Mi a teendő ebben a helyzetben?

Pár napja befogadtunk egy második kutyát. Az első két éves, kis testű szuka és nincs vele semmi probléma; az új fél év körüli, vizsla jellegű szuka kutyus. Semmit sem tudunk az előéletéről, de vélhetően lakásban volt tartva (törtet be a házba, ismerős a kanapén...) és mégis el volt hanyagolva (extra koszos fül, kullancs, bolha, megkérdőjelezhető szobatisztaság). Szépen lassan elkezdett megnyílni, a nevére már hallgat, ül, és már a dolgát is csak kint végzi.

A probléma az,hogy mióta velünk él, még nem volt egyedül hagyva - nem is nagyon hagyhattuk egyedül, mert túlságosan érdekli minden, legyen az kanapé, kuka vagy papucs. Ma megérkezett a szobakennelje, amire mindenképp szükség van (üveges ajtóink vannak és többször megindult az ablak felé kinti hangokra).

Eddig velem aludt az ágyban, de szeretném hozzászoktatni a kennelben való alváshoz. A kennel mérete megfelelő és nem fél tőle. Bemegy, lefekszik, elkezdi rágni a játékait, azán elkezd nyüsszögve ugatni, pedig az ágyamon fekszem (magára hagyni meg sem próbáltam). Ha ugat tiltom, és ha újra lefekszik vagy játszik megdícsérem. Ma 3*10 percet gyakoroltunk, aztán kiengedtem.

Itt jön az igazi probléma: mindenhol azt írják, hogy a szeparációs szorongást megelőzendő fokozatosan növeljük az ajtó másik oldalán eltöltött időt, és ha a kutya ugatna, tiltsuk szóban, vagy üres flakon eldobásával (amit meg sem szeretnék próbálni). Mi a teendő akkor, ha azt sem bírja elviselni, hogy egy méterre vagyok tőle, csak nem tud hozzámbújni? (A gyakorlás alatt a másik kutya a folyosón aludt.)

Előre is köszönöm a válaszokat!