Hogyan estel le a lorol?

Áldott emlékű öreg tanítómesterem mondta, minél előbb esik le valaki a lóról annál jobb!

És teljesen igaza volt.

Ha valaki nem esik le sokáig amikor elkezd megtanulni lovagolni, hajlamos lesz elbízni magát, és akkor tényleg egy csúnya nagy esés lehet a vége.

Egy leesésemet elmesélném, (a sok közül), talán picit tanulságos lesz.

Én egy végtelenül jóindulatú, okos, gyönyörű szép nóniusz kancán tanultam lovagolni.

Egyik alkalommal tereplovaglásra mentünk egy nagyobb csapattal.

Az osztály vezető kislány egy kis termetű csődörön lovagolt, és lassú tempót diktált, mert sok nagyon kezdő is volt a csapatban.

Én akkor már eléggé el voltam telve magammal, meg a lovas tudásommal.

Elértünk egy szép nagy réthez, ahol végre vágtatni lehetett.

Hát amíg a többi kis termetű ló lassú vágtában haladt, ezt a tempót az enyém ügetésben is bírta.

Nem úgy én.

Meguntam, kiengedtem a féket, és hagy szóljon, irány a láthatár:)

Pillanatok alatt elhagytam a csapatot, vágtattunk önfeledten.

Aztán elértünk lassan a rét végéhez, egy erdő volt ott keresztben.

Finoman meghúztam a kantárt, hogy ideje lassítani.

Erre a lovam elkezdett balra kanyarodni.

Bocsi, mondom neki, nem ezt akarom, megint meghúztam finoman, erre ő már durvábban, most meg jobbra kanyarodott. Persze mindezt változatlanul vágtatás közben. Az erdő meg vészesen közeledett...

Naa, mi folyik itt Gyöngyösön?

Harmadszor is meghúztam, nagyon odafigyelve, hogy egyenletes legyen a két oldal, nehogy megint azt higgye, hogy kanyarodni kell, erre viszont ő most már egészen durván, derékszögben újra balra kanyarodott annál a kb. negyvenes vágta tempónál...

Hát lehet hogy ő kanyarodott, de itt már én egyenesen mentem tovább, szóval úgy lerepültem róla, mint annak a rendje :D

A lovam megállt, visszajött, nézett csodálkozva, és én is néztem csodálkozva, hogy most ez mi volt?

Ahogy később átbeszéltük vele az esetet, kiderült, hogy erről a rétről két út vezet át az erdősávon.

Mögötte megint egy szép rét van.

Nekem teljesen ismeretlen volt a terep, de ő gyakran járt erre, mert ez egy sűrűn használt túra útvonala volt.

Itt a réten vágtatni szoktak, és vagy a bal, vagy a jobb oldali ösvényen, szintén vágtatva megy tovább a csapat, a következő rétre.

Tehát az történt, amikor én eszetlenül vágtattam, pont a két útvonal között voltunk.

Ő az első lassítási jelemet úgy értette, hogy a baloldali ösvényen menjünk tovább.

Aztán a következőnél, meg azt hitte, hogy bocsi, inkább a jobb oldalin menjünk.

A harmadik zabla húzásomra meg már kétségbeesetten kanyarodott, hogy hát mégis balra akarok menni???

Szóval ez volt köztünk a félreértés:)

Mi a tanulság?

Először is, osztály lovaglásnál szigorúan tilos az osztályvezetőt megelőzni! (Meg persze a megszabott sorrendet megváltoztatni.)

Másodszor, ismeretlen terepen, (legalábbis nekem az volt), ésszel kell lovagolni, nyugis tempóban, nem vadbarom módjára :DDD

Eleg sokszor estem mar, de nem emlekszem mindegyikre.

A legelso az volt, hogy fel akartam szallni a lora, viszont az edzom nem mondta, hogy elozo heten egy kislany raugrott a lo hatara, es ezert elkezdte felteni. En pedig felultem ra, mint ahogy eddig is, es megijedt, es meg leestem. Egyebkent az a hely eleg rossz volt, mar nem is oda jarok.

Aztan volt olyan is, amikor a vagtat tanultuk futoszaron, hogy a lo megijedt egy traktortól (egyebkent en is), en pedig pont nem kapaszkodtam, es bumm.

Egyszer, meg amikor az ugrasokat tanultuk, az akadaly vegen balra kellett volna tovabbmenni, viszont az elottem levo lovas jobbra ment veletlenul, az en lovam pedig kovette, amire tokre nem szamitottam, es igy en az egyik iranyba, a lo a masik iranyba.

Kb. egy honapja pedig szinten ugrottunk, es az azt koveto forduloban megcsuszott a lo, es szepen mindkettem eloreborultunk, es csusztunk tovabb a foldon, majdnem ramesett. De egyikunknek sem lett semmk baja szerencsere.

Most igy hirtelen ennyi jutott eszembe, ezek kozul 2 meg is van videon:D

Bocsanat az ekezet hianyaert, telorol irtam.

A 4-es vagyok.

Ha nem untatlak benneteket, elmesélnék még egy sztorit, bár nem igazán illik ide a leesésekről szóló történetek közé.

Viszont a körülmények nagyon hasonlítanak az előző esetre, azzal a különbséggel, hogy ez pár évvel (és lovagló tudással) később történt.

A Balatonon nyaraltunk, és kirándulgattunk a környéken, amikor felfedeztünk egy lovardát. Egyből jött az ötlet, lovagoljunk!

Meggyőztük őket, hogy már gyakorlott lovasok vagyunk, menjünk ki terepre.

Nem volt túl sok ló, válogatni nem nagyon lehetett, de én kiszúrtam a csapatban egy nagy termetű, nagyon szép izmos csődört.

Nem vagyok valami nagy ló szakértő, meg nem mondom hogy milyen fajta volt, eléggé keveréknek nézett ki, de kecses, arányos, büszke tartású állat volt.

Mint kiderült, ő volt az ottani falkavezér:)

Amikor kérdeztem, lehetne-e, hogy én rajta lovagoljak, a lovardás hölgy erősen vakarta a fejét.

Mondta, hogy a tulaj, a férje már két hete beteg, azóta nem lovagoltak a lovon, meg különben is makacs, önfejű állat, határozott lovas kell rá, stb. stb.

Én addig csak barátságos, szelíd lovakon lovagoltam, ezért elég naív voltam még, és csak meggyőztem, hogy azt a lovat adják alám...

Odamentem a lóhoz bemutatkozni, volt nálam egy alma, kettétörtem, és nyújtottam a tenyeremen neki: Szia báránykám, kérsz egy kis almát?

Ő közelebb lépett, lehajolt, bekapta az almát, de közben bele is harapott a kezembe.

Ránézek a fülére, hátra van csapva... Óó, szóval szándékos volt a harapás?

Na jól van...

Elindult a csapat, a lovász kislány mondja nekem, keményen fogjam vissza, el ne ragadjon, ne finomkodjak vele.

A ló szinte táncolt alattam, remegett a bőre, feszült minden izma, nagyon szeretett volna már menni. Ahogy lovas berkekben mondják ilyenkor, a zab már szúrta a seggét nagyon :)

Addig még mentünk valami emberi módon, amíg a faluban, meg a közeli erdős, bokros részen voltunk, de aztán kiértünk a szántóföldek közé.

Megnyílt előttünk az út, a látóhatárig semmi, még egy fa sem.

A lovam ebben a pillanatban balra kitört, és vadul vágtázni kezdett.

A vezető kislány kiabált valamit utánunk, de már érteni nem lehetett.

A ló vágtatott, nyomta a gázt nagyon. Én kiemelkedtem a nyeregből, hogy kapjon rendesen levegőt, előre hajoltam a nyaka mellé, hogy kisebb legyen a légellenállásunk is, és vártam hogy mi lesz.

Bő öt percig rohantunk így, aztán éreztem, mintha picit csökkenne a tempó.

Ekkor előre hajolva megpaskoltam picit a nyakát, és a fülébe hörögtem: RAJTA!!!

Minden porcikámban éreztem a ló megdöbbenését. Hogy micsoda? Még gyorsabban???

Na akkor aztán tényleg beindult. Felváltott még vagy két fokozatot, begyújtotta a rakétákat, és ami a csövön kifért... Csakúgy süvített mellettünk a levegő.

Tartotta ezt az őrült sprintet pár percig, aztán újra mintha lassított volna egy picit. Én küldtem tovább: rajta, rajta, RAJTA!!!

Ekkor már éreztem, hogy erőlteti a futást. Nagyon meleg, kánikula volt, kezdett izzadni, a lélegzet vétele se volt már szép egyenletes.

Finoman meghúztam a kantárt, nincs kedved lassítani egy kicsit?

Erre ő: Mi? Menjünk lassabban? Hát jó, ha akarod.

Nem fordulunk vissza? Megnézzük, hogy mi van a többiekkel?

Gyönyörű szépen lelassítottunk, visszafordultunk, és lazán kocogtunk visszafelé.

Megsimogattam, megdögönyöztem a nyakát, vállát, és becézgettem, dicsérgettem :)

A lovardás kislány már messziről kiabált: Mi van? Elragadott a ló? Fogd nagyon erősen!!!

Én mondtam neki, ugyan dehogy, nézd, egy kezes bárány ez, csak futottunk egy jót, ne haragudj ha rád ijesztettünk volna.

Még egyszer elmentünk két nap múlva lovagolni.

Odamentem a karámhoz, gyere báránykám, hoztam neked almát.

Hát látnátok kellett volna, milyen óvatosan, finoman vette el a szájával az almát a tenyeremből...