Csak én vagyok ilyen? Csak én érzem ezt?

Igen, ez fontos kérdés, hogy hány éves vagy. Ha fiatalabb, vagy akár felnőtt, de még nem elég érett a személyiséged/gondolkodásod, akkor előfordulhat az ilyesmi. Ennek az az oka, hogy magad sem tudod mit akarsz igazán, minden csak belekapsz, és fellángolások vezérelnek, nem tudsz megállapodni. (Tudom, az utolsó rész úgy hangzott, mintha párkapcsolatról lenne szó, de ez is ilyen.)

Várj még egy kicsit, mert gondlom nem ok nélkül sírsz, amikor az eladására gondolsz. Ha pár hónap alatt sem változik, amit érzel, akkor ha fáj is, add el. Hosszútávon egyszerűbb lesz mindkettőtöknek. Esetleg megpróbálhatod olyannak eladni, akinél utána lovagolhatsz rajta, így alapvetően nem neked kell vele törődnöd, mégsem hagyod el teljesen. Amikor akarsz lovagolhatsz rajta, de ha nincs hozzá kedved nem lesz belőle probléma, mert foglalkoznak vele és jó élete lesz.

-20 fokban, orkán erejű szeleknél, vagy igazán nagy viharoknál én is átgondolom, mi az istenért kell ez nekem, +40 fokban meg már akkor meghalok, mikor egyáltalán elindulok hozzá, ez sajna ilyen, de ettől még szeretek vele foglalkozni, semmi pénzért nem adnám el, nem is gondolok mondjuk ténylegesen arra, hogy eladom. Ha csak lehet, minden nap megyek is ki hozzá, ha mégse (betegség, hazautazás, bármi), akkor az oktatóm foglalkozik vele addig is, szóval nincs magára hagyva.

Az biztos, hogy így nehéz pihenni is egyszerre, de ha belegondolok, abban az időben nem lefeküdnék aludni, tehát a lovaglásokat alakítom úgy, hogy nekem az jó legyen, aktív kikapcsolódás. Az idomítóedzéseim is próbálom feldobni, nem egyhangúvá tenni, és a terepeket is - illetőleg mindig örülök, ha van módom társaságban kimenni.