Nem tudom feldolgozni a kutyám halálát. Mit tegyek?

Szia!

Szerintem teljesen természetes, hogy "megszakad" a szíved. A te életedben annak a kutyának nagyon nagy jelentősége volt. Együtt nőttetek fel, betegen is segítettétek, foglalkoztatok vele. A családod (szerencsére) családtagként kezeli a kutyákat, így erősebb kötődés alakul ki ember-kutya között. (tény, hogy a kisgyerekek fejlődésére a kutyák pozitív hatással vannak) Ha igazán fontos személyt veszítessz el, előbb vagy utóbb annak fájnia kell. (értem, hogy kimaradt az reggeli simogatás, de egy kutya nem sértődik meg ezen, ő így is úgy is nagyon szeretett téged.) Ha bűntudatod van, az majd elmúlik. Gondolom jó gazdi voltál egyébként, pont ezért fáj annyira, hogy utoljára nem is köszöntél el tőle. De ne gyötörd magad! Szép élete volt a kutyátoknak, sokáig élt.

Amikor nekünk halt meg a 12 éves kutyánk, december 7.-én, akkor karácsonyra örökbefogadtunk egy fiatal kutyust. A család minden tagja sírva ölelgette egy jó ideig, és noha nem feledkeztünk meg a régi kutyánkról, (ez pont ellenkezőleg történt), mégis könnyebb volt továbblépnünk. Nektek ugye van másik kutyátok, így az örökbefogadást nem tudom, mennyire tartjátok jó ötletnek. (bár ha a másik kutya hozzá van szokva, hogy van egy társa, akkor neki is obb lehet, ha lesz egy másik kutya mellette) De ez mellékes.

Adagold magadnak lassan, és egyre többet ezeket a gondolatokat.

Ha sírni akarsz, sírj. Ha besokallsz, tereld el tudatosan a gondolataidat, adj időt magadnak.

Fokozatosan emlékezz rá egyre többet, de ne sajnálkozva, amiért nem simogattad meg. Ez csak önsajnálat.

Olyanokra gondolj, milyen volt kölyöknek, hogyan játszottál vele, miken röhögtél, miket csinált, stb.

Csak jókra.

Ha igazán jó kapcsolat volt köztetek, akkor nem hiányzik neki a végső simogatásod. Csak neked lehet bűntudatod, ha amúgy nem volt köztetek minden rendben.

Ez emberek közt is így működik, ha valakivel szeretetben éled le az életed, akkor nem az utolsó 3 perc számít, hanem az előző 50 év.

Vegyél erőt magadon, menj ki a sírjához. Gondolj szép emlékekre, hidd el, hogy kell a végső búcsú, kell a lezárás, jobb lesz utána.

És legyél erősebb, mint a másik kutya.

Segíts neki túllépni a gyász időszakán. Ha állandó szomorúságot lát mindenkin, ő is beleragad abba az állapotba.

Nyilván, meg kell gyászolni, ez természetes.

De ne feledd, az élet az élőké, a halál pedig csak megtanít jobban értékelni ezt!

Úgyhogy adj időt magadnak, de ne vidd túlzásba!

Gondolj rá egészséges szeretettel, és ha ez már könnyebben megy, koncentrálj az élőkre, és a jövőre.

Nekem 19 éves volt a kutyám és nekem kellett elaltattatni, mert már annyira beteg volt, képzelheted milyen sz.arul voltam én is utána. Én nem sokra rá örökbe fogadtam egy másik kutyát és rengeteget segített, hogy volt kivel foglalkozni, lekötötte minden szabadidőmet, mert nagyon aktív és neveletlen is volt akkoriban :)

Én azt tudom tanácsolni neked, hogy foglalkozz többet a másik kutyátokkal. Neki is jót fog tenni, mivel nincs meg a megszokott kutyatársasága. És ne tragédiaként fogd fel a halálát. Hosszú élete volt és most már egy jobb helyen van, nem fáj neki semmi. Nekem egyik közeli rokonom lett öngyilkos kb. egy fél éve, először kiborultam, aztán ez a felfogás segített és a lehetőségekhez képest sikerült lenyugodnom. :/

2 hét után ez teljesen normális, amit érzel. Fel fogod tudni dolgozni idővel. Tudom, hogy nagy közhely, de az idő múlása tényleg segít. Addig meg, sírj, amikor kell, játssz minél többet a másik kutyussal (ő is gyászol ám, csak kutya módra), és tereld el a figyelmedet más dolgokkal.

Nekem az segített, hogy 2 hónappal a kutyám halála után elkezdtem menhelyre járni sétáltatni. 1 év telt el, mire újra lett kutyám. Az előző emlékét soha nem felejtem el, de a mostani kutyusom nagyon jó, hogy van. (Neki is, hogy én vagyok, menhelyről fogadtam örökbe).