Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Szerintetek legyen még egy...

Szerintetek legyen még egy kutyánk? Ha igen milyen fajta?

Figyelt kérdés

Szóval az a helyzet, hogy van már egy 2 éves, mentett golden retriver keverékünk, akivel BH vizsgát tettem, versenyszinten agilityzünk, most készülünk OBED 1. versenyre (a kezdő osztály majdnem hibátlan pontszámmal sikerült), illetve szeretnék dogdancingelni is.

Viszont látom a kutyámon, hogy ez nagyon sok neki, napok kellenek, amíg egy komolyabb tréninget mentálisan kipihen és addig szinte nem is lehet vele dolgozni, látványosan unja, el-el bóklászna inkább, a gyakorlatozástól teljesen elmegy a kedve. Az elején étellel nagyon jól motiválható volt, most már ez sincs, van hogy inkább nem is eszik, ha nem a táljából kapja nyugiban, ugyanis általában igyekszem csak kézből etetni tréning közben, de amikor látom rajta, hogy nagyon nincs kedve hozzá, akkor inkább hagyom és az egyik étkezést megkapja tálból. Hetente 3-4 alkalommal járunk különböző edzésekre, emellett próbálok minden nap kicsit gyakorolni vele, mert elég sok olyan feladat van, amit lassabban ért meg, mint a többiek, több gyakorlásra lenne szüksége, hogy pontosan menjen neki, ezért fokozatosabban, rengeteg türelemmel tanítom, de így meg időben nagyon sok neki, elfárad, elunja, én meg inkább ráhagyom, mert nem szeretném, ha megutálná az egészet.

Szóval elég nehéz vele a felkészülés, sokkal több időt és energiát beleölünk ugyanabba az eredménybe, mint a sulis társaink, és néha azt érzem, hogy fölöslegesen, mert a kutya sokkal boldogabb lenne, ha hagynánk az egészet és csak labdáznánk a dunaparton.

Közben én meg nagyon szeretnék minél több sportot kipróbálni, versenyezni, mert nagyon megfogott ez a világ, nagyon élvezem és viszonylag eredményesek is vagyunk benne. Ezért merült fel már régebben a még egy kutya befogadásának ötlete, de az elején úgy voltunk vele mások tanácsa alapján, hogy ha majd "kész" lesz a mostani kutyánk csak akkor hozunk még egyet, viszont arra jöttem rá, hogy soha nincs olyan, hogy "kész" mindig van egy új sport, egy új verseny, egy magasabb szintű vizsga, amire lehetne készülni, az alap engedelmes dolgokat meg már régen tudja, szóval úgy gondoljuk, hogy lassan készen állnánk rá, hogy legyen még egy kutyánk. Az alapötlet az, hogy a goldival maradna az obed, azt élvezi a legjobban és abban a legügyesebb is, de végső soron ha nem jön vissza a kezdeti motiváltsága, ha továbbra is azt látom rajta, hogy unja, akkor versenyszinten azt is elengedném és "csak" hobbi kutya lenne, nagy sétákkal, bandázással, szinten tartó tréningekkel. Az új kutyával pedig agility és dogdancing, ha belefér akkor obed is, a BH vizsgáig mindenképpen el szeretnék jutni vele is, ezért egy viszonylag jó munkabírású fajtát szeretnénk, tenyésztőtől, nem menhelyről, mert az elején a goldinkkal elég sok nehézség volt, nem kezdték meg időben az alapimmunizálását, így az egyik legfontosabb időszak kimaradt a szocializációjában, nagyon félős volt, rengeteg idő volt, mire kiegyensúlyozottan lehetett vele dolgozni más kutyák között, még az akadályoktól is félt, minket is nehezen szokott meg, a dp szűrésig folyamatos stressz volt, hogy elég erősek e az ízületei az agilityhez, félreértés ne essék, egyáltalán nem bántam meg, hogy őt hoztuk el, de most szeretnénk egy jó idegrendszerű, teljesen egészséges kölyköt. Viszont a párommal nem igazán tudunk megegyezni, hogy melyik fajta legyen.

Én border collie-t szeretnék, egyrészt a legendás munkamániájuk miatt, másrészt mert az agility edzéseken látom, hogy gyorsasága és fordulékonysága miatt a maga kategóriájában verhetetlen a pályán, ráadásul akihez dogdancingre járunk ő is bordereket képez, leginkább hozzájuk ért, két bordere van neki is, ezért ez is nagy előny lenne, mert sokszor probléma, hogy ő sem tudja megmondani, hogy egy teljesen más habitusú kutyával hogyan lehetne az adott trükköt megtanítani. Persze tudom, hogy borderek között is van különbség, de általánosan azt tapasztalom, hogy nagyon hamar meg tudják érteni az emberek jelzéseit, nagyon könnyen taníthatóak és sose fáradnak el munka közben.

