Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért támad a kutyám a másikra?

Miért támad a kutyám a másikra?

Figyelt kérdés

Két kistermetű kutyusom van, az egyiket még kiskorában hoztam a menhelyről, a másikat, pedig pár évvel később egy szőlősben találtam. Eleinte az idősebb(korábban hozott kutyus) nagyon agresszívan kezelte a dolgot, és évente párszor nekiesett a másiknak, hogy megmutassa ő itt kettőjük között az úr. Aztán teltek az évek és lassan annyira féltékeny lett, hogy most mindent csak fele arányban kap meg, hogy a simogatás elől is elmengy. Viszont ilyenkorra már összébb szokott a két kutya, pont gondoltam is, hogy végre nem veszekednek. Kár volt elszólni magam, ugyanis tegnap kimentem az udvarra, hogy kicseréljem a vizüket, és a fiatalabbik kutyus odajött hozzám. Még le sem hajoltam, azon nyomban a másik rávetette magát. Nagyon megijedtem, rájuk szóltam, ordítottam, hogy ne, de semmi, aztán pár másodperc múlva abbahagyták. Bementem a házba, hogy letudjanak nyugodni(mivel ez az egész a féltékenység miatt történt). Pár perc múlva újra hallom az eszeveszett kutyamorgást, ugyanis az egyik családtagom kiment hozzájuk és az idősebb kutya megint rávetette magát a másikra. Másnap reggel nem történt semmi, viszont mikor hazajöttem a munkából láttam, hogy a fiatalabb kutyám meghúzza magát. Inkább nem mentem oda, attól félek a nagyobb megint nekitámad. Normális ez? Tudok tenni valamit?

A válszokat előre is nagyon megköszönném, és hálás lennék.



2018. szept. 5. 15:28
 1/4 anonim ***** válasza:
77%
Mondjuk befejezed ezt hogy inkább nem mész oda, és helyre teszed az idősebbet.
2018. szept. 5. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

A kutya agresszív - a te reakciód erre az, hogy ráhagyod és nem veszel róla figyelmet? Inkább nevelni kellene!

(De sosem tudom megérteni, ha a nevelés ennyore nem megy vagy nem akaródzik enbereknek, vagy ennyore nincs kedvük a kutya problémáival foglalkozni, minek több kutya.)

2018. szept. 5. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem tudsz sajnos mast csinalni, csak egy hatarozott mozdulattal es egy morgas-szeru erelyes „ELEG“-gel szetszeded Oket- rendesen leteped az egyiket a masikrol a nyakanal fogva mindkettot es elkuldod a fenebe Oket a „Takarodj“-al. Ha megharap, megharap- elofordulhat, ilyenkor is a grabancanal fogva kisse megrangatod, majd elkuldod a fenebe es aznap egy ideig nem veszel rola tudomast. Muszaj mutatnod, hogy te vagy a fonok, es azt ugy tudod, ha ilyenkor rendet teszel kozottuk es nem ugy, hogy otthagyod a szituaciot.
2018. szept. 5. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ezzel hogy inkább nem mész oda kb te is behódolsz az idősebb kutyanak. Mikor a kölyök rotim vittem mamámhoz (neki egy idősebb szintén ivaros kan rotija volt) hát a kicsinek akart menni a nagy. Nagyon egyszerűen lerendeztem ahogy ,,bunkó,, viselkedést mutatott rászóltam erélyesen ha erre nem vette a lapot torkánál fogva lenyomtam (nem kell szorítani) amíg meg nem adta magát. Nem kellett fél óra és puszi pajtások lettek akkor is mikor az enyém is ivarérett lett. Igaz abba a fél órába gyakran lehetet hallani ahogy keményen mondom a magamét. Az a lényeg hogy te légy a falkavezér.
2018. szept. 5. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!