A kutyánkkal kell lenni mikor meghal?

Ennek nem sok köze van a szeretethez, és nem is nevezném szökésnek. És pláne nincs köze "kutyafajokhoz" meg fajtákhoz se.

Egyedi dolog, melyik hogy éli meg.

Elég általános ösztön, nem csak a kutyáknál, más állatoknál is megfigyelhető jelenség.

Leginkább úgy tudnám körülírni, hogy van egy mondás, hogy "az ember az életét egyedül éli"

Ez arról szól, hogy egyedül születünk meg, egyedül távozunk ebből a világból, akárhányan vesznek körül minket, a halál útját egyedül fogjuk végigjárni. (és életünk során is mindig van egy részünk, ami csak a miénk, a legszemélyesebb gondolataink, amiket egyedül élünk meg.)

Erre vezethető ez vissza, az elmúlás egy olyan privát intim dolog, amit a legmélyebb szinten így is, úgy is, egyedül él meg a kutya. Ezért vonul el.

Nem szökik, egyszerűen csak érzi, hogy az élet az élőké, ő pedig már távozóban van.

Ettől persze hiszem azt, hogy jól esik neki, hogy a legvégsőkig mellette vagyunk, ha a jelenlétünk nem tolakodó.

Én pl szabadságot vettem ki, mikor egyértelműen látszott, hogy nem sok van hátra a kutyámnak.

Nem otthon halt meg, utoljára lementünk sétálni, látszott, hogy mehetnékje van, bár menni alig bírt.

Van előttünk egy parkos rész, ott lefeküdt egy bokorhoz. Mellé dőltem, kb másfél óráig feküdtünk ott. Ölben vittem haza...

elöző voltam, itt a cikk

[link]