Félős kiskutya önbizalmát mivel lehet fokozni?

Ha fél, az bántástól vagy nagyon ingerszegény környezettől lehet leginkább. Bízni majd akkor fog bennetek, ha biztos vezetőt lát bennetek, akik képesek irányítani, őt és a környezetet egyaránt. Furcsa vagy sem, a bizalom határozottsággal építhető leginkább :) Ha valamit mondasz a kutyának, az legyen úgy. Ne feküdjön le tőletek messzire, és semmiképpen se ti menjetek oda hozzá ilyenkor, hanem menjen oda ő, falattal vagy pórázzal rásegítve, az mindegy, csak a végeredmény az legyen, amit elképzeltél. Minden ilyen szituáción így kell átsegíteni, hogy csinálja meg, menjen át rajta, különben nem fogja látni, hogy nem történik baj, ha azt csinálja, amit mondtok.

A hirtelen mozdulatokat meg majd egyszerűen megszokja, csak ne reagáljatok rá, ha félelmet mutat olyankor. Meg egyáltalán, soha ne babusgassátok, simogassátok, ha fél, még szóban se dicsérjétek meg gügyögjetek, mert azzal csak azt erősítitek, hogy igen, okos vagy, most félni kell, ez egy rettentő veszélyes helyzet.

Az én kutyám is ilyen. 4 hónaposan fogadtam be menhelyről. Nem hiszem, hogy bántották. Ott az egész pici kutyák fölött infralámpa lógott, szóval nem úgy tűnt hogy egy állatkínzó hely lenne. Egyszerűen csak nem tudott emberekhez szocializálódni.

Soha egy kutyámnál sem tapasztaltam ekkora bizalmatlanságot, mint nála. Eltelt azóta 5 év, és a helyzet sokat javult, de sajnos ő soha nem lesz olyan, mint a többi kutyám. Elég egy hirtelen mozdulat, hogy összerezzenjen. A labdát soha nem hozza oda nekem, hanem tisztes távolságra dobja le. Néha meg rájön a bújhatnék, olyankor alig bírom levakarni, löki el a többi kutyát, bebújik a karom alá, már-már erőszakosan. De az az ősbizalom nincs benne felém.

Azt sugározta éveken át felém, hogy tulajdonképp nem érdeklem túlságosan. Sokkal jobban érdekelték a kutyáim, mint én. Sokkal előbb megtalálta velük a hangot.

Rájöttem, hogy Ő nem tud emberül. Tőle tanultam meg, hogy a kutyák azért annyira csodálatosak, mert hihetetlen, mennyiféle emberi gesztust, hanglejtést, mimikát vesznek át tőlünk. A menhelyi kutyám pedig nem. A többi kutyám már-már embernek hiszi magát, ő viszont pontosan tudja, hogy nem az én fajom. Jelez nekem, de nem értem. Jelzek neki, és ő sem ért meg engem. Két külön nyelvet beszélünk. A többi kutyámnak csak ránézek a pofijára és már mindent látok. Megmagyaráznak nekem dolgokat, jelzik, hogy mit szeretnének, és tökéletesen érthető módon. Menhelyi kutyámmal hiányzik ez a kommunikáció.

Nem mondom, hogy jól csináltam vele kapcsolatban mindent. Nem sok időm volt rá főiskola és munka mellett. De abban biztos vagyok, hogy az az első 4 hónap, ami kimaradt a szocializációs időszakból, helyrehozhatatlan hátrány kettőnk kapcsolatára.

A kiskutyák életében az az első néhány hét, szerintem olyan 7 hetes korig rettentő meghatározó. Ha akkor nem foglalkoztak velük eleget, nem hiszem, hogy olyan kutyává válhatnak, mint az én többi kutyám, akikkel még a gondolatom is egy.