Ha a ló annyira szereti az embert, meg kötődik hozzá, miért hagyja a lovasat a földön, ha ledobja?

Nem hagyja! Pontosabban nem mindíg, ezt attól függ hogy van idomítva, milyen a személyisége, illetve, hogy mennyire valós a veszély. Pl terepen a ló számtalanszor megréül a rohadt fácánoktól, de ha le is esel, azért az esetek nagyrészében nem vágtázik hazáig. ennek ellentéte, ha egy kóborkutya csapat üldözőbe veszi, akkor cseszheted, hogy majd megáll neked. A lovaknál mindenki a saját életét menti, ez a szabály.

Megjegyzem, kutyát is akkor lássál odarhanni a gazdához, mikor mellette valakit petárdával dobál... Szóval ott is lehet ám félelmet előidézni, olyat, hogy a kutya színét se látod egy darabig.

Vannak azért huncut lovak... saját szememmel láttam egyszer, ahogy Didróka teljes kakaóval végigvágtázott a lovarda mögötti réten, hátán egy sikítozó kiscsajjal, aztán amikor végül az illető lepottyant, még két vágtaugrást ment, majd pedig nekiállt békésen legelészni, mint aki kettőig sem tud számolni. Szóval olyan nagyon nem lehetett halálra rémülve, csak éppen nem volt kedve prarírozni, és kitanult, öreg iskolalóként tudta már, hogy ha megszabadul a majmocskától, akkor neki szabadfoglalkozás lesz. :)

Az a dolog lényege, hogy a ló nem szereti a lovaglást. Ez őt nem szórakoztatja. Éppen ezért kitalál magának dolgokat, amivel a lovast bosszanthatja, és bele viszi a játékba. Némelyik egészen fantasztikus, pl csapkodja a farkával az út széli bozótot, aztán látványosan megijed tőle, vagy a lovaspályának mindig ugyanazon a pontján eggyel alacsonyabb jármódba vált, akárhogy hajtják stb. az ilyen kis szemétkedésekben gyermeki örömük telik. És bizony súlyos esetben a ledobálásra is rászokhat.