Mi a véleményetek erről a történetről?

Korán van. A dús fű még harmatos, a Nap még nem kelt fel, de az ég alja már rózsaszínes. A természet csak a miénk. Kedves lovam az erdőszéli patak partján legel a mezőn, én a hátán ülök, zabla, nyereg nélkül. Felemeli a fejét, a nyakára hajolok, és a fülébe suttogok. Ő hátrafordítja a fejét, megböki a lábamat. Türelmetlenül horkant. Végigsimítok a nyakán, megkapaszkodom a sörényében, majd jelt adok neki a vágtára. Csodálatos érzés. A szemembe csapó széltől könnyezni kezdek, két kézzel markolom a sörényét, ő pedig teljes szívéből galoppozik a végtelen mezőn keresztül a tavaszi naplementében. Nevetek. A távolban felsejlenek a falu körvonalai. Nemsokára harangoznak, nemsokára minden tele lesz emberekkel. Ekkor szánom el magam a döntésre. Lovam is megérezhette. Elengedem a sörényét, ő pedig lassít, majd megáll. Leszállok a hátáról, átölelem a nyakát, és a sörényébe zokogok. Majd távolabb lépek, és könnyes szemmel a patak felé küldöm, menjen vissza az erdőbe, ott nem találják meg. Nem akar elindulni. Rászólok, a kezemmel hajtom tovább. Mikor elvágtázik vissza a patakhoz, egyedül sétálok haza. Az életet választottam.

Eleinte biztosan hittem, hogy rosszul döntöttem. Szenvedtem, gyalog jártam az erdőt, kedves lovam nevét kiáltozva. Majd eszembe jutott, miért is döntöttem így. Kereken hatvan éve történt, azóta soha nem simogattam a bársonyos orrukat, sosem ültem többé egy ló hátán sem. A lovam biztosan elpusztult már. Még mindig nem tudom, jól döntöttem-e.