Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogyan viselkedik rendesen...

Hogyan viselkedik rendesen egy kutya, ha sétáltatják?

Figyelt kérdés
Még nagyon az elején vagyunk a sétálásnak, de már kimentünk az utcára. Eleinte jól viselkedett, jött, ha mondtam, nem engedtem neki, mellettem kellett haladnia. De most, hogy már egy kicsit megismerte a kinti világot, húzódzkodik és sokszor áll le szimatolni. Ez normális? Vagy végig mellettem kéne mennie, és nem leállni pisilni, meg szaglászni? Ha hívom, jön utánam, de például ha az utcán megkérem rá, hogy üljön le, nem nagyon akar azt sem, nem is figyel rám. Már megint elrontottam valamit? Most próbálom megértetni vele azt is, hogy én vagyok a falkavezér, találtam egy weboldalt, ahol leírták, mit kell ezért tenni. De nem tudom, beválik-e... Úgy szeretném, ha megbízna bennem, hallgatna rám, de túl türelmetlen vagyok, vagy nem tudom.

2013. aug. 29. 20:19
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Ha még kicsi a kutya, akkor nem szabad tőle elvárni, hogy az egész séta alatt melletted menjen. Rövid szakaszokon lehet falattal tanítani láb mellett haladni, aztán kiengedni szimatolni. Neki még alapvetően ismerkednie kell a világgal, de persze azért nem császkálhat össze-vissza. Egyesek már a 2-3 hónapos kölyköt is láb mellé rendelik, akár húzogatással, rángatással, de én ezzel nem értek egyet. Egy kölyöknek még szimatolnia kell, normális keretek között. Az is jó lenne, ha el tudnád engedni szimatolni, szaladgálni, játszani vele, vagy hogy játsszon már kutyákkal kicsit (akiket ismersz), persze nem az utcán, hanem határban, réten, stb.


Szóval, ha még fiatal kutyáról van szó, de akár idősebbről, de nem volt eddig tanítva, akkor nem lehet tőle elvárni, hogy leüljön azonnal ha mondod, vagy hogy teljesen rád figyeljen. Ezeket tanítani kell a kutyáknak. Az ül, fekszik, stb. azokat otthon, aztán lehet az utcán is gyakorolni, de fiatal korban még csak az alapozás megy, majd olyan egy éves kor körül kerülhet sor a tényleges képzésre, és a megtanult feladatok megkövetelésére (tehát hogy mindenhol azonnali szóra leüljön pl.).


Egyesek szerint 3 hónaposan már keményen képezni kell egy kutyát. Én és még sokan mások ezzel nem értünk egyet, hiszen kiég a kutya, aztán egy-két éves korában már semmit sem akar majd megcsinálni, ha olyan egyed. Játékosan lehet tanítani, de ahogy azt már írtam, ez még csak az alapozás.

2013. aug. 29. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Nem szarik a járdára nem támad meg embereket más állatokat. Az én kutyám ennyit tesz meg és nekem ennyi elég néha nem sikerül nem a járdára fosni de ennyi belefér
2013. aug. 29. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Még nagyon az elején vagyunk= a kutya kölyök, neki még a pórázfegyelem alapjait kell megtanulni, pl. az hogy ne húzzon. Egy kiskutyát nem is lehet sokáig meneteltetni, és meg akarod őrizni az érdeklődését a kinti világ iránt. Nem kell minden bokornál megállni vele, gyengéden lehet nógatni, vagy egy rövidet rántani a pórázon, de alapvetően hadd haladjon még az ő kis tempójában.

Nem kell effektíve megtanítani a kutyának, hogy te vagy a falkavezér, ha úgy viselkedsz. Ha nem úgy viselkedsz, akkor automatikusan be fog sorolni eléd, ha pedig vezetője vagy, akkor mögéd, de ez is csak kamaszkor környékén fog megtörténni, illetve a kutya élete végéig képlékeny, ezért kell megtanulni a falkavezéri viselkedést, nem egyszer kell neki bebizonyítani, hogy te vagy a vezetője, hanem folyamatosan képviselni. A kölyök még ezekből a dominanciagyakorlatokból sok mindent nem ért, majd a kamasz énjének üzensz ezzel.

2013. aug. 29. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
Ja és az ül még sokáig nem fog menni kint, mert még nem tanulta meg. Majd akkor tudja a parancsot, ha megy ez forgalom utcán is. De ez még hónapok kérdése...
2013. aug. 29. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Igazából 1,5 éves a kutya, de csak most kezdtünk el foglalkozni a sétálással. Az udvaron többnyire kiválóan teljesíti az olyanokat, mint "ül", "fekszik", "hempereg", vagy akár "piti". Remélem, idővel tényleg sikerül rábírnom, hogy nyugodtan menjen. Most is megpróbálom megértetni vele, hogy rám kellene hallgatnia, de néha olyan kiábrándító, hogy le se pottyantja a fejemet.
2013. aug. 29. 20:37
 6/14 A kérdező kommentje:
És ti hogyan érnétek el, hogy falkavezérnek tekintsen? Azon az oldalon, amit találtam, az áll, hogy például én menjek ki először a kapun, ha sétálunk; mielőtt megetetem, egyek én is; sose menjek oda hozzá, mert mindig neki kell jönnie; nem szabad babusgatni, ha megijed valamitől.
2013. aug. 29. 20:42
 7/14 anonim ***** válasza:

ááá, így már más a helyzet.

Ha húz, akkor a fordulgatós módszert ajánlom, de akkor, ha már fáradt viszonylag a kutya, pl. kutyafuttató után. És sűrűn dicsérni, ha szépen megy. Ha meg nem tetszik, hogy leáll, akkor rántás a pórázon, és "menjünk" vagy "haladjunk" stb. Ha már el tudod engedni, akkor elég lesz ennyit mondani neki, és tudni fogja, hogy ideje indulni.

Valószínűleg annyira új neki ez a séta dolog, hogy nehezen figyel rád. Válasszatok ki egy olyan útvonalat, ahol viszonylag kevés a kerülendő ember/kutya, és biztonságosan el lehet engedni. Egyrészt itt lemozogja a sok felgyülemlett energiát, másrészt, ha nem figyel rád, akkor fogod magad, és elrohansz a kutyától ellenkező irányba. Minden alkalommal, amikor mélyebben áll le szaglászni, meg lehet ezt tenni/elbújni. A cél az, hogy a kutya fél szeme mindig rajtad legyen.

2013. aug. 29. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Tegnap elsétáltunk egy közeli patak partjára, ott el is tudom engedni. Csak félek, szerintetek nem szalad el?
2013. aug. 29. 20:52
 9/14 anonim ***** válasza:

Őszintén én nem a trükkökben hiszek, mert ha valaki nem viselkedik vezetőként, és nem érzi magát annak, akkor megtaníthatja a kutyájának, hogy az előreengedje pl. az ajtónál, de lehet, hogy ugyanúgy fog rá tojni.

Ezeknek a gyakorlatoknak is akkor van értelmük, ha szívből csinálod.

Pl. a kutya keresztbe áll előtted, mit csinálsz? Kikerülöd, mert jaj Buksi miért álltál keresztbe, útban, VAGY átgázolsz rajta, mert rohadtul előre akarsz menni, és te akarsz előre menni álljon Ő félre.

Én sokáig nem mentem oda a kutyához babusgatni, nehogy rontson a falkavezéri tekintélyemen, illetve nem üdvözöltem megérkezésekor, ugyanakkor rájöttem, hogy nem ezen múlik. Azon múlik, hogy én irányítsak, és az történjen, amit én akarok. Babusgatom a kutyát, odamegyek hozzá, megsimogatom, néha már a kapuban üdvözöljük egymást, de ha úgy jövök be a kapun, hogy nem nézek rá, akkor félreáll az ajtóban és kivárja a sorát.

2013. aug. 29. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Ha nagyon félsz, akkor az első alkalommal köss a nyakörvéhez egy 10-20 méteres erősebb zsineget.
2013. aug. 29. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!