Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Jóindulatú szemölcs elrákosodh...

Jóindulatú szemölcs elrákosodhat "egyik pillanatról a másikra", ha évek óta megvan már?

Figyelt kérdés

A kutyusomon van egy szemölcs. Több doki látta már, egyszer Pesten voltunk, nagyon szuper dokinál (teljesen más problémával) ott is mutattam és ott is azt mondták, hogy ez egy jóindulatú szemölcs, ha valami miatt altatni kell akkor levetethetem, ha szeretném, de külön nem kell emiatt altatni. 6 éves kutyus, 1 éves korában lett ivartalanitva azóta pedig szerencsére nem volt szüksége műtétre így maradt a szemölcs. Néha volt, hogy megsértette annyit mondott az orvos,hogy fertőtlenítsem le. Ugyanúgy gyógyul, mint a bőr. Először nekem is furcsa volt ez, de már bőrgyógyász is mondta, hogy az embereknél se tud elrakosodni szemölcs sérülés miatt, ha az jóindulatú.

Szóval én mindig figyelgettem ezt a szemölcsöt és ma láttam, hogy körülötte a "tövénél" fekete illetve gyulladt. Mellette pedig össze van csomósodva a szőr, mintha sár ragadt volna bele. Nem tudtam rendesen megnézni, mert egyedül vagyok vele es olyan helyen van, hogy majd akkor tudom jobban megnezni, ha a párom hazaér és megfogja nekem, addig lefujtam sebfertőtlenítővel, de aggódok. Lehet, hogy csak beleragadt a sár és emiatt begyulladt? (Más helyen is vannak benne ilyen sáros csomók, sokat van kint és osszekoszolja magát, de ha csak sár akkor valószínűleg holnapra le is tisztogatja )

Maga a szemölcs nem fekete, csak körülötte.

Találkoztatok már olyannal,hogy egy 4 éve meglevő szemölcs (akkor vettük eszre) elrakosodott? Pár napja még nem volt ilyen.


2019. márc. 29. 19:26
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem biztos, hogy rákos. Megsérülhetett és azért gyulladt be a bőrénél.
2019. márc. 29. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Egyébként el fogom vinni dokihoz, viszont egy dokihoz járunk és csak benne bízok, ő pedig már csak hétfőn rendel. A kérdést azért írtam ki, mert nagyon féltem és aggódok. Mindig a legrosszabbra gondolok:(

Olyan ugye nincsen, hogy a szemölcsből hirtelen kinő valami nagy fekete dolog? Amennyire megtudtam nézni a bőrén kívül van szóval nagyon remélem, hogy csak sár,ami összetapsztotta a szőrét. A kosztól pedig be is gyulladhatott... Ha hazaér a párom lemossuk és rendesen lefertőtlenítem

2019. márc. 29. 19:33
 3/6 anonim ***** válasza:

Csak magamat tudom mondani, nekem volt szemölcsöm és elkezdtem ecsetelni, amikor elhalt akkor ilyen fekete valami lett belőle.Aztán leesett.


Mintha müanyag lenne.

Kérdezd meg az állatorvostól,hogy embernek való ecsetelővel nem e lehetne kezelni?


Telefonon is megkérdezheted,

Csak egy ötlet.

2019. márc. 29. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!

Először úgyis azt fogja mondani a doki, hogy megnézi. Csak aggódok :(

2019. márc. 29. 20:50
 5/6 anonim ***** válasza:
Én mindenféleképpen vetetnék belőle szövettani mintát. Előző kutyusomnak is volt egy "jóindulatú szemölcse" majd kiderült, hogy mastocytoma (hízósejtes daganat) és átterjedt a tüdejére...már nincs velünk. Remélem a tiédnek tényleg csak egy szemölcs és semmi rosszindulatú nincs a háttérben, de biztos ami biztos leellenőrizném.
2019. márc. 30. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Megnéztük ma jobban és a szemölcs rendben van. A tövében és mellette van valami fekete "dolog". Szerintem sár ragadt bele, de nem mertem nagyon piszkálni,nagyon bele van ragadva és össze van ott ragadva a szőre. Vagy lehet az is, hogy var bár ennek kisebb az esélye, mert azt már hamarabb láttam volna, ha seb lett volna ott neki. Szoktam neki figyelni.

Holnap nagyfürdés lesz és hétfőn meglátom, mi a helyzet vele. De a hónapban úgyis megyünk oltásra és szeretném neki inkább levetetni. Megbeszélem majd a dokival

2019. márc. 30. 20:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!