Minden lovat ugyanúgy kell "elindítani" és megállítani?
20-on éves vagyok, gyerekként 2-szer voltam lovasikolában, azon kívül néhányszor lovagoltam volt hogy szabadon, volt hogy vezettek.
De nézzétek el, buta vagyok, ezt sosem tudtam és sosem mertem megkérdezni senkitől hogy minden lovat ugyanúgy kell elnidítani és megállítani? Mert ahol én lovagoltam, ott elindítani úgy kellett hogy pl balra húztad a kantárszárat és jobb sarkaddal "noszogattad" meg kicsit a lovat. Megállítani meg úgy hogy teljesen meghúztad a kantárt. De pl azt sem tudom hogy ha a comboddal erösen összeszorítod a ló mindkét oldalát, akkor gyorsul vagy lassul?
Vagy minden ló arra reagál amire megtanítják, vagy vannak átlagos mozdulatok amik minden lónál ugyanazok?




válasza:



válasza:A kérdést "minden lóra" vonatkoztattad, illetve azt állítod hogy "nem értesz hozzá" aztán pedig azt mondod hogy "idiótaságokat" kapsz válaszként.
Kérdem én, ha nem értesz hozzá, hogyan tudod eldönteni ilyen határozottan, hogy az adott válasz "idiótaság"?




válasza:A rendesen belovagolt lovak ugyan arra indulnak el és ugyan arra állnak meg.
Viszont én is jártan olyan helyen ahol azt tanították hogy egyik szárat mozgatod csizmával hozzá hajtod és akkor megáll. Hát nem állt meg nekem ezzel a módszerrel sose.
A helyes elindítás a zár a csizma, enged a kéz és tol a csípő.
A helyes megállítás meg ha meghúzod a derekad és a szár megtart vagy minimálisan meghúz.




válasza:Elindítás: Kéz enged, csízmával odazársz a ló oldalához(nem belerúgsz, csak odazársz) és csípővel löksz rajta. Egy normálisan belovagolt lónak erre el kell indulnia.
Megállítás: A legfontosabb hogy semmiképpen ne úgy akard megállítani a lovat hogy belerántasz egy jó nagyot a szájába. Beleülsz a nyeregbe, megfeszíted a derekadat nem mozogsz tovább a lóval, szár megtart, csízma segítséget megszünteted.
Remélem tudtam segíteni😊




válasza:Előttem már jól leírták, de kiegészíteném.
Maga a lovaglás egy jelrendszer alkalmazása. Ez mondhatni stílusonként egyezményes rendszer, ezért tud egy lovas több lovat is lovagolni, mert ezen rendszer alapján lett kiképezve (belovagolva) a ló.
Viszont ha mondjuk van egy faluszéli bogó, ami arra lett tanítva, hogy csak a szárral cibáljuk összevissza az pl nem fogja tudni értelmezni a csizma segítségeket.
Szóval a ló arra reagál amire megtanítják, viszont ez egységesítve van, hogy bárki el tudjon boldogulni vele, ne csak az, aki betanította. Olyan mint az ABC, ha ismered a betűket, akkor magad is tudsz olvasni, írni, viszont ha eléd raknak egy cirill szöveget, aminek a betűit nem ismered, akkor egy zanza dolog az egész.
Kapcsolódó kérdések:
szóval arról lenne szó hogy a kiszemelt csikó akit meb szeretnék venni zugfedezésből született. az útlevelében és a hivatalos papírjaiban ismeretlen származásúként van feltűntetve. De az apja holsteini az anyja magyar félvér, szóval ismertek a szülei. csak az...
Esetleg táborba elmehetnél csoportosan lépésben lóval terepre(vigyáznak azokra is akik nem tudnak) Meg mit kell vinni egy nyári ,napközis lovastáborra?Hétfőn megyek kérlek siessetek.És kell pálca szabadedzést,és mennyi idő ,hogyan zajlik egy szabadedzés?
Kezdő lovas vagyok, és hiába ordít velem az edző hogy dőljek bele a szárba úgy érzem csak mosolygósra húzom szegény ló száját :/ Tudnátok segíteni?Mert hiába próbálom csak szimplán megállítani hogy derék munka állj, szár megtart.A térddel ilyenkor jobban vagy kevésbé...
A lábsegítség ugye angol stílusban úgy van, hogy ügetésben a belső láb hátrább, a külső meg előrébb van, ha vágtázni akarunk, akkor pedig meg kell cserélni. Westernben is ugyanígy kell?
ja és ha lehet, akkor hol kressem ezt a funkciót?:D
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




