Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Mit gondoltok erről?

Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés
Lovas család vagyunk, és a versenyzés mellett szerettem idomítani azokat a lovainkat is, amelyek nem mentek versenyre. Spanyol lépés, ülés, fekvés, ágaskodás, meg Parellizés is. Mostanság viszont szó szerint elegem lett az egészből. Ahogy egyre több videót nézek youtubeon kezdő, még szinte lovagolni sem tudó lovasokról, akik gyakorlatilag úgy csinálnak a lóval, mintha valami kutya lenne. Elég kiábrándító volt, és valahogy meguntam ezt a trükk tanítás dolgot. Bocsánat azoktól, akik jól lovagolnak, az vesse rá az első követ.. de egy olyan érzésem lett tőle, hogy durván szólva: "ha nem tudok jól lovagolni, akkor megtanítom a lovam spanyol lépésezni, hogy menőbb legyek" lovas van. Kiábrándító volt, főleg amikor az észt osztják, és a sok kis buta kezdő hallgat rá. Nem látom értelmét annak, hogy tovább tanítsam ilyenekre a lovaimat. Olyan bután jött ki az egész. Kellene egy kis motiváció, hogy miért lenne érdemes folytatni. A lovaglást és kocsikázást továbbra is szeretem, de a trükköktől elment a kedvem. Nem akarok a lovamból kutyát csinálni.

2011. dec. 7. 17:31
 1/9 A kérdező kommentje:
azt még hozzátenném, hogy előtte is, utána is a lovaim engedelmesek voltak, és készségesen hajtottak végre mindent, amit kértem tőlük. Nem a Parellizésnek tudom be, mert előtte is mindne rendben ment, hanem mert egyszerűen figyelek rájuk, szeretem őket, és ha kell, akkor határozott vagyok velük. Egyszerűen ösztönösen foglalkozom velük, és a Parellizés és a trükkök előtt is követett a lovam, engedelmeskedett, és nagyon jóindulatúk velem.
2011. dec. 7. 17:35
 2/9 anonim ***** válasza:

Nem értem mit érdekel az téged, hogy más mit csinál. Mindenki azt tesz a lovával amit akar.

Tehát a kérdést se igazán értem...

2011. dec. 7. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Ez igaz, csak valahogy elég kiábrándult lettem. Kellene egy kis motiváció, hogy mire valók egyáltalán ezek a dolgok a menőzésen kívül.
2011. dec. 7. 17:37
 4/9 anonim ***** válasza:

Kicsit félreérted a dolgokat. A trükkök nem arra valóak, hogy "jajj, ül a paci, húú de muris". Azok is bizalom építő és kifejező dolgok, feladatok, amivel nő a köztetek lévő összhang, megértés, közös nyelv. Ha ezt eddig sem így csináltad, és nem ezalapján a nézet alapján idomítottad a lovaidat, akkor fáj, de te is csak azok közé tartoztál, akik azért csinálják, mert "menő". Különben, ha eddigis értetted volna a természetes lókiképzés lényegét, nem tettél fel volna ilyen kérdést.


Kicsit elvonatkoztatva azonban igazad van, egyre többen vannak azok, akik csak azért csinálnak hasonlókat, hogy megmutassák, ők aztán értenek hozzá, meg ez milyen ász, ez milyen jól néz ki, a nagy parellisek, hűha, de nem kell velük foglalkozni, ilyen hozzáállással úgyis megoldja az idő a problémát, csak egyszer kerülnek majd ezzel a 'parelli tudással' olyan lóhoz, aki lecsapja őket mint a szél, mert ez valóban nem természetes lókiképzés amit egyesek művelnek, hanem bohóckodás, cirkusz, magamutogatás.

2011. dec. 7. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Hát épp ez az! Azért csináltam, hogy a bizalmat erősítsem, hogy idomítsam a lovamat, azért mert fontos a lovam, szeretem, és rohadtul nem érdekelt, hogy menő vagy nem menő. Csak annyi, hogy elment a kedvem azoktól, akiket láttam. Kicsit kitértem a hitemből, ha szabad így mondani. Nem nézek le senkit, mert mint azt már mondtam, az vesse rá az első követ...
2011. dec. 7. 18:00
 6/9 anonim ***** válasza:
A lónak nem lesz jobb ha trükkökre tanítod, ha van kedved tanítod, ha nem nem, nem az a lényeg.
2011. dec. 7. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Először is! Szerintem te egy nagyon szerencsés ember vagy! De már nem azért, mit foglalkozol te azzal, hogy a youtubera kik rakják föl magukat, és hány tucat videó van már fent a szabad idomításról. Ezt magadnak csináld, ne másnak akarj megfelelni mert onnantól tényleg ugrott az egész lelkesedés. Ne foglalkozz velük. Én se unom meg csak a sima lovaglást mert vannak olyan lovasok akik durva módszerekkel érik el a sikert még én nem verem agyon a lovam, de ez nem ok. Ne hisztizz be ezen, gondolj arra, hogy te különb vagy mint azok, hogy te értessz a dolgodhoz ők meg úgy csinálják ahogy akarják.


DE! Nekik is el kell kezdeni valahol. Senki se profinak születik, és lehet, hogy ő örül a sikerének, mert lehet, hogy ő is igyekezett és így sikerült de örül neki és szeretné megosztani ezt az emberekkel. És ez nem így megy. Ez egy kicsit egoista dolog, amit most te csinálsz.

Nincs elő írva, hogy csak te és csak a te módszereddel lehet egy lovat megatanítani az adott trükkökre. Legyél tekintettel másokra is, és ezt ne felejtsd el!!4

2011. dec. 7. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
60%
Hát akkor ne hagyd, hogy bármi is eltántorítson, ne érdekeljen más hülyesége. Ennyi erővel a lovaglást is abbahagyhatnád, magában a lovas életben is ma már annyi tajparaszt van... De látod, nem ezen múlik. A lényeg, hogy magadban higgy, és magadban legyél biztos, senki, és semmi más nem számít.
2011. dec. 7. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Csak néha kell, hogy valaki ezt meg is mondja! Hosszú idő után most nekem is erre volt szükségem!
2011. dec. 7. 18:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!