Dobermann. Milyen tapasztalataid vannak?

Nekem szukáim voltak, és kivétel nélkül mindegyik szeretett szökni. A legfurcsább az egészben, hogy nem csak akkor tették, amikor tüzeltek, hanem mindig. Sajnos nem sok kerítés állítja meg öket, mivel nagyon ügyesek. Legtöbbször már az is elég volt nekik, ha valamiért összeszidtam őket, és nekiindultak a világnak. Ha utánuk mentem, visszajöttek egy szó nélkül. (Verést sosem kaptak. Nem is volt rá szükség...)

Nagyon okosak is egyébként, és nagyon önfejűek tudnak lenni. (Ilyen szempontból nem "tipikus" kutyák.) Határozott, következetes nevelést igényelnek, és nagy a mozgásigényük. Az én szukáim nem voltak túl agresszívek, de a páromnak kanja volt, és az az volt... Szeretett összekapni más kanokkal.

Igénylik, hogy sokat foglalkozzanak velük, akkor lesz belőlük igazán jó kutya. Az eszük megvan hozzá, hogy jó kutyák legyenek, de csak akkor engedelmeskednek, ha a gazdájuk kivívja a tiszteletüket. Nekem a bátyámat nem kedvelte az egyik kutyám. Nem volt vele agresszív, de ahol tudott, ott keresztbe tett neki. Pl. szétrágta a cuccait, "eldugta" a cipőit, stb...

Most nincs dobermannunk, (akik voltak, már nem élnek, sajnos) mivel született egy fiunk, és úgy gondoljuk, most nem lenne rá elég időnk, hogy "dobizzunk". Márpedig dobermannt szerintem csak az válasszon, akinek van ideje tanítgatni, bevonni őt az életébe, hatalmasakat csavarogni vele, és esetleg kutyasuliba vinni. A kutyasulit ez a fajta nagyon meghálálja...

nem értek egyet az elsővel!

Én már nagyon régóta dobis vagyok és soha egy kutyám se szökött meg. Annyira egygazdis ragaszkodó állatok hogy hat lóval se lehetne elvontatni onnan ahol mi vagyunk.

Amire nagyon figyelni kell hogy ha az ember nem egy alapvetően domináns agilis jellem akkor nem fogja tisztelni a kutyája. Csak olyan embernek való aki maga is "doberman" jellemű. :)

16:34-nek:

Az első vagyok. Én ezt tapasztaltam, az én kutyáim ilyenek voltak. Három dobi szukám volt, és abból kettő hihetetlenül sértődékeny, és ebből fakadóan szökésre hajlamos jószág volt. Mint már írtam, sosem bántotta őket senki, szerettük őket nagyon. Az első szuka eleve úgy került hozzánk, hogy elcsavargott az előző gazdájától, mi kerestük, hirdettük, de nem találtuk meg. (Tetoválása nem volt, a füle sem volt vágva, ez a 90-es években történt.) Így nálunk maradt, és így lettünk mi dobisok.

Való igaz, hogy mindenben szerettek részt venni, imádtak nagyokat sétálni velünk, vagy akár csak feküdni az ágyunk mellett, vagy a foteljukban, de ha arról volt szó, hogy végrehajtsanak egy egyszerű parancsot (mondjuk "ül"), már közel sem voltak olyan lelkesek. Akkor engedelmeskedtek elsőre, ha "olyan kedvük volt". Különben előfordult, hogy csak sokadik kérésre teljesítették a parancsot...

Nem jártak kutyasuliba, de sokat foglalkoztunk velük. Ha egy dobis azt mondja a dobikra, hogy stréber fajta, akkor lehet, hogy nekem elhzott agaraim voltak, nem is dobijaim, a tenyésztő meg becsapott...