Vajon a kutyás tapasztalat befolyásolja, hogy milyen szülő lesz az ember?

Szerintem nem. Csak vigyázz nehogy csontot dobj neki megszokásból cumi helyett!

:D

Nekünk van kutyák, de egyáltalán nem vagyunk vele "szigorú, következetes, állhatatos", és soha nem idomítottuk, hanem nagyon is kedves, engedékeny és szeretett-teljesek voltunk/vagyunk vele, és a kutya ettől még egyáltalán nem nőtt a fejükre! Sőt, olyan bensőséges és szeretett-teljes a kapcsoltunk egymással, mint soha nem lenne egy emberrel, de még gyerekkel sem.

Egy kutya olyan, mint egy 3 éves gyerek, a kutatók megállapították, hogy a kutya egy 3 éves gyermek értelmi szintjén van.

A mi kutyánk jelen pillanatban nagyon öreg, vak, cukorbeteg, 4 óránként kell etetni, éjszaka egyszer ki kell engedni pisilni-kakilni (a betegsége miatt), tehát nagy gondot és odafigyelést igényel, úgy, mint egy 3 éves gyermek. Jelen pillanatban olyan, mint egy jóságos öreg király, akit kiszolgálunk, körbe ajnározunk, hogy az utolsó néhány hónapját szeretetben és jó körülmények között töltse.

Ha a szülő jól tanítja a gyerekét, hogyan bánjon a kutyával, akkor az egész gyermek-kutya-szülő kapcsolat sokkal kevesebb konfliktussal jár, mintha elhatároznák, hogy közösen szigorúan idomítják a kutyát.

A kutyának, aki csak kedvencnek van tartva, azokkal elég megismertetni a legfontosabb szabályokat és parancs-szavakat, nem kell fölösleges idomításnak és szigorúságnak kitenni. Fontos, hogy a hívásra visszajöjjön, a "vissza!", "maradsz!", "figyelj!", "csend!" "nem!" "fúj!" szavakat megtanulja, ami egyáltalán nem követel semmiféle szigorítást, vagy idomítást, akkor a kapcsolatunk a kutyával nagyon kellemes lesz.

Szerintem ez olyan oda-vissza kapcsolat, mindkettő a személyiségből fakad, ami persze elég magas szintig változtatható. Faterom világ életében sz-r apa volt, ha egyáltalán lehet annak nevezni, ha jó jegyeim voltak, én voltam a jó gyerek, ha rossz jegyet/ intőt kaptam, akkor előkerült a nadrágszíj, lelki terror, egyebek. A kutyáival is pont így bánik: van egy komondora, az egész életét az udvarban élte le, talán 2-3 alkalommal volt vele sétálni, mikor el akarta vinni kutyasuliba, hogy tudjam én vinni sétálni, nem engedte. A vizslája viszont benn él a lakásban, az égvilágon semmi nevelést nem kap, szabályok nincsenek, folyamatosan a kényeztetés. A kutyákhoz való hozzáállása tükrözi, hogy milyen ember.

Eleinte én is ilyen hülye, agresszív voltam, aztán mikor érzékeny kutyám lett, lassan megtanultam kezelni az indulataimat, most már sok dolgon csak röhögök, nem veszem úgy, hogy itt a világ vége, ha a kutyámnak rossz napja van, és csak második hívásra jön el a bokortól. Szerintem ha lesz gyerekem, vele is így leszek, az alapvető szabályokat be kell majd tartania, de lesz mozgástere, döntési jogköre, nem engedelmes robotot akarok belőle faragni. A hisztiket meg szerintem röhögve fogom kezelni, az hogy 100 ember néz, már abszolút hidegen hagy, még mondom is neki majd, hogy 'csináld csak, hadd szórakozzanak az unatkozó nénik és bácsik':D

Szerintem ha nem is konkrét tapasztalat átvitelében, de hozzáállásban lehet némi köze. Nekem sincs még gyerekem, viszont van két kutyám, akikkel elég sokat foglalkozok és amit én erényemnek tartok, az a türelem és maga a törődés. Kinti kutyáim vannak, de hideg télen bent alszanak a műhelyben. Mivel az év nagyobb részében kint vannak, ezért a téli beszoktatás nem mindig sikerül elsőre, kénytelen vagyok minél később ágyba bújni, hogy késő este még pisiltessem őket, hogy kibírják reggelig. De volt, hogy éjjel fel kellett kelnem hozzájuk. Akkor jutott eszembe, hogy szokom a felkelést a gyerekhez :-) Ez az egyik.

A másik meg, hogy a kutyák is bepisilnek, hánynak, szart kell szedni utánuk. Ez pedig a gyomorforgatós része, amit szintén nem árt szokni.

Ezen kívül ha beteg orvoshoz vinni, ápolni stb.

Az etetéssel való időtöltés szintén a mindennapi rutinos törődés.

Tudom ,hogy ezek nem olyan mértékű dolgok, mint a gyerekkel való foglalkozás, de én úgy gondolom, hogy némiképp könnyít bemelegítésként, mert a kutyához, gyerekhez is önzetlenség szükséges.

Ettől független nyilván sok példás szülő van, akinek soha nem volt állata, de nem mindig nyilatkoznak arról, hogy hogyan élik meg a kötöttséget.

Szerintem igen. Én is többször gondolkoztam ezen.

Egy kutya segít megtanítani az embert abban, hogy minden problémát a lehető leghiggadtabban kezeljen és hogy mindig következetesnek kell lenni. Ha a kutyánál ez sikerült, az később szerintem megkönnyítheti a gyereknevelést, mert már megvan a gyakorlatod és az elv ugyanaz. Türelem, következetesség.