Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Ti mit mondtok, mit tegyek?...

Ti mit mondtok, mit tegyek? Ötletek, segítségek, tapasztalatok?

Figyelt kérdés

Nem rég váltottam feles bértartást, előző lovat több évig lovagoltam, 100%ig összenőttünk, más lovat nem is lovagoltam, ő volt a mindenem (gazdája nem lovagolta, párszor oktatott rajta, de egyébként én foglalkoztam vele). ÉS most váltottam, másik istállóba mentem egyéb okok miatt.

Ez az új ló teljesen más, rohanós (mondjuk fél éve egyáltalán nem lovagolták), hisztis, sunyítós stb. Azt mondják, jól ki lehet jönni vele, csak sokat kell lelkizni vele. Úgy gondoltam, ez nem lesz akadály, előző lóval is rengeteget foglalkoztam, van már ennyi tapasztalatom (7 éve lovagolok). Csakhogy, a baj itt kezdődik, és ez nem is a ló hibája, sőt, csak is az enyém! Szóval egyszerűen képtelen vagyok elfogadni őt, simogatom, dumálgatok hozzá, répát adok neki, ezek az alap dolgok megvannak,de nem tudok úgy tekinteni rá, mint arra alóra, akit mostantól lovagolni fogok (csak én, gazdája egyáltalán nem törődik vele). Inkább úgy nézek rá, mint az a ló, aki miatt ott kellett hagynom az előzőt. Butaság, hiszen abszolút semmi köze nincs hozzá, de egyszerűen képtelen vagyok szabadulni ettől a gondolattól.

Ennek következtében lovaglás közben egyáltalán nem vagyunk egy hullámhosszon, nem tudok mit kezdeni az olyan cselekedeteivel, mint pl mikor nem hajlandó lépésben menni, vagy amikor elkezd rohanni mint az eszelős. Tisztában vagyok vele, hogy maximálisan az én hibám, a ló semmiről sem tehet.

Volt már vki is ilyen helyzetben, mit csinált az illető? Vagy ti mit ajánlotok, mit tegyek?

Ne haragudjatok, ha értelmetlenre sikeredett a kérdés, és tudom, nem tudtok semmit sem csinálni, csak vmi tanács, ötlet..


Ja, és még egy: a ló állandóan sunyít (mindenkire), és gondolom azért, mert érzi, hogy nem vagyok nyitott felé, ezért furán viselkedik: múltkor kantározásnál elrohant (elvileg régebben is csinált ilyet), nyergelésnél és képtelen egy helyben megállni. Amúgy nagyon rohanós, alig tudom néha visszatartani, állandóan bedől, nem támaszkodik rendesen.

Ezekkel a tulajdonságokkal mit tudnék kezdeni?



2013. ápr. 1. 21:43
 1/4 anonim ***** válasza:
Nekem volt, vagyis van hasonló helyzetem általában minden lóval jól kijövök, de akit jelenleg lovagolok... Folyton az előző lovamhoz hasonlítom. De mindig úgy megyek ki hozzá, hogy próbálom a dolog pozitív oldalát nézni és minél többet vele lenni, néha kiülök a legelőre, hogy sokat legyek a közelébe kicsit kiismerjem. Amikor ügyes az edzésen akkor jó érzés, hogy mégiscsak kijövök vele valamennyire. Mellette megszoktam látogatni a régi lovam, nem tudom, hogy neked erre mennyire van lehetőséged. Esetleg próbálj ki egy "rosszabb" lovat és meglátod, hogy a tiéd nem is olyan vészes. (5éve lovagolok)
2013. ápr. 1. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

2 dolog jutott most eszembe:

-földmunka

-csináljatok olyan feladatokat (már nyeregben) ami mindkettőtöknek nagyon megy, egyszerű, és sikerélmény lehet. Unalmasnak unalmas, viszont nem folyamatos kudarcban lesz együtt részetek, hanem sikerben.


Sok szerencsét egyébként vele, nem egyszerű helyzet sajnos :(

Nekem is nehéz volt az elején a sajátommal, de tudtam hogy kemény fába vágom a fejszém, egy jó edző segítségével ma már egy hullámhosszon vagyunk.

2013. ápr. 1. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat:) Am igen parellizni fogunk, csak még várnom kell a névnapomra (kb 1 hét) és akkor kapok csak hozzá felszerelést (cs.kötőfék, szár, parelli ostor stb). Az talán majd segíteni fog:)
2013. ápr. 2. 19:13
 4/4 anonim válasza:

Szia, szerintem első körben barátkozzatok. Csutakold, mozgasd le karámban- csak hajtsd körbe. Egy részről, ha szereted a lovakat, tuti bele fogsz szeretni abba, amint minden felszerelés nélkül nyargalászik körülötted. Persze, nehéz, én 10 év után váltottam, a tökéletes lóról, de mindegyikben van valami, amitől igenis bele lehet bolondulni. Ha ez megvan, én utána kezdenék el lovagolni rajta. A pálcát pedig felejtsd el. Küldtek hozzám reménytelen lovat, akit vágóhídra szántak. Őt anno nagyon elszúrták, rúgott, harapott, nyergelni esélyed sem volt. Kb egy hétig foglalkoztam vele nagyon intenzíven, pálca nélkül, csak pozitív megerősítéssel. Nem sokkal később leadták, mint kissé nehezen kezelhető, de lovagolható hátast.

Ja, és fontos az is, hogy bízz magadban. A ló nagyon érzi, ha egy pillanatra is elbizonytalanodsz.

És még egy tip: Monty Roberts. Szerintem tőle lehet a legtöbbet tanulni. Ő is maximálisan az erőszakmentesség híve, a lényeg, hogy értsd az állatot.


Bocs a hosszú szövegért...


Hajrá :) :) És próbáld megszeretni az új lovat, sokkal hálásabb lesz, mint az, amelyikkel jól bántak.

2013. ápr. 3. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!