Hogyan vészeltétek át kedvencetek elvesztését?

Milyen állat volt?

Én nehezen viseltem a cicám elvesztését, de nem volt 13 éves szegény, csak 2. :(

A mi tortenetunk ott kezdodott,hogy apum boltja elott egy reggel (2011.junius kozepe fele) egy kicsi cica ult (nem volt tobb 3 hetesnel)vagy kidobhattak vagy elhagyta az anyja.En amugy sose voltam nagy cicas,13 evig volt kutyam.De ez a cica olyan edes volt,hozzamszegodott.Hazavittem,megmosdattam,tele volt bolhaval,kiszedegettem belole,cseppet kapott,allatorvoshoz vittem,a legjobb kajaval etettem,es amugy minden nap levittem apum boltjahoz,mert ott zarasig eljatszott aztan vittem haza.Es egy nap (el voltam utazva 2 napra es apum vigyazott a cicara),apum szokasos modon nyitotta az uzletet a cicaval,Gombival es amikor nem figylt valami hulyegyerekek elloptak a bolt elol.Amikor hazajottem teljesen magam alatt voltam,kiplakatoltam a kornyeket de nem hivott senki.Nagyon sokat sirtam Gombi utan.Szoval kb 2 honapig volt nalam.De Hala az Istennek,ismet mellem szegodott egy,szinten a bolt elott talaltam 1 hete,nagyon szeretem,csak felek ugy ne jarjak mint a masikkal.Hat utcara ezt sose fogom engedni.

L-21

Részvétem :( Nekem áprilisban volt hasonlóan szörnyű élményem. 6 hónapos kiscicám, Carlos, kiugrott az ablakon a harmadik emeletről. Gondolom a madarakat akarta megfogni. Lényeg az, hogy a betonra esett, és eltört a gerince. Én nem voltam otthon, csak a párom, ő vitte be az orvoshoz, de már sejteni lehetett, hogy nem lehet megmenteni. Elaltatták. Én erről nem tudtam, nem akarta megzavarni a munkámat egy ilyen hírrel (így utólag belegondolva jól tette). Iszonyú volt úgy hazaérni, hogy a barátom kisírt szemekkel közli, hogy inkább üljek le, mondania kell valamit. Egy hétig bőgtem miatta. Igazából a mai napig eszembe jut, feldolgozhatatlan, hogy mikor elmentem, még megvolt, mire hazaértem, már nem láthattam soha többé. Úgy emlékszem, még utoljára reggel mondtam is neki, hogy szeretlek. Legalábbis remélem, ebben hiszek.

Napokig nem bírtam elpakolni az almát, a játékait, a fényképeit nézegettem, és szomorkodtam. De tudtam, hogy ez nem mehet így tovább, így erőt vettem magamon, és elraktam mindent, ami fontos. Mivel nem bírtam már otthon ülni, munkába is 1 órával hamarabb indultam, és kitaláltam, hogy sétálok. Elég nagy táv volt, de viszonylag hamar beértem. Akkor elhatároztam, hogy gyalog megyek minden nap. Igazából nekem ez "segített", zenét hallgattam, és csak mentem, mentem, mentem. Már az fájt, ha meg kellett állnom. Az is nagy segítség vol, hogy az alomból, amiből a cicám is származott, volt még egy kicsi, amit nem vittek el. Carlos testvére. Párommal úgy döntöttünk, hogy magunkhoz vesszük őt, így legalább egy kis része velünk marad. És valóban, nagyon sok közös vonásuk van (