Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » El kellett altatni a kutyusunk...

El kellett altatni a kutyusunkat. Nagyon hiányzik! Mit csináljak? Folyton rá gondolok.

Figyelt kérdés

3,5 éve befogadtunk az utcáról egy labrador keveréket. Természetesen azonnal elvittük orvoshoz aki azt mondta hogy nagyjából 2-3 éves lehet. Megkapta az oltásokat,chippet.

Nemrég sétálni voltunk a közeli tónál(gyakran mentünk oda)és valószínűleg akkor belement egy fertőző kullancs. Folyamatosan kezdett agresszív lenni, többször támadott meg embereket. Először csak idegeneket, vendégeket aztán egyre gyakrabban többször megtámadta anyukámat is. És egyszer engem is. Morgott és meg akart harapni,az udvarról kergetett a házig épp hogy betudtam csukni a bejárati ajtót. Előtte simogattam és a kezemet nyalogatta utána pedig nekiállt morogni és vicsorítani és a kezem után kapott. Mindig hirtelen támadott, amikor senki nem számított rá. Tudtuk hogy ez nem jó ezért először azzal kiképzővel beszéltünk akihez kutyaiskolába jártunk, de ez sem segített. Sajnos el kellett altatni.:(

Nagyon hiányzik, eddig mindig ő keltett reggelente. Vittem sétálni. Délután fociztunk,(imádta kergetni a labdát). Szombaton pedig kutyaiskola.

Mit csináljak? Nem akarom elfelejteni!! Nagyon szerettem Manót:((



2012. jún. 29. 00:22
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

Vérvizsgálat igazolta, hogy fertőzött kullancs volt?

A doki mondta, hogy attól agresszív?

2012. jún. 29. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Igen attól volt agresszív.
2012. jún. 29. 00:38
 3/16 anonim ***** válasza:
76%

Kicsi a lehetősége, hogy kullancs miatt lett ilyen gyorsan agresszív. Valami sajnálatos elváltozás lehetett az oka. Ne is felejtsd el őt. Akinek elment már a kutyája, annak a szívében, emlékeiben ott van még mindig. Nekem a kutyáim itt laknak most Minden nap megyek hozzájuk. Igaz, csak virtuálisan.

[link]

2012. jún. 29. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
92%
Hát sajnálom, tenni nyilván már semmit nem tudsz. Szerintem heverd ki ezt az időszakot, és csak azután legyen másik kutyád, ha ezt már nem gyászolod. Jobb túltenni rajta magad, mert különben mindig csak összehasonlítgatás lesz a másikkal, meg az új kutya is megérezné, hogy csak hiánypótló, és abból semmi jó nem sülne ki.
2012. jún. 29. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
86%
mivel ahogy írtad " Nagyon szerettem Manót" még 80 év múlva is emlékezni fogsz rá. de ha eltelik x-idő akkor már ha rágondolsz nem az fog eszedbe jutni rögtön hogy el kellett altatni hanem a jó dolgok. tapasztalat (sajnos)
2012. jún. 29. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
39%
Én sztem minimum 1 évig ne legyen másik kutyád. Engem nagyon idegesít az utcánk elején, hogy elpusztult a kutyájuk és egyből VETTEK egy másikat. Hát grat az ilyen gazdinak az a lényeg h kutya legyen sztem legalább is :D
2012. jún. 29. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

igazából nekem a szüleim mondták hogy attól lett agresszív, nem tudom nekik mit mondott az állatorvos. Amikor elaltatták nem voltam ott. A mamámnál voltam. Amikor hazaértem anyukám mondta hogy itt volt az állatorvos és elaltatta Manót:((

Nem akartam elhinni, nagyon mérges voltam rájuk

2012. jún. 29. 01:06
 8/16 anonim ***** válasza:
75%
tudom hogy ez ilyenkor nem sokat segít de ne legyél rájuk mérges.mint ahogy írtad is kiszámíthatatlan és agresszív lett . így akármennyire is fáj nem szabad megkockáztatni hogy megtámadjon téged v a szüleidet. biztos nekik is nehéz döntés volt. amúgy sajnos betegség okozhat ilyet.
2012. jún. 29. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

:( jaj Istenem ez nagyon szomorú. Nekünk is van egy 9 éves kistestű kutyánk.Már előre félek,hogy mi lesz,ha elmegy tőlünk,vagy ha baja lesz.Fel sem tudom fogni. :(

Őszinte részvétem a kutyusod miatt.

Én mindig azt hallom,hogy egy másik kutya enyhíti a fájdalmat,,de valahogy nem tudom elhinni.A környezetembe soknak meghalt a kutyájuk és nagyon megviseli őket van aki azonnal tud szeretni másikat van aki csak hónapok múlva és van aki meg soha.Mi lakótelepiek vagyunk és mi kutyások mind ismerjük egymást.Ez egy kis lakótelep Baján.

Kívánok sok erőt és kitartást a gyászod ideje alatt!

2012. jún. 29. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Most nyáron szerintem járj el a kutyaiskolába segíteni, amiben tudod ott tedd magad hasznossá. Jó lesz, hogy mivel kutyusok között leszel, majd a többi aranyos talán feledteti veled Manót. És még az is meglehet, hogy ott fogod megtalálni a következő Manócskádat.
2012. jún. 29. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!