Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mit lehet tenni egy megbolondu...

Mit lehet tenni egy megbolondult kutyával?

Figyelt kérdés

Sziasztok,


A kutya egy angol stafi (kan), akinek mostanában elgurult a gyógyszere, méghozzá jó messzire. Nemrég lett 2 éves és kissé kezd eldurvulni a helyzet. Már kiskora óta feltűnt, hogy elég szemtelen a kutya, de többé - kevésbé ezeket a helyzeteket sikerült kezelni, némelyikről le is szokott. Ám néhány héttel ezelőtt a lányom már jelezte, hogy elég furcsán megugatta a kutya, de ekkor még úgy voltam vele, hogy ez nem feltétlen probléma, és akár félre is érthette a gyerek.. 5 nappal ezelőtt mentem ki az udvarra, és elkezdett hátulról agresszívan lökdösni, majd amikor megfordultam, akkor a lábam után kapott, amit szerencsére sikerült elhúznom még időben. Ezután alaposan megszidtam, nem volt semmi, egészen tegnap estig. Jöttek vendégek, simogatták, minden rendben volt, de amikor mentek el, akkor a feleségem megfogta a kutya nyakörvét, hogy ne piszkálja őket. Ezután a kutyát elengedte, az pedig megfordult, lelapított és idegbeteg módon elkezdett vicsorogni, morogni, ugatni, és ment felé folyamatosan, ezt látva odamentem és próbáltam kézbe venni a dolgot, de a kutya már velem is ezt csinálta. Őszintén szólva, nem ijedtem meg tőle, de ez így nem mehet tovább, nem várnám meg, amíg megsebesít valakit. Mielőtt kapnám a hozzászólásokat, hogy "hülyének nem való ilyen kutya", azért azt leszögezném, hogy már volt 2 Rottweilerem és egy amerikai stafim, egyikkel sem volt sosem gond, szófogadó, aranyos kutyák voltak..


Tippek?



Előre is köszönöm a választ.


2013. júl. 14. 13:34
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tűnik nekem, hogy a sorrend nincs tisztázva a családban. Gyúrjatok rá a vezető szerepére, mert jelenleg a kutya az úr.
2013. júl. 14. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
4%
már amikor a kislányra ugatott el kellett volna altatni.
2013. júl. 14. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem először irány a doki, ki kellene vizsgálni, nincs-e valami idegrendszeri problémája (rossz genetika, beltenyészetből örökölt esetleg). Ha nincsen, akkor tényleg csak az erejét próbálgathatja, kutyasuli vagy suttogó segíthet.

De sürgősen, mielőtt durvábbra kapatja magát.

2013. júl. 14. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim válasza:
15%

Szia!


Nagyon sajnálom a helyzetedet. Mi is átestünk hasonlón. Nekünk belga juhászunk volt, fajtiszta, kiváló tápokon nevelkedett és a testvérem még oktatót is fogadott hozzá. Szóval jó sora volt, de egy idő után nálunk is "elkezdte" a furcsaságait. Kapott utánunk, megmorgott és egyebek röviden.

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy kutya már ilyet tesz, az csak rosszabbodni fog, javulni semmi esetre sem. Kifejlett, életerős volt, dupla adag injekcióra volt szükség ahhoz, hogy végső nyugovóra térjen. Kénytelenek voltunk ehhez folyamodni, pedig nagyon szerettük.

2013. júl. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
100%

2. Hat te hulye vagy....azert mert nem lett normalisan megnevelve a kutya mar el kell altatni?!

Kerdezo: nem ilyen kerdesre szamitottam, azthittem ugral, huzza a porazt stb. Ez mar kicsit bonyolultabb, mert nem kene, hogy egyszer nektek menjen. A falkavezerseget at kene venned, olvass utana. Viszont a legjobb es legbiztosabb megoldas egy jo kutyasuli lenne.

2013. júl. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
71%

3. vagyok, és 2.-nek szól, ugató kutyát nem altatunk, mert ennyiből te is lehetsz ugató kutya!

Mindennek oka van, azt kell kideríteni. A rossz kutya nem rossz, vagy azért nem tehet róla, mert genetikai rendellenessége van, vagy azért, mert rossz nevelést kapott, és a gazda a hibás.

Elég szűk látókörű és egyszerű lehetsz, gondolom, nálatok is vagy genetika, vagy nevelési hiba. De ha nem tetszik, amit írok rólad, akkor gondolj bele, a kutya ugyanúgy tenne a helyedben. Nem te tehetsz róla, én tudom.

2013. júl. 14. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
75%
4. Gratulalok nektek is! Hidd el iszonyat ritka a kezelhetetlen kutya..csak egy jo kutyasulit vagy kikepzot kellett volna keresni neki. Ha kutyat vallaltok legyen mar bennetek annyi felelossegerzet, hogy nem az elaltatasba menekultok!
2013. júl. 14. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 sippara ***** válasza:
71%
Kutyaiskola. Más tipp itt nincs, hacsak nem tudod elmagyarázni a kutyának, hogy neked már volt egy amstaffod meg egy rotid, úgyhogy neki is engedelmeskednie kell.
2013. júl. 14. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
100%

4. és kiderült, hogy idegrendszeri baja volt-e? Utánajártatok?

Szerintem nem egészséges alomból és szaporítótól származott az a kutya.

2013. júl. 14. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem kicsit kevés infót írtál, hogy bármi tippet lehessen adni. Hogy néz ki egy átlagos napotok? Mennyit foglalkozol/foglalkoztok a kutyával, séta, stb.?

Azt írtad eddig is voltak kisebb-nagyobb problémák amiket nagyjából sikerült rendezni, úgy tűnik ez kevés.

Jó megoldás lehetne, ha elmenétek egy kutyaiskolába, remek közös program és a konkrét problámákra is választ kapsz.

2013. júl. 14. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!