Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Cica füle folyamatosan sebes...

Cica füle folyamatosan sebes a tavaszi-nyári időszakban. Mit tegyünk vele?

Figyelt kérdés

Fehér, 8-9 éves, ivartalanított nőstény cica, kissé vad, kertben él.

Hangsúlyoznám az elején, hogy az első dolgunk a tünetek megjelenésekor az állatorvos volt. Több dokinál is jártunk, sok százezer forintot hagytunk már ott tesztekre és krémekre. Mindegyik doki laphámrákot mondott azonnal, volt szövettan, ez nem igazolódott. (Voltak gyanús sejtek elvileg, de konkrétan a rák nem volt kimutatható.) A füleit le akarták vágni, mivel elvileg olyan súlyos volt már a seb, hogy a macska fél éven belül belehalhatott volna - mi ezt nem engedtük (kinti vad cica, aki hozzánk szegődött pár éves kóbor macskaként, az évek során szelídült, de lakásba/csak kertbe például nem sikerült beszoktatni). Ez a vizsgálat és diagnózis volt 3 éve, a macska azóta is él és virul, télen begyógyulnak a fülei, csak a jó idővel lesz újra ilyen. Fehér cica, eleve az UV fény miatt gondolom sérülékenyebb a füle, így próbáltuk naptejjel kenni (nem engedte, egy idő után nem tudtuk megérinteni sem, pedig etetés, simogatás, stb. mellett próbáltuk kenni a fülét), utána betadine-l és hámosító krémmel bekenni, nem segített. Most újra elvittük állatorvoshoz, a laphámrákot mondja ez az újabb doki is, meg hogy pár hónap és meghal a cica. Én megmondom őszintén, nem értek ehhez, lehet ez tényleg laphámrák, ha a cica jól van, már ennyi idős és az egyetlen baja, hogy sebes a füle? A fül levágását természetesen megtesszük az egészsége érdekében, ha szükséges, de amennyit ő járkál mindenfelé, félek, hogy nagyobb baja esne hosszútávon azzal, ha valami belemenne a fülébe. Tisztítani nem tudom neki, egy idő után nem engedné, hogy megfogjuk, a naptej után is majd fél évbe telt, mire visszanyerte a bizalmát. Milyen más módszereket tudnátok mondani megoldásként? Még tavaly kaptunk az egyik dokitól tőgyinfúziót, az a jelenlegi állapothoz képest gyönyörűre gyógyította a fülét, de sajnos mostanra már nem árulja ezt a doki.



2023. jún. 1. 12:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Off nem off nem tudom, nem vagyok állatorvos:


A miénk fülatka miatt vakarta állandóan a fülét, habár nem sebesedett ki túlzottan. Arra az állatorvos fülatka és bolha elleni rácseppentős oldataot adott, attól megjavult, de bagzáskor figyelni kell rá, mert befertőzi a többi macska.


Többségében nem védenek atka ellen az ilyen rácseppentős szerek.


Ezt a macskáknak való advocate rácseppentő oldatot használjuk, 30 napig jó olyan 3000 ft.

Egy próbát megér szerintem.

2023. jún. 1. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
79%
Fehér macskákat tilos kint tartani a nap miatt, sajnos valóban rákot okoz náluk :(
2023. jún. 1. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
93%
Fehér macskát csak benti tartással ajánlanak az állatorvosok. Ezt nem mondták?
2023. jún. 1. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

1es: köszi, megpróbáljuk a fülatka elleni szert! Remélem az segít!


2-3: Írtam, hogy hozzánk szegődött pár éves korában. Eleve kinti cica volt, valószínűleg gazdi nélkül egy random szaporítónak vagy nem kívánt alomnak a következményeként.

Az elején próbáltuk elzavarni, aztán megesett rajta a szívünk, adtunk neki enni, foglalkozni kezdtünk vele. Egyszer télen megpróbáltuk behozni lakásba, nagy balhé volt... lehet, hogy ha évekig bezárva tartjuk, megszokja, de nehogy már engem csesszetek le ész nélkül, amiért próbálok segíteni egy macskán, akit több év türelemmel tudtunk csak kézhez szoktatni!

2023. jún. 1. 15:16
 5/11 anonim ***** válasza:
85%
Nem csesztelek le, indulat nélkül írtam, hogy fehér macskát bent kell tartani. Sajnos a fülük laphámrákos lesz előbb-utóbb, kivétel nélkül.
2023. jún. 1. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
82%
Senki sem cseszett le, elmondták az igazat, rákos lesz a macska füle.
2023. jún. 1. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos a miénk is laphamrakban pusztult el, fehér cica volt. Eloszor csak bedagadt a feje néha,tele volt gennyel, elvittuk orvoshoz, azt hittük megharapta valami. Aztán sebes lett a füle, hintoporoztuk, kamillaztuk, tiszta vér volt már minden ahogy rázta. Borzalmas volt az egész sajnos és nagyon rossz állapotban pusztult el, tele volt gennyel a feje. Nem akartuk elaltatni, mert nem volt legyengülve, imádott elni, boldog volt még az utolsó napjaiban is. Mindegy, szóval sajnos borzalmas betegség.
2023. jún. 1. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Még annyit, hogy semmi más lathato tunete nem volt, futott, játszott, evett, de a füle az tiszta sebes volt és semmitol se gyógyult, fulcsepptol se.
2023. jún. 1. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Szövettan volt, nincs rákos sejt. Se genny, se semmi ilyesmi... én elhiszem hogy az, de eddig 2x vettek mintát tőle, mindkétszer negatív volt a vizsgálat eredménye. Akkor hogy lenne laphámrák?
2023. jún. 1. 17:20
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Mi kiskoromban kóbor macskát etettunk és az ő fülei is brutálisan sebesek voltak… fehér volt, érdekes hogy ennyire érzékenyek a fehér fulu macskák
2023. jún. 2. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!