Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek kielégítő mozgás...

Szerintetek kielégítő mozgás lenne ez egy dobermann részére?

Figyelt kérdés

Minden álmom egy dobermann, már évek óta. Viszont panelban lakunk. Bár az is igaz, hogy ez a fajta csak kint nem tartható, de azért még is más hogy az ember kiengedi a kertbe esetleg napközben.

Szóval mivel iskolába fogok járni, nagy valószínűséggel szeptembertől is, így a következő módon tudnám megoldani a napi mozgatását.

Reggel iskola előtt elmennék vele fél órát futni (persze előtte hagynék neki 10percet a szükségleteinek elvégzésére így összesen 40 percet lenne lent. Azért gondoltam a reggeli futásra, hogy még véletlenül se rongáljon bent a lakásban.

Ha haza értem az iskolából (kb 2 után) levinném egy 10 percre ez eü. séta lenne.

5 óra fele kibaktatnék vele a helyi futtatóra, ahol azért szokott pár kutya lenni akikkel ellehetne. Esetleg ha még sincs pont kint valaki akkor labdáznék vagy játszanék vele. olyan 1-1,5 órát kint lehetnénk.

Este pedig 8 óra fel gondoltam arra, hogy levinném egy órára. Ilyenkor kicsit taníthatnám, jobban rá gyúrnék az engedelmességi dolgokra. Szóval ez a séta lenne az amikor úgymond agyilag is fárasztom a kutyát.

Körülbelül ennyit tudnék vállalni.

Szerintetek mennyire lenne ez így megvalósítható?


2012. febr. 25. 13:42
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha ezt garantálni tudod a kutyádnak, akkor nem lesz gond és nyugodtan mehet panelba :)
2012. febr. 25. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Ja.. és azért hétvégente esetleg kutyasuli :)

Ha első kutyád, akkor mindenképp!

2012. febr. 25. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Nem első kutyám lenne. Persze ha probléma van megyünk kutyasuliba, de úgy gondolom nem okozhat komolyabb problémát a nevelése. Hétvégére egyébként egy-egy kirándulást terveztem, ha úgy van rá idő. Mert hétvégén azért nem kelnék fel futni vele, de kompenzálnám a délutáni mozgatással. Mert ha nem is kirándulni, de hosszabb időt tudnánk lent lenni.
2012. febr. 25. 13:49
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
A választásnál is kérd ki a tenyésztő véleményét. Nem a legelevenebbet , a legrámenősebbet kell kiválasztanod. Almon belül is vannak különbségek a kutyák között . Ezt a tenyésztő tökéletesen ismeri.
2012. febr. 25. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
10%

Szia, hány éves vagy?

Ezt azért kérdezem, mert tudnod kell, hogy lehet, hogy most minden nap 2után érsz haza, de el jön majd az idő amikor 3-4 is lehet belőle.

Rengeteget kell tanulnod, nem tudsz majd vele lemenni mindig.

Esetleg a kedved is megfogyatkozik.

Barátok/Barátnők stb..

Én egy dobermannt nem tartanék panelban, túl nagy testű hozzá.

Őrző védő kutya, tér kell neki :/

Sajnálom nekem ez a véleményem


[link]


Ezen az oldalon, sokat leírnak.

Pl: az ugatás a szenvedélye

Terület kell neki amit megvédhet, és egy panel sajnos kevés neki :S


Inkább keress egy kistestű kutyát.

2012. febr. 25. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. Nem szeretnék kistestű kutyát, mert nem szeretem őket :) Semmi bajom nincs velük, de nem hozzám való. Mindig is nagytestű kutyáim voltak.

A kedvemet biztos nem fogják elvenni barátnők meg barátok, hisz a kutyázás a szenvedélyem. Nyilván előfordulhat olyan, hogy este elmegyek egy-egy buliba, de a kutyát helyezem előtérbe. Mindenhova jönne, ahova én is megyek. Sütizni, piknikezni, kirándulni eltud jönni a kutya is és a barátok is.

A tenyésztő véleményét mindenképp kikérem, mert fontos, hogy tudja hova kerül a kutya és hogy ő mit gondol erről.

2012. febr. 25. 14:00
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

A dobermannak az a lényeg, hogy a gazdája közelében legyen, egy nagyra nőtt kanapé kutya (szeret magasan lenni, így felmászni az ágyra az első dolga amit ki fog próbálni, hogy szabad e), ha megfelelően le van mozgatva. Agyilag nem csak kint engedelmességi gyakorlatokkal lehet fárasztani -na meg azért télen a mínuszokban az ül, fekszik, marad...gyakorlása nem túl jó ötlet- hanem bent a lakásban is lehet tanítani neki mindenféle újdonságot.

Ha a napi programod talán annyiban tudnád módosítani, hogy hazaérkezés utáni 10perces eü sétát megcseréled a későbbi játékkal vagy felosztod a 2t egyenlő időre az talán szerencsésebb, de persze így is kivitelezhetőbb. Meg arra figyelni kell, hogy ha lehet a lépcsőzés kis korában mellőzve legyen. Amúgy szerintem teljes mértékben megvalósítható, de iskolába ne csak akkor vidd, ha baj lenne vele, neki az "kell", imád tanulni, imádják az ÖV foglalkozást, ott lefárad rendesen. Kiskorában meg a korai szocializáció miatt ajánlott az ovi, mert ha ez nincs akkor nagyon nehezen fog elfogadni idegen kutyákat akár a kutyafuttatón is. Persze ha van egy 5-10fős kutyás társaság ahova tudod hordani folyamatosan, akkor az is elég lehet.

És amíg kicsi, addig ne futtasd, ha közel van a kutyafuttató inkább vidd ki oda és labdázz vele 15-20percet.

A tenyésztő kiválasztásánál meg nagyon fontos, hogy ne csak az eredményeket/árat nézd, hanem azt helyezd előtérbe, hogy a megfelelő szűrésekkel rendelkezzenek a szülők (főleg egészségügyi, de a ZTP is fontos lehet).

2012. febr. 25. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod. Mindenképpen másfél éves kora után kezdenék vele futni előtte reggel játékkal fárasztanám le. ÖV-re szeretném majd vinni. Ovi az nem biztos, mert a futtatón elég nagy társaság szokott lenni. A lépcsőzést olvastam, hogy nem ajánlott nekik. Hát majd cipekedek vele :) Inkább minthogy baja legyen.
2012. febr. 25. 16:28
 9/10 anonim ***** válasza:
Ha ezt igy megtudod valósitani, jó gazdija leszel a dobermannak:) kan lesz vagy szuka?
2012. febr. 25. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Elsősorban kant szeretnék, de nem ez a mérvadó :)
2012. febr. 25. 18:54

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!