Mitől függ, hogy egy kutya kit választ gazdájának?

Falkavezérnek kell lenni. De ezt nem lehet pár mondatban leírni.

Mondjuk érdekes, mikor anyukámnál vagyunk, mindig anyukámnak pitizik a kutyám, pedig az biztos, hogy anyukámnak szinte semmi tekintélye nincs a kutyámnál...

A párom kutyája pedig nem az ő tulajdona, hanem a főnökéjé, de ő van egész nap a kutyával, ő eteti, sétáltatja, tanítja és gazdájának is őt tekinti a kutya, nem a papír szerinti tulajdonosát.

Olvashat valaki millió könyvet, használhatja tökéletesen a világ összes már addig leírt és alkalmazott nevelési technikáját, ha belül egy gyenge, határozatlan jellem, ha nincs meg a megfelelő kisugárzása, habitusa, akkor a kutya ki fogja röhögni.

És az is lehet, hogy valaki vajmi kevéssé ért a kutyákhoz, de ösztönösen jól bánik velük, és a kutya hallgat rá, tiszteli.

Nagyon sok mindenen múlik.

Függ a kölcsönös szimpátián, együttműködési készségen (szerintem igen is van ilyen, ezt Caesar Millan az energia szintekkel magyarázta), függ a gazda hozzáértésétől, jellemétől, kisugárzásától, nevelési technikáitól, és függ a kutya egész lényétől, az igényeitől, a szokásaitól, a jellemétől.

Lehet, hogy valaki nagyon jól rehabilitál lelki sérült, félős kutyákat, de pl. egy kemény, félre nevelt, harapós kaukázusit már nem tud helyre hozni, és ugyanez igaz lehet fordítva is.

Szerintem a jó kutyás titka egy alapvető, belső rátermettség, képesség. Pl. járhat valaki élete végégi rajz órákra, ha nem tehetséges, hiába töri össze magát, soha nem lesz olyan jó, mint aki már az anyjából is ecsettel és Mona Lisával bújt ki.

Persze tanulással (könyvek, kutyasuli, tapasztalatok, eszmecserék más gazdikkal), nagyon sok minden el lehet érni.

Ez még lemaradt.