Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Szerintetek melyik tesz neki...

Szerintetek melyik tesz neki jobbat?

Figyelt kérdés

Van egy ló, akivel most én foglalkozok, mert fáj látni ahogy tartják. Egy öreg bácsikánál van egy tanyán, aki nem foglalkozik vele, mert szegénykének amúgy is gyenge lábai vannak, mindig sokszor volt sánta, azonban az egyik sántaságából sosem fog kigyógyulni, mert az egyik terep alkalmával széthajtotta valami tereplovas, aki ideiglenesen jött lovagolni rá mozgatás szempontjából és a sérült inai kilyukadtak. Aztán az állatorvos azt mondta, hogy se karám, se semmi, csak állás,egy ideig szigorúan. Aztán úgy néz ki jobban lett, és újra hívta a bácsi lovagolni a lovasokat, mert azt mondta állítólag az állatorvo, hogy (1 hónap már eltelt és) jöhetnek mostmár rá óvatosan könnyű gyerek lovasok, lépni , kicsit ügetni, ha nagyon nem bírja mellőzni. De ő 80-90 kilós lovasokat hozot, akik vágtáztak rajta, sokszor egymás után jöttek rá és hajtották a szerencsétlent, mintha egy hónapja az állás nem lett volna megerőltető neki. Azóta olyan rossz lett az állapota, hogy négy láb sánta, kitudja már pontosan mi a baja, mert nem hív állatorvost én meg nem hívhatok, mert nincs hozzá jogom, ő meg fél, hogy ráhúzzák a felelősséget és megbüntetik. Az állatvédő ismerősömnek már szóltam, de nem tud tenni semmit, mert nem olyan körülmények között van a ló, hogy tudnának tenni bármit is.

Na most, a helyzet az, hogy ez a lovacska, mióta ilyen sánta (1-2 éve lesz már) csak a boxban áll és mikor jöna lovász kitakarítani a boxot kiköti, de aztán visszaviszi. A minap gondoltam, hogy azért ez nem élet. A négy falat nézni a sötétben hónapokon, már éveken át és egy kis lyukon bámulni kifele...ez borzalmas. Ha sánta ha nem mozognia kell. Szóval kivittem egy kicsit a karámba futószáron. Nem hajtottam, hagytam , hoy úgy menjen ahogy akar/érzi. Amint kiment körre, elindult iramos ügetésbe, majd vágátba. Bakolt, tekergette magát, ugrált. Majdnem 10 percen keresztül, csak ütemes ügetésbe és vágátba közlekedett. Le se bírtam állítani. Eután lenyugodott és még sétáltunk egy kicsit. Látszott, hogy egyik lábára se tiszta, a hátulja különösen nem, de őt nem zavarta, hogy nem tiszta a járása. És úgy vettem észre, hogy ügetésben egész tiszta és mintha miután bemelegett volna egy kicsit jobb is lenne, de lehet, hogy ezt csak én látom bele.

Egy valamit meg kell jegyezenem! Nem úgy kell elképzelni, hogy ilyen lábkímélősen, majd' összeesősen sánta, hanem ez a látszik, hogy egyik lábára sem tiszta. Beállt egy ilyen állandó sántaságra. Azon is gondolkoztam, hogy lehet, hogy már azért sánta, mert állandóan áll és az ízületei el vannak gémberedve, meg amúgy is fel vannak puhulva a nyírjai az állandó boxban állás miatt, mert annak sincs talpfája, ergo nem lehet teljesen kitakarítani. Szóval arra gondoltam, hogy mostantól rendszeresen kiviszem így sétálni a karámba, vagy ki terepre. NEm ülök rá, dehogy is, csak sétálunk száron. Csak nem lehet neki rosszabb, mint állni évekig egy 3x2-es minimál sötét boxban. Egyébként a karámban azért nem engedem el, mert kiszökös, nem biztonsgos. A hapsika is ezért nem engedi ki. Szerintetek? Ronthatok ezzel az állapotán? Mert nekem úgy tűnik nagyon hálás nekem. Tegnap amikor jöttem és hallotta a hangom, mert hallottam a hörgését a boxból. Szóval, szerintetek?



2014. okt. 27. 19:48
 1/4 anonim ***** válasza:
Nekem is hasonló volt a helyzetem, lesántult tavaly a lovam. Kiderült, hogy nagy eséllyel sose fog meggyógyulni, de azért be kellett zárnom boxba, és nem mozoghatott semmit, csak napi 10 percet sétálhatott az istállófolyosón. Az állandó sántasága mellé lett még egy csomó izomfájdalma a mozgáshiány miatt, az idegei is megsínylették az állandó bezártságot, és a lábai is egyre rosszabbak lettek, ahogy felpuhultak a patái, egyre érzékenyebb volt. Tavasszal úgy döntöttem, nem érdekel már mit mond az orvos, ez a ló így megbolondul. Rövid átszoktatás után kiengedtük legelőre, és heti 4-5 alkalommal sétálgattam vele úgy 15-20 percet. A lába nem javult, de nem is romlott, viszont a közveszélyes, agybeteg lóból egy kezesbárány lett, aki élvezte az életet. A legelőn sokszor rohangált, cirkuszolt, de nem romlott tőle a lába.Lovagolni nem szoktam, de szoktam futószárazni, vagy kézen kimegyek vele terepre, még ügetni is szoktunk visszafogottan, és azóta egész máshogy néz ki, teljesen egészséges, szép alkatú. Időnként terepen felülök rá kicsit (elég könnyű lovas vagyok), ennél többet nem merem lovagolni, de a mozgatás határozottan jót tett neki minden tekintetben.
2014. okt. 27. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Igen, pontosan így állunk mi is. :) Ebben reménykedek én is, hogy ha javuli nem javul, de nem romlik a helyzete, mert mióta mozgunk, vagyis több időt töltünk a boxtól távol a patája is szépen szárad. Egyik napról a másikra is, rengeteget tud száradni. Holnap délelőtt is, ha ilyen szép időnk le mint ma, szerintem kimegyek egyet sétálni vele az erőbe. Az egyik ismerősöm azt figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy jót tesz neki, de mit csináljak? Ki tudja valójában, hogy melyik jobb neki? És én nem hajtom. Annyit és úgy megy ahogy ő érzi. :)

Köszi a választ!

2014. okt. 27. 20:54
 3/4 anonim ***** válasza:

azért ezzel vigyázni kell nagyon, mert amit írtál azt rossz volt olvasni, hogy 2 év után kiengeded és akkor 10 perc csutka vágta...


aranyos vagy, hogy segíteni akarsz rajta. a lónak a legjobb az lenne, ha a karámban lehetne egyedül, ez A szabadság, nem az, hogy vezetgeted, a lábának is az a legjobb, ha egész nap a karámban kószálhat.


a tulajdonosát egyáltalán nem értem, hogy ha neki a pénz a fontosabb a lónál, hogy frissen sántaságból felgyógyulva kiadta pénzért, akkor utána miért tartja évekig boxban, miért nem adta még vágóba, ez egy klasszikus vágóba kerülési történet lett volna... szerencsére nem így lett.


szerintem a lónak azzal segítesz a legjobban, ha a karámját megcsinálod úgy, hogy ne tudjon kiszökni!

2014. okt. 27. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Most jön a tél és ilyenkor egyik másik lovát se lehet karámozni olyan dagonya van a karámban. De majd persze megpróbálom, de egyenlőre ennyit tehet. Nyilván van a jónál is mégjobb megoldás...mindig van! De most ez az egyetlen lehetőség adott neki a mozgásra.
2014. okt. 27. 22:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!