Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Napi két kutyasétáltatás - a...

Napi két kutyasétáltatás - a lent leírtakhoz mit tudtok hozzáfűzni?

Figyelt kérdés

Kérem, ezt ne olyanok kommentálják le, akiknek köze sincs a kutyákhoz, mégis nagy állatvédőnek érzik magukat és, ha az ember csak csúnyán néz kedvencére, azt is állatkínzásnak titulálják.


Orvosi tanácsra (lelki okok) befogadtam a menhelyről egy kutyát. Szépen fejlődött csak nagyon magányos volt, így befogadtam mellé egy 12 hetes kiskutyát. Mindkettőt én neveltem szobatisztaságra, ugyanúgy szeretem Őket, egyenlően törődök velük, rendesen kapnak enni-inni, járnak dokihoz.

Az egyetem mellett a séta se jelentett gondot, de amióta dolgozok csak reggel tudnak lemenni, majd este 9-10 felé. A szomszédokkal nem vagyok jóban, hogy a segítségüket kérjem (eléggé durva balhék is voltak), így nem nagyon tudok felkérni senkit és nem is szeretnék mást ezzel terhelni; az én felelősségem, nem más fogadta be a kutyákat, hanem én.

Egyiknél van egy nagyon kis tócsa mire hazaérek, másik mindent visszatart.

Azt is megértem, nekem milyen lenne, ha bezárnának egy helyre, reggel wczhetek, majd bezárják a mosdót és este 10-ig, bármi van, nem tudok elmenni wczni. Ezért kutyát se szídom meg, ha nem bírja ki és átérzem, min mehet át szegény.


Ez tartható így hosszútávon vagy ebből lehet valami bajuk? Van aki hasonló gonddal küzd?


Illetve a másik kérdés - nagyon bezavarna náluk, ha szabadnapokon többször levinném Őket? (Nem mindig ugyanakkor vagyok szabadnapos). Nem akarom, hogy végig szenvedjék a napot, ha egyszer ott vagyok, hogy le vigyem Őket, de úgy érzem, az se jó, ha egyszer többször lemehetnek, utána meg rengeteg ideig vissza kell tartani.



2014. szept. 18. 20:23
 1/9 A kérdező kommentje:
És jól vannak lelkileg, vidámak, játékosak és mindkettôvel ugyanúgy játszok, mindkettőt ugyanúgy szeretgetem.
2014. szept. 18. 20:25
 2/9 anonim ***** válasza:
93%

Vizelettartási gondokat okozhat öregkorukra, ha sokat kell tartogatniuk, meg hát rohadt szar érzés, ahogy írtad is. Valahogy oldd meg ezt a dolgot. Vannak olyanok, akik vállalnak kutyasétáltatást, van kutyanapközi, nem olcsó mulatság, de jobb, mint szívatni őket egy életen át.

Amikor otthon vagy, akkor meg legyenek lent minél többet, abszolút nem zavarja őket össze, ellenben nagyon jót tesz nekik, ha a kimaradt élményeket legalább a szabadnapjaidon pótolhatják. Meg pihen kicsit a hólyagjuk is :)

2014. szept. 18. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Persze alap esetben én is nagyon ellenzem a pelenkát, de az ilyen esetekben, illetve a kölyök kutyák esetében, akiket az oltások hiányában nem lehetne kivinni az utcára, nagyon is jó dolognak tartom.

Most lehet, hogy hideget-meleget fogok kapni, de szerintem szoktasd rá őket a pelenkára, jelentősen jobb lesz nekik. Egy szobatiszta kutyának az nagy stressz lehet, ha véletlenül bepisil a lakásba, ezt saját tapasztalatból mondom, de az is szenvedés, ha ennyi ideig kell tartogatniuk. Ilyen kényszerhelyzetekben tökéletes megoldás nincs sajnos.

2014. szept. 18. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is megfordult a fejemben egyébként, szerintem se lenne hülyeség.
2014. szept. 18. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerezhetsz almot is és abba végezzék a dolgukat bármikor.
2014. szept. 18. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Próbálkoztam azzal is, de bárhogy is próbáltam, nem pisiltek bele, az almot meg széthordták a lakásban. Végül feladtam.

Arról nem is beszélve, a nagyobbik az utcán se hajlandó földre, fűre kakilni, csak betonra (bár összeszedem (még fűben is, mert személy szerint utálok egy séta alatt háromszor belelépni más kutya ürülékébe, meg amúgy is így illik szerintem) de ezért rengeteg szidást kaptam más kutyagazdiktól illetve járókelőktől)

2014. szept. 18. 20:55
 7/9 anonim ***** válasza:
Nálam a lábtörlőre pisilt. Azt kicseréltem pelenkára, akkor nem. Aztán kimostam a lábtörlőt, letettem és megint rápisilt. Aztán öntöttem egy kis öblítőt a kutyapelenkára és erre odapisilt arra :D
2014. szept. 19. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha albérlet akkor esetleg megpróbálhatsz kertes házat keresni és inkább legyenek kint napközben az udvaron, mint így szenvedjenek.

Most ha belegondolsz, nem csak az a legnagyobb baj, hogy később lehet vizelet visszatartási problémájuk, hanem hogy az összegyűlt vizelet méreganyagokat tartalmaz aminek egy része vissza felszívódik amíg tartogatja. Ez különböző megbetegedésekhez is vezethet a jövőben.

Aztán amíg a vizelet pang a húgycsőben, vesében, vesemedencében a benne oldott só kicsapódik és lesz belőle vesekő.

Nagyon nem jó ez így nekik.

2014. szept. 19. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nem egészséges, hogy csak kétszer üríthetnek egy nap. Hosszú távon lehet belőle bajuk, veseproblémák pl. Illetve ugye, mint az embernél, az állatnál is fontos az, hogy a vese többször tudjon tisztulni, a hólyag ürülni... Így valahogy meg kellene oldanod legalább még egy sétát!

Ha végképp nem tudod megoldani, akkor inkább szoktasd rá őket a kutyapelenkára, vagy valamilyen alomra (nem tudom hogy mik a lehetőségek ilyen téren). Még az is jobb, mint ez.

2014. szept. 19. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!