A páromnak azonban egyáltalán nem tetszik a border, leginkább a külseje miatt, ezért ő inkább belga juhászt szeretne (nem malit, hanem groenendaelt). Küllemre egyébként nekem mindegy is lenne, viszont azért félek kicsit a belgától, mert a leírások alapján sokkal makacsabb fajta, akaratosabb és sokkal erősebb kézzel kell kezelni, viszont ebben nekem nincs igazán tapasztalatom. A goldink nagyon simulékony, alkalmazkodó, sosem voltak dominancia harcok sem velünk, sem más kutyákkal. Ő is következetesen van nevelve, vannak szabályok, amiket mindig minden körülmények között elvárunk, de sosem kellett küzdeni vele, hogy ezeket be is tartsa, a belgával azért szerintem más lenne a helyzet. A párom azt mondja, hogy ő szívesen nevelné, járna vele edzésekre is, IPO-ra is alkalmasabb lenne mint a border, akiben ugye általában nincs meg az az őrző-védő ösztön, mint a belgában, de a mostani kutyánkkal is én foglalkozom, én viszem versenyekre, a párom inkább csak besegít, nem vagyok biztos benne, hogy tényleg úgy képezné a belgát, ahogy tervezi, nemcsak a kitartás miatt, hanem mert ideje is kevesebb lenne rá, mint nekem. Éppen ezért meg is beszéltük, hogy ebben enyém a végleges döntés, viszont nem akarom elvenni a párom kedvét sem a kutyás sportoktól és azért szeretném, hogy az új kutyát is ugyanúgy szeresse meg ő is (nyilván nem egy szörnyeteg a párom, aki nem tud szeretni egy bordert, csak azért, mert szerinte csúnya, de azért szerintem akkor is számít).


Egyébként más akadálya nincs még egy kutyának, én itthonról dolgozom, rengeteg időm van két kutyára is, a goldinkkal is napi 4-5 órát foglalkozom aktívan, hatalmasakat sétálunk, ahová persze a másik kutyát is tudnám vinni, szerencsére az anyagi részével sem lenne probléma, nagy lakásban lakunk, igaz nincs kertünk, de ennyi foglalkozás mellett a goldi is csak aludni jár haza, szerintem egy borderrel se lenne másképp. Nekem a kutyázás a mindenem, a legnagyobb boldogság, kikapcsolódás, ha vele foglalkozhatok, gyerekeket sem szeretnénk, szóval ebből se lenne gond. Az egyetlen, amitől tartok, hogy a goldinkat megviselné még egy kutya, elég ragaszkodó, nem tudom, hogyan viselné, ha lenne még egy kutyánk, viszont az oktatónk szerint ez még lehet pozitívan is hatna rá, lehet szívesebben dolgozna ő is, ha látná, hogy a másik kutya mennyire élvezi, illetve egy egészséges versenyhelyzet is kialakulna a két kutya között, de azért ettől tartok kicsit, nekem ő az első, nem akarom, hogy bármiben hiányt szenvedjen, úgy érezze, hogy nem elég jó, mert egyáltalán nem erről van szó, csak ő csúnyán fogalmazva egészen másra való, mint egy munkakutya.


2019. ápr. 8. 16:22
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Csak addig csináljátok amíg élvezi. Szóval a goldennel építsd le addig amíg szükséges.


Ha én ilyen komoly sport ambíciókkal akarnék ilyen típusú kutyát venni, akkor a következő fajták között válogatnék: ausztál pásztorkutya, ausztál kelpie, mudi vagy valamilyen közép termetű agár vagy agár keverék, külföldön sokan kevernek agarakat pl bull típusú kutyákkal a jobb vadászat érdekében, a working dogs of the world (~9020 kedvelés) fb oldalon pl sok ilyen kutyát láthatsz. Azt nem tudom honnan érdemes beszerezni de biztosan kivételes lehet a munkájuk


A borderből csak a munjavonal, azt is jól megválasztott kennelből! Sajnos amilyen felkapott lesz egy fajta úgy gyarapszik a fajtára jellemző betegség is.


A groenendael egyébként nekem is tetszetősebb

2019. ápr. 8. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

* de egy jó border simán veri


Lemaradt

#1

2019. ápr. 8. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Igaz, egy vadászkutya már sokkal másabb mint egy terelőkutya...
2019. ápr. 8. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Én az aussieról úgy tapasztaltam, hogy sokkal lassabb, mint a border, nézd itt is, mikor együtt dolgoznak a border sokkal jobban pörög: https://www.youtube.com/watch?v=SKAhhPhGpIk pedig ugyanaz képzi őket, az aussie ráadásul még fiatalabb is, a border már 9 éves azt hiszem. Bár egyébként én is gondolkoztam az aussien, még nem olyan felkapott, mint a border, valahogy a mozgása is fegyelmezettebb, küllemre is tetszetősebb, végül a borderhez viszonyított lassúsága, illetve az, hogy sokan akaratosnak mondják, győzött meg arról, hogy inkább a border.

A mudi nekem kicsit kicsi is és egy normális idegrendszerű mudival sem találkoztam még, igaz, velük nem is dolgoznak rendesen, de akiket ismerek folyton ugatnak, csipkedik az embereket, kutyákat is, nem tűnnek túl kiegyensúlyozott kutyának.

Az agarak és a bullok szintén túl makacsak nekem, főleg ha már egy belga habitusától is tartok kicsit, pedig biztos vagyok benne, hogy ilyen temperamentumos kutyákkal is szuper lehet dolgozni.


Köszi a választ, utánajárok jobban a bc kenneleknek, de egyébként óriási elvárásom nincs az új kutya felé sem, csak azt szeretném, hogy azt a foglalkozás mennyiséget, amennyit én rászánnék nagyjából bírja és élvezze, lelkesedjen a közös munkáért, jelenleg leginkább ez hiányzik nekem, de ezt meg erőltetni úgy sem lehetne a goldival.

2019. ápr. 8. 17:25
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha még egy kutya mellett döntesz, én a mudit javasolnám.

Kicsi, mozgékony, piszok gyors, a gazdi a mindene, bármit megtesz a kedvéért, csak vele lehessen. Nem véletlen, hogy külföldön is egyre népszerűbb a mudi a kutyás sportokban.

Nekem kettő van, nagyon nehéz őket lefárasztani. Kell nekik a feladat.

2019. ápr. 8. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Én bátran vennék a helyedben egy nagyobb munkaigényű kutyát.

Először is, a goldit csak addig szabadna dolgoztatni amíg akarja és szívesen csinálja, sosem szabad megvárni, hogy megunja. Ha 5 perc akkor 5 perc egy tréning, de a kutyázásban ez a legalapvetőbb szabály, hogy mindig mindent akkor hagyunk abba, amikor a kutya még ezerrel csinálná tovább, különben ez lesz, mint most nálatok.


Tökéletes körülményeket tudtok biztosítani egy munkakutyának is, és láthatóan neked is igényed lenne rá, hogy dolgozhass a kutyával.

Én a helyedben nem félnék attól, hogy hogyan viszonyulnának egymáshoz a kutyák. Összeszoknának. Én a hihetetlen féltékeny, domináns (de sosem agresszív) kanom mellé hoztam egy kölyköt. Nagyon szuperül kijöttek. Eleinte az idősebb pátyolgatta a kicsit, aztán pár év múlva minden harc nélkül átengedte a vezetőszerepet a "kicsinek" (addigra túlnőtte) és élvezte a békés nyugdíjas éveit. Sosem zaklatták egymást. Érdekes személyiség volt az öreg, mert nem szerette, ha a fiatalabbik hozzábújik, mégis mindig egymás mellett aludtak, igaz úgy, hogy még véletlen sem ért össze egyik testrészük sem.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy tökéletesen képes alkalmazkodni egy látszólag gazdimániás, féltékeny, zsémbes kis öregúr is (ez a mi kutyánk volt :D ) .

Erre a részére nem paráznék rá.


Viszont a fajtaválasztást nagyon gondoljátok át. Mi itt csak ötleteket adunk, minden fajtának kutakodjatok még utána és olyat vegyetek, amilyen nektek szimpatikus minden téren.


Aki nekem eszembe jutott így hirtelen az a közép schnauzer (annyi, hogy párhavonta trimmelni kell) ők gyorsan tanulnak, szeretnek dolgozni, akár IPO-ig is ellehet jutni velük és dog dancingben illetve agilityben is remekelnek.

Kelpie (láttam már ŐV-zős kelpiet is)

Mudi

Shetlandi juhász

Hirtelen ennyi ugrott be, de ha eszembe jut még, akkor írok.

2019. ápr. 8. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
90%

Egyébként a linkelt videóhoz hozzáfűzném, hogy hidd el nekem, nem a legjobb, ha egy kutya állandóan túlpörög mindent. Tapasztalatból mondom, hogy az olyan kutyákkal piszok nehéz egy rendes dd kűrt vagy egy obed pályát megcsinálni, mert folyton menne-menne-menne, aminek könnyen az lehet a vége, hogy felvesz különböző pótcselekvéseket (mondjuk a leggyakoribb a bordereknél, hogy állandóan körbe forognak kérés nélkül is). Illetve obednél és BH-nál óriási hátrány, ha olyan kutya mintha férgek rágnák a seggét. Igen, legyen munkamániás, igen, legyen tele élettel, de ne, ne pattogjon állandóan és tudjon lenyugodni, ha le kell.


Én egyébként nem vagyok híve annak, ha valaki mindent is akar csinálni egy kutyával. Ez addig oké, amíg nem akarsz magasabb szintre eljutni, de vannak olyan sportok, amik ütik egymást. Plusz egy profi, hiper-szuper agilitys kutya sosem ér majd fel BH-ban egy olyan kutyához, akivel csak azt csinálják. Szóval agilityre olyan kutyafajta kell, aki tökéletes benne, de nagy eséllyel ugyanez a fajta már más sport mezőnyében igencsak hátul kullog.

Remélem érted, hogy mit akarok mondani. És ez tényleg nem bántás, de a saját bőrömön tapasztaltam meg.

Nálunk is minden játszott, agility, engedelmességi, dog dancing, frisbee.

Mi az engedelmességit választottuk, az agilityt és a frisbeet teljesen el kellet hagynunk (edző javaslatára, mivel a kutya ezek miatt állandóan elszaladt mellőlem, futkározott, mint egy mérgezett egér, mert pl agilityben bele lett nevelve ez az eszeveszett sietség és egyszerűen nem tudott normálisan mellettem ügetni) . A dog dancinget hobby szinten megtartottuk, mert az beltéren is jó fárasztás illetve az baromi jól néz ki :D , mégis nagyon sok hátrányunk származik belőle az engedelmességinél.

2019. ápr. 8. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

#4: én az australian cattle dogra gondoltam nem az ausztrál juhászra :) de akár az is lehet (csodálkoztam is hogy rendesen eltaláltam mert mindig keverem a kettőt :D pedig a juhász nem is ausztrál fajta... 🙄 )

[link]

2019. ápr. 8. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Rossz linket küldtem bocsi :"D

[link]

2019. ápr. 8. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Ne haragudj, én értettem félre, csak annyira megszoktam, hogy az ausztrál juhász/pásztor alatt mindenki aussie-t ért, meg a border mellett sokáig gondolkoztam az aussie-n azért az ugrott be először :D

Mindenképp utánanézek az ausztrál pásztornak és a kelpinek is, vannak amúgy itthon működő kennelek? Mert elsősorban Magyarországon szeretnék kutyát venni, jó lenne ha többször meg tudnám látogatni a tenyésztőt, esetleg munka/kiállítás közben is meg tudnám nézni a kutyáit. Illetve utánaolvasok a snaciknak is, mostanában elég keveset látok, nem is nagyon ismerem a fajtát.

Semmiképp nem akarom elsietni a választást, biztosan megnézünk több fajtát, kennelt, az oktatónk véleményét is kikérem majd, bár neki szinte csak malija van, egy kicsit sznob is fajtaválasztás terén, szerinte nincs a malinál jobb munkakutya.

Igen azt én is nagyon érzem ezen a szinten is, hogy hasznosabb lenne egy sportra rágyúrni, nagyon sokszor elment már nekünk is feladat emiatt. Pl. obeden ugye ha megállok azonnal ülnie kell a kutyának, most dogdancen meg azon vagyunk, hogy a kutya az egész kűr alatt egyszer se üljön, de több hetes kavarodás volt az obedes irányított targettel és a heelworkhöz használt targettel is, mire a kutya szét tudta választani, illetve a bója feladatunk majdnem teljesen elment az előreküldésnél, szóval teljes mértékben megértem az álláspontod. Az agility ilyen negatív hatásait szerencsére egyelőre még nem tapasztaltam, egyelőre ha fent vagyunk a pályán a kutya egy teljesen más állapotba kapcsol, szét tudja választani, hogy ott tőlem távol kell dolgozni, pörögni, míg a másik pályán meg nem. De én is azt tapasztalom, hogy az a legjobb, ha egy kutyával egy sportra koncentrálunk, csak sajnos arra már nekem sincs kapacitásom, hogy legyen egy agilitys, egy dogdancinges meg egy obedes kutyám, pedig az lenne a tökéletes :D. Lehet amúgy, hogy az új kutyával csak DD-zni fogok meg agilityzni, de azért az alap engedelmes dolgok szeretném ha tökéletesen, minden helyzetben mennének, ezért gondoltam, hogy BH szintig azért nyúznám azzal is.

Megfontolom a túl pörgős kutyára vonatkozó tanácsod, így jobban belegondolva ezt tényleg nem gondoltam át, én csak azt látom, ahogy a 7 hónapos szinte teljesen nyers border olyan pontosan tapad farokcsóválva szabadon követésnél vagy behívásból fektetésnél konkrétan max sebességről satuzik, ahogy az enyém másfél év intenzív tréning után is csak a legjobb napjain. Szóval így külső szemmel nagyon tökéletesnek, könnyűnek tűnt a border, de biztosan megvannak a maga nehézségei is.


Nagyon köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat!

2019. ápr. 8. 21:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!