Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Napi egyszer tudom etetni a...

Napi egyszer tudom etetni a lovam, hogyan tegyem?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Van egy lovam ridegtartásban, de csak napi egyszer tudok kijárni hozzá, így egyszer etetem. Eddig jól működött, mert Volt rengeteg legelnivalója napközben, így állandóan volt valami a gyomrában. Mikor kimegyek kap még jó sok szénát, amit még mellette eszegethet és 2 fángli zabot.

Eddig nem volt semmi baja, de félek, hoyg a napi egy abrakolásból baj lehet. Hogyan tudnám csinálni, hogy jó legyen?


2014. dec. 22. 12:19
1 2
 1/18 A kérdező kommentje:
A másik kérdésem az az, hogy 2 hónapig nem ült rajta senki, ezért nagyon ellustult. Magát sem mozgatja le soha, pedig lenne rá elég terület. Most egy hónapja kb el kezdtem mozgatni. Próbáltam fokozatosan, mivel nem mozgitt sokáig és eléggé sovány is. (Augusztusba került hozzám, már akkor is sovány volt,a volt tulajdonosa is azt mondta, hoyg mindigis ilyen volt, nekem sem hízik meg azóta se) Van, hogy csak egy héten egyszer tudok rá felülni a hideg és a korai sötétedés miatt és nagyon nem akar visszaszokni, nincsen semmi menőkedve, még sétálni sem akar. Nem tudom mitől lehet, mert egészségügyileg tudtommal rendben van, a lábaival nincsen gond, csak gyengének látom, merthiyg yieln sovány, de hízlalni meg nem tudom. Nem tudom emnnyit kéne adjak neki, mert alig mozog és ahhoz soknak találom a 3 fángli abrakot. Mondjuk csak zabot kap. Mi a véleményetek?
2014. dec. 22. 12:28
 2/18 A kérdező kommentje:
Angol telivér egyébként.
2014. dec. 22. 12:29
 3/18 anonim ***** válasza:

Nincs gond a napi egy abrakolással, csak legyen előtte folyamatosan széna. Legjobb, ha egy nagybálát beraksz neki, ő majd kiszolgálja magát.

Azt viszont remélem, hogy nem egyedül van, lótársaság nélkül egész nap...

2014. dec. 22. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
60%

Nincs senki a lóval, aki este is abrakolná? Egy telivér többet igényel, mint egy félvér, este is nyugodtan mehetne bele még két fángli, reggel akár a három is. Fokozatosan adagolhatsz neki kukoricát, árpát a zab mellé, azoktól jobban hízik, a legjobb lenne, ha roppantva kapná, és olajat is adhatsz neki fél decivel kezdve, fokozatosan emelve.

Szénát nem tudom, hogy kap, ha hálóból, abból többet is felköthetsz neki egy nap, hogy másnap reggelig kitartson.


Nyalósója van?

A fogait mikor látta ovos?

Reggelente abrakolás előtt nem tudnád futószárazni egy félórácskát?

2014. dec. 22. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Nyalósó van, lótársaság szintén, csak nincsenek még egybeengedve. A foga nyáron volt megcsinálva.

Nem reggel megyek ki hozzá, hanem oylan 2 óra tájt, akkor megkapja az abrakot és rengeteg szénát kap, de azt sajnos nem tudom, hogy meddig tart ki. A szénahálón már gondolkodtam. Ér valamit?

Azért nem merek neki több abrakot adni, mert nem mozog szinte semmit és mivel azt csak egyzserre tudom odaadni, félek, hogy ha töbet kap az angyon sok elsz egyszerre. Nagyon nehéz rá venni a munkára. Átlagosan heti 3x van rá lehetőség az én időm és az időjárás stb miatt, és nagyon nehéz mozgásra bírni.

Az olajra már gondoltam, csak nem tudtam pontosan milyen olaj lenne a legjobb.(?)

Két hónapja nem szedi össze magát, nagyon sovány, de állítólag minidg ilyen volt, nem férges,nagy az étvágya és sokat trágyázik, feltűnően gyors az anyagcseréje.

2014. dec. 22. 13:01
 6/18 A kérdező kommentje:
Sajnos nincs lehetőség arra, hogy gyakrabban abrakoljuk, az egyzseri etetés nyilván angyon nem jó, de olyankor próbálok kint lenni vele pár órát és legalább addig fokozatosan etetni, meg lassan.
2014. dec. 22. 13:03
 7/18 anonim ***** válasza:

A zabtól nem fog hízni, adj neki egy kis lucernát, abraknak pedig árpát a zab helyett, maréknyi kukoricát,fél fándli korpát. Keverd össze és áztasd be.

Fokozatos hozzászoktatás után kaphat egy csapott fándli lótápot is bele.

Segíthet, ha a télen takarózod, mert elég sok energia elmegy fűtésre. Rakj rá vízhatlan karámtakarót, úgy rendben lesz.

2014. dec. 22. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

Hát persze, hogy ér valamit a szénaháló. Most hogy kapja a szénát és mennyit? A múltkor volt erről itt egy érdekes vita, de tény, hogy széna nélkül nem fog hízni a ló, ad libitum kéne, hogy egye, vagyis annyit kéne kapjon, hogy másnap 2 órakor is legyen még valamennyi, mert amit legel, az már nem ér semmit.

Sima étolaj is jó, a legolcsóbb, az abrakhoz kell hozzákeverni. Tápozni is lehet, de ha az összetevőket magad is be tudod szerezni, olcsóbban jön ki, de nyilván a tápban vannak plusz vitaminok, ásványi anyagok. Hízlalásra sokan a Marstall Western-t ajánlják.

A takarózás ötletét én is támogatom, mert a szőrnövesztés sok energiát elvesz, főleg, ha zsír nincs a lovon. tavasszal pedig le lehet nyírni, ami szintén megkönnyíti a szrváltást.


Én a saját telivérem kapcsán azt vettem észre, hogy a munka nagyon sokat számít, attól formásodik, különben csak a hasa nő, a bordái meg kilógnak. Ha kettő körül tudsz kimenni hozzá, az gondolom suli/meló után van, világos is van még, egy kicsit mozgasd le minden nap abrakolás előtt, amikor pedig lovagolod, akkor lehetőség szerint menjetek ki terepre, hátha jót tesz a menőkedvének.

2014. dec. 22. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

Mindig gondban voltam, hogy a szénát hogyan mérem ki neki, mert nem tudom megállapitani hogy pl 15kg mennyi, nem tudom mások hogy csinálják.. Mindig szem mértékre adom, meg úgy, hogy volt kis kocka bálánk és arrol tudtam hány kg, kb ahhoz mértem a nagy bálából..De sajnos nem tudom pontosan meddig szokott elég lenni neki.

Takarón én is gondolkodtam, van neki egy vízhatlan takarója, csak ne tdutam merjem-e null-24 rajta hagyni és hoyg az valóban jot tesz e neki, hogy kb sosem szellőzik, csak mikor kimegyek. Szerintetek hány fok alatt tegyem fel? Vagy inkább csapadékos időben kellene? És akkor nem fog megfázni, ha egész nap rajta van, de munkához meg leveszem róla?


A munkával kapcs. csak azt nem értem, hoyg mikor felülök az istenért enm indulna el, a végén már pálcát kell használnom, hogy lépjen. Szinte mindig terepre megyünk és keveset dolgozunk: összességében max 10 p ügetés és 5p vágta, meg kb 15p séta. Próbáltam emelni, de nem javul a kondíciója ugyanolyan fáradékony mindig. Illetve azt vettem észre, hogy nincs kedve menni, ellenkezik, mintha nem bírná ,de sokszor meg mikor már ügetünk vagy vágtázunk rájön egy kis rohanhatnék és kicsit rágyorsít és látszik hogy élvezi.. Nem nagyon értem..Nem tudom mennyire hajthatom, mi az ami sok és ilyen felépítéssel mennyit menjek vele. Fokozatos vagyok mindenesetre, és próbálom egyre gyakrabban..

2014. dec. 22. 14:00
 10/18 A kérdező kommentje:
egyébként 5 és fél éves
2014. dec. 22. 14:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!