Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Ide kóborló cica miért fél?

Ide kóborló cica miért fél?

Figyelt kérdés

Hozzám szegődött két darab fekete kandúr cica. Először csak egy, de később 1 hétre kb jött a másik is, valószínűleg egy helyről valók lehetnek, mert teljesen ismerősként közelednek egymás felé, tehát nincs fújtatás, morgás, abszolút semmi jel, hogy ők nem szeretnék egymást.

Valószínűleg vagy meghalt valaki és övé lehetett, vagy itthagyták őket, nem tudom.

Szóval a lényeg, hogy az egyiket betudtam fogadni. Ő már itt is él velünk mint kinti macska, be is szeret jönni, de nyilván a kinti létet szokta meg, így kb 10 perc bezárt ajtó után ki kell engednem.

De ezen kívül emberhez szokott, kedves, játékos, követ, bújik, tehát olyan, mint egy átlagos, normális cica. Kandúr, ivartalanítva is lett, oltva, féreghajtva, mindent kapott.

Szóval az én cicám lett.


A másikkal van a gondom. Ő egy héttel kb később jelent meg, de ő fél. Egyszerűen nem lehet a közelébe kerülni, mert azonnal elszalad. Egyedül az ételt várja, nyávog, megyek az edényért, amíg odateszem neki elmegy, ha csak pár centire is, aztán amint távolodok, visszamegy és eszik.

És ez mindig így van. Egyszerűen ha közelítek felé, szalad, vagy csak picit arrébb meg. Mindig rejtőzködik valahol, ha éhes előjön és kb ennyi...

Ivaros kandúr, akinek ráadásul beteges a szeme, ilyen fehér "izé" van rajta, mintha össze lenne neki picit ragadva, el kéne vinni orvoshoz is, de egyszerűen nem hogy elkapni, még a közelébe sem tudok kerülni. Így sem ivartalanítás, sem orvos nem lesz.


Esetleg valakinek valami ötlet, akinek sikerült már elkapni, megszelidíteni ilyen cicát?



2022. júl. 6. 00:33
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Türelem! Ilyen a természete, lehet sosem lesz szelíd, és az is, hogy van gazdája, hogy egy kicsit lehűtselek. Odajár enni, és te nem érdekled, de lehet az emberek sem.

Kérdezz körbe, lehet csak néha arra téved, és nem igényli a gondoskodást!

2022. júl. 6. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Körbe kérdeztem természetesen, mindkét cicát feltettem a községünk Facebook csoportjára, de a mai napig nem jelentkezett rá senki, hogy hiányozna nekik.

Furcsa mód, egy idős férfi lakott itt az utcában, de őt bevitték az otthonba, azt mesélte egyik barátom, aki szemben lakik, hogy neki volt több macskája, meg kutyája. A kutyát értelemszerűen elvitték onnan, mert az látható volt, de a macskák, ha kintiek...őket nem fogják megtalálni, főleg nem is keresik, ha nem is tudják, hogy vannak.

Szóval a macskáknak nincsen gazdája, ez már biztos. Vagy direkt dobták ki őket.

2022. júl. 6. 00:56
 3/11 A kérdező kommentje:
Ennek 4-5 hónapja, azóta vannak itt.
2022. júl. 6. 00:58
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Ha barátkozni akarsz akkor kézből etesd, markodba beleteszed a kaját és amig eszik addig a másik kezeddel óvatosan(nem ravaszul) feléje nyúlsz és simogatod, persze ha vadóc a macska akkor ne kockáztasd a testiépségedet és ha mégis és megkarmol vagy harap akkor menj el egy tetanuszra.

Macskák körme alatt de a kutyák körmei alatt is eszméletlen sok bacilus van, hát még a szájukba. Sok háziállat soha életében nem kapott olyan színtű törődést, hogy mosták volna a fogaikat, a legritkább esetben van a kutyák/macskák körme vágva. (de tévedjek főleg igaz az ilyen elárvult jószágokra)

2022. júl. 6. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Lehet a bácsi macskái. Ettől függetlenül nincs 2 egyforma macska, még ha saját nevelés lenne is lehet ilyen különbözően viselkednének.

Érdemes folyamatosan beszélni, nyilván nyugodt hangon, csak akkor tudsz közeledni, ha ő is.

2022. júl. 6. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
76%

Ez a srác a legvadabb hajléktalan macskákat eteti és tőle ellesheted, hogy hogyan juss a macska bizalmába, hogy megtudd simogatni.


https://www.youtube.com/channel/UCCJd3vy4OPW7rVnCSynM77g/vid..

2022. júl. 6. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 Miss Endzsi ***** válasza:
53%
Rakj neki nedveset, nekem arra rögtön megbarátkozott.
2022. júl. 6. 02:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Mindig nézd egy kicsit közelebbről mikor eszik.
2022. júl. 6. 05:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Ha azt látod, hogy gond van, orvoshoz kéne menni, ne édesgesd hetekig, kérj segítséget állatmentőktől, és élvefogó csapda.


Egyébként szerintem a szelidítés is könnyebb lenne úgy: amíg lábadozik, vadsága miatt jobb híján ketrecbe tehető a nyugalom miatt. Ott lehet "kényszersimogatni", na nem kézzel, hanem mondjuk egy tollas pálcával vagy törlőbottal. És óvatosan, idővel a "simogatóbot" kézre cserélhető.

Az állatmentők is így csinálják.


Nyilván persze, ha úgy ítéled meg, hogy nem igényel azonnali orvost a gondja, akkor lehet vele próbálkozni a többiek tippje alapján, nem azt mondom, hogy azok rosszak. :)


Egyébként simán lehet, hogy bántották, mióta utcán vannak, nekünk az egyik cicánk ilyen, már négy éve nálunk - engem elfogadott, de senki mást, és pontosan így kerüli az embereket, ahogy te is írtad.

2022. júl. 6. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Az én cicám is ilyen volt 2 éves koráig, én kb akkor kezdtem el elég "agresszíven" szelídíteni, mára egy 8 éves atomszelíd szobacica lett belőle, ivartalanítani is el tudtam vinni. Az etetés nagyon jó kiindulás, a szelídítés viszont egy hosszú, türelmet igénylő folyamat. A cica jó ha összekapcsolja a kajával a jelenlétedet. Mindig maradj a közelben, amikor eszik, minden nap egy kicsit közelebb menve hozzá. Egy idő után meg is fogod tudni evés közben érinteni, ami nagyon fontos. Így kapcsolja össze az érintést a kajával, ami egy pozitív visszacsatolás. Később kaja nélkül is hagyni fogja majd magát simogatni.Ha már megfelelő a bizalom, akár be is viheted, vagy utánad megy magától a házba. Az is sokat segít, ha a másik cicát, a szelídebbet látja veled, mert akkor leesik neki, hogy nem vagy veszélyes, hiszen a másik sem fél tőled.
2022. júl. 6. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!