…

Tíz évesen egy 6 éves, nagy mozgásigényű, magányos, szeretetreméltó kutya gazdájává válni nem volt egy könnyű feladat. Apukám,aki nagyon ért a kutyákhoz,külföldön dolgozott,a többi családtag pedig nem vette figyelembe,egy ekkor kutya igényeit. Tényleg nem dicsértetni szeretném magam,de tényleg nem volt egyszerű.

11 évesen bekerültem a helyi gimnáziumba, kisgimnazistának.

A tanév elején még teljesítettem a küldetésem,de a tanulmányi eredményeimből rá kellett jönnöm,ami borzasztó volt:vagy a kutya vagy az iskola,de a kettő együtt nem megy.

Hát 11 évesen sajnos az iskolát kellett választanom.

Most 12 vagyok.

Apa azóta hazajött külföldről.

Gyakorlatilag övé lett a kutya:sétáltatja,játszik vele,enni ad neki.

Hétvégén még az elején jártam a kutyushoz,de rájöttem, ez csak ront a helyzeten…jobban fáj a szívem…

Megszakadt a kutya és a köztem lévő, iszonyatosan szoros kapcsolat.

Fáj,borzalmas érzés.

Ahogy ezt írom,eszembe jutottak az emlékek…pityergek…

Hogy mit tanultam Tőle?

Megtudtam milyen valakiért felelősséget vállalni,milyen egy kutyát igazán szeretni,milyen kitartani…és ami nem a legjobb tanulság volt:megszakítani egy csodálatos kapcsolatot.

Szeretlek!!