Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » 2. kutya problémák?

2. kutya problémák?

Figyelt kérdés

Kezdem ott, hogy nem, nem akartunk második kutyát egy ideig, hanem az unokatesómék akarták beadni menhelyre a fiatal vizsla kevereküket, ekkor úgy döntöttük, hogy inkább befogadjuk a jelenlegi kutyánk mellé.

A másik dolog, amit tudnotok kell, az az, hogy szombaton megyünk mindkettővel kutyasuliba, de hátha van valakinek valamilyen jó tanácsa.


Szóval: a vizsla szocializálatlan, de gyorsan tanul. (Azt, hogy pórázon nem tépjük ki a gazdi kezét, kb.10 perc alatt megtanulta, már csak figyelmeztetni kell, és megint laza pórázon megy). Én azt látom rajta, hogy fél mindentől, szerencsétlennek minden új élmény. Az autó csomagtartóját (5 perces út volt az erdőig) összepisilte félelmében. A biciklisek elől ha nem fogom a világból kifutott volna. Vagyis az egyértelmű, hogy az önbizalmát építeni kell.


Na már most. A komolyabb probléma a másik kutyával van. Ő kutyákkal 80 %-ban barátságos, vele is az volt(viszont ha csegetik nem hagyja magát). Viszont a vizsla morgott felé, majd meg akarta harapni. De félelmemből harap. Már elmentünk együtt sétálni. Nem engedtük őket közel egymáshoz, olyan 5 méterre voltak egymástól laza pórázon. Az elején amikor vele mentünk együtt, akkor folyamatosan a másik kutyát nézte, behúzott farokkal ment. Ez megcseréltük, mi mentünk hátul, a barátnőm a másik kutyával elől. Ekkor normálisan viselkedett.


Őszintén összeengedni nem akartam őket, hogy úgymond " lerendezék egymás között" , de lehet hogy ez lenne a jó megoldás? Vagy inkább szép lassan csiszolódjanak össze?


2018. szept. 12. 20:07
 1/8 anonim ***** válasza:
85%

Szajkosarral engedjetek oket ossze eloszor. Lehetoleg probaljatok meg jatekosra venni a figurat.

A vizsla-keverek felelme nagyon aggaszto, jo, hogy mentek kutyasuliba. Sajnos igy interneten keresztul nem lehet megmondani, hogy mit csinaljatok, ehhez latni kell a kutyat...:/

2018. szept. 12. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem eddig jól csináljátok.

Őt most lassan kell felépíteni, formálni, haladjatok lépésekben. Ne engedjétek össze őket, egyelőre maradjatok a közös sétáltatásnál. Viszont, ha jól viselik, nyugodtan menjenek közel egymáshoz, hadd szokják a másik jelenlétét. Fontos a minél több pozitív élmény, amit együtt élnek meg.

Úgy gondolom, hosszú távon nem lesz probléma, ha a vizsla továbbra is megadó omegaként viselkedik majd.

A kutyasuliban azért kérdezzetek esetleg rá, hátha tudnak nektek szaktanácsokat adni az összeszoktatásukat és a félelmi agresszióról való lenevelést illetően.

2018. szept. 12. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

A leírtak alapján jól tettétek, hogy nem engedtétek őket össze. Akkor szabad őket "összeereszteni" lerendezni a sorrendet, ha már a falka tagjai aminek ti vagytok a vezetői. Az új kutyát nektek kell a családotokba befogadnotok, és a szabályokat betartatni a vizslával. Illetve a meglévő kutyával is tudatnotok kell, hogy a vizsla rendszabályozása a ti dolgotok nem az övé. Ha ez így rendben megvolt, és mindkét kutya tudja, hogy ti vagytok a főnökök és ha "helyzet" van rendet vágtok közöttük akkor lehet "összeengedni őket" ilyenkor már nemfognak sérülést okozni egymásnak. Ha bármelyik kutya úgygondolja, hogy neki is osztottak lapot abból csúnya verekedés lehet.


A ti esetetkben a vizsla azért fél, mert nemtudja, hogy kontrolálljátok a másik kutyát. És az elmondottak alapján a bizonytalansága nem teljesen alaptalan. A régi kutyátok meg úgygondolja, hogy neki itt van szava, és joga van helyretenni a vizslát helyettetek.

2018. szept. 13. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Félős vizsinek jót tenne egy spciálisan képzett, jól kommunikáló terápiás kutya(falka), aki megtanítja őt az anyanyelvére, mert gondolom (szocializáció hiánya és korai elszakadás miatt) fogalma nincsen, hogy kéne fajtársakkal kommunikálni. Ez generálhat félelmet, ez a fajta frusztráció, amit oldani kell egy terápiás foglalkozássorozattal.
2018. szept. 13. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Ma szájkosárral összeengedtük őket, hogy azért hogyan reagálnak egymásra. A mi kutyánk a másikkal nem foglalkozott, a vizsla meg nem tudta hogy mit csináljon, bepánikolt, bement a kennelbe (ahol elkülönítve van a másiktól). Szóval még külön tartjuk őket.
2018. szept. 13. 22:27
 6/8 A kérdező kommentje:
Update: a 20 fős csoportból már 2 kutyát a foglalkozás végén nem morgott. Az okatatónak szerencsére volt már tapasztalata ilyen kutyával, remélhetőleg minél előbb elhagyja ezt a viselkedést.
2018. szept. 15. 12:41
 7/8 anonim ***** válasza:

Na, szuper! Akkor ennel jobb helyre a kutyus nem is kerulhetett volna! :)

Majd szepen lassan megnyilik es normalisan fog viselkedni! Csak kivancsisagbol kerdezem: mit mondott az oktato, mit csinaljatok vele?

2018. szept. 17. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Mondta, hogy még szerinte az utcán random kutyákkal ne próbálkozzunk, amíg teljesen be nem illeszkedik a falkába, normálisan nem sétál stb. Szóval először az alapokat fektessük le, azután foglalkozzunk a suliban majd az utcán a kutyákkal való kommunikációval. Nyilván az agressziót minden esetben tiltsuk.


Egyébként a másik kutyával tegnap óta már együtt vannak, elvannak egymás mellett, bár még nem öribarik :)

2018. szept. 17. 14:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!