Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért szökik el a kutyám...

Miért szökik el a kutyám folyamatosan?

Figyelt kérdés
Egy nagyobb testű kan kutyánk van, utcáról fogadtuk be, mikor körülbelül 4-5 hónapos lehetett. Most már 5 éves, naponta kétszer kap ennivalót(kétszer nagyobb adag, mint amennyit egy ember megeszik egy étkezéssel), folyamatosan cseréljük a vizét, nővérem és én is játszunk vele, a szüleim is foglalkoznak vele. Nagy a helye ahol futkoshat, nagy kertünk van, de annak a fele el van kerítve, szóval a kutya csak az első udvaron mozog szabadon, de az is elég nagy. Tavaly ugyanez volt, aztán meg lett kötve, 1 hónapig nyüszített folyamatosan, aztán megszokta. Úgy gondoltuk, megtanulta a leckét, 2 hónap után el is engedtük. Utána még néha-néha kiszökött egy órára, de visszajött. Most úgy 3 hete egész nap a kapuban nyüszít, felmászik, kiugrik, 2 órára eltűnik, aztán a semmiből előkerül. Most apa megcsinálta, hogy ne tudjon sehol felmászni, de ugyanúgy nyüszít, vonyít. Éjjelente be kell zárni, mert nem tudunk tőle aludni. Sétálni nem nagyon szoktuk vinni, engem elhúz, nővérem alig van itthon, apának sok a munkája, hullafáradtan ér haza, anyának meg ízületi problémái vannak. Apa hétvégén néha elviszi sétálni, de a hátsókertbe szoktuk engedni, hogy ott kifuthassa magát. Nővérem szerint valami csajkutyához jár. Szerintetek mi lehet a gond?
2013. júl. 28. 17:46
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
Ja, és ezt az elmászkálást naponta vagy 3x megcsinálja...
2013. júl. 28. 17:48
 2/14 anonim ***** válasza:
0%

Nem újszerű, mondhatni tucat probléma.

Az emberek ezért nem fogadnak be utcai kutyákat, mivel "kutyából nem lesz szalonna".

Azaz, azok akik az utcáról jöttek mindig is oda fognak tartozni. Egy embernek is a fiatalkora a meghatározó, ott érik olyan behatások, amik az egész életét alakítják később.

Másrészről hiányzik neki egy erős kéz aki kellő erélyességgel és türelemmel tanítgatná. értem ezalatt, hogy tudja ki a főnök. Téged is biztos szeret csak nem vesz komolyan.

2013. júl. 28. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Kiskorában próbáltam tanítani, de semmi nem lett belőle. Papáméknak nagyon régóta van kutyájuk(nekünk ez az első), ő egyszer rászól - még csak nem is üvölt - és a kutya azonnal bemegy a házába.
2013. júl. 28. 17:54
 4/14 anonim ***** válasza:
Szerintem is csajozik, esetleg ivartalanításra nem gondoltatok?
2013. júl. 28. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Szerintem te is szökni akarnál, ha egy kertben kéne élned az egész életed. Vigyétek el sétálni minimum 1,5-2 órát minden nap és ivartalanítsátok. Szinte biztos hogy nem fog szökni.
2013. júl. 28. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Gondolom a kutyád ivaros, most pedig tüzelnek a szukák. Egy ivartalanítás sokat könnyíthet a helyzeten. Arról ne is beszéljünk hogy szüksége lenne a sétára, te is unnád ha egy lakásban kellene leélned az életed. Nincs olyan kutya akit ne lehetne megtanítani pórázon sétálni. Olyan meg nincs hogy azért mert utcáról lett befogadva folyton szökni fog. Nekem is van olyan kutyám ami hajléktalanoktól lett elvéve, másfél évesen kerűlt hozzám. Most 10 éves és soha nem szökött.
2013. júl. 28. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Néha felmerült, de aztán nem tudom miért, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment.
2013. júl. 28. 17:58
 8/14 A kérdező kommentje:
Ő nem tudom miért ilyen... Ráadásul fogalmam nincs, hogy hogy tudnám bármire is betanítani, meg még keményen sem tudok neki szólni.
2013. júl. 28. 17:59
 9/14 anonim ***** válasza:

Ivartalanítatás+séta minden nap.

Ezt csak így lehet megoldani. Ha ivartalaníttatjàtok de nem viszitek sétál azért fog szökni mert tele van energiával és kiváncsi arra mi van a kapun kívül.

Ha sétálni viszitek rendszeresen és jól el is fárad akkor is fenn áll a lehetőség hogy elmegy csajozni.

Viszont ha ezeket megcsináljátok, fáradt lesz este szökdösni és a szukák sem fogják érdekelni.

Egyébként miután hazamegy hiába büntetitek meg nem fogja érteni miért kapta a büntit, vagy úgy is gondolhatja hogy azért mert hazajött.

Nekem is utcáról van kutyám. 1x fordult elő hogy elcsavargott itthonról. Szerintem is hülyeség hogy az "utca kutya" örökre az marad...

2013. júl. 28. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Én is egyre jobban hiszek a csajozásban, mert amíg kisebb volt, semmi baj nem volt vele.
2013. júl. 28. 18:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!