1:2 ellen, így érhetek el sikert más kutyákhoz való szoktatásban?

2 éve örökbefogadtunka családommal egy kistestű keverék kutyát. Anyuval "munkamegosztásban" élünk, reggel és este ő viszi le, délben én.

A kezdeti időkben, kb. 1 évig semmi gond nem volt. A kicsi kutyákkal remekül kijött, a nagyoktól picit félt, de nem vészes, odament hozzájuk, el volt velük. A kicsikkel játszott is. Aztán egyszer séta közben se szó, se beszéd, egy arra járó kutya kitépte az idős gazdája kezéből a pórázt, és nekifutásból nekiment. Azóta anyám retteg odavinni más kutyákhoz. Mikor ő viszi le, ha meglát egy kutyát, átmegy a másik oldalra vagy felkapja és elszalad vele. Ezzel szépen lassan elérte, hogy a kutyusunk egyre több kutyát nem kedvel. 1 év után megint történ egy támadás (a kutya meglátta a miénket és a futtató rácsai alatt kibújva nekirohant), ez rontott a helyzeten. Anyám és a kutyus viselkedése terén is. Milly minden kutyára acsarog, ha pórázon van, ágaskodik, ugat, fenyegeti őket. Ha kiskutya megy közel hozzá, kis szaglászás után megtámadja. Ha nagyobb kutya, odabújik az ember lábához, egy tapodtat sem mer mozdulni, és ha a kutya odadugja az orrát, morog és vicsorog. Én igyekeztem mindig is kutyatársaságba menni, de így nehéz. A régi barátok közül sok ellenség lett. Nem hiszem, hogy bárkinek is jó ez így.

Anyám viszont leállíthatatlan. Egyrészt elszánt, másrészt állandóan fél, és ezért kapkodja fel Millyt. Nem tudom, mit tudnék ilyen helyzetben tenni? A kedves kiskutyánkat, úgy érzem, mostanra már veszélyes más kutyák közé vinni.