Miért kell mindig beleokoskodni a másik dolgába, ha kutya nevelésről van szó?

Van egy mentett kutyusom, aki sok atrocitáson ment keresztül, bizalmatlan az idegenekkel, stb. Sose bántott senkit sem, mert vészesen ügyelek rá, hogy ha olyan jön, aki tart a kutyáktól, akkor kiteszem a helyére, nehogy megrémissze, stb. Természetesen rengeteget fejlődött már pár hónap alatt a kis aranyos a szocializáció terén, de azért nem az a szint, hogy bárki körül elengedjem. Akiknek pedig tipikus pedigrees, tüneményes kutyusuk van, mert megvették jó drágán az ebet, azok mindig mondják nekem, hogy szocializáljam már jöbban a kutyámat, hogy ne legyen félős és agresszív. Én igazán megteszem, ami tőlem telik, és haladunk is, de egy kutya rehabilitációja nem egy-két napot vesz igénybe, olyan emberekhez pedig eszem ágában sincs odaengedni, míg nem teljesen szociális, akik esetleg tarthatnek tőle. Néha annyira ki tudok akadni az ilyen emberektől. Egy megmentett kutya, akinek sok rossz tapasztalata volt már, nem feltétlenül könnyű eset. Türelmesnek kell vele lenni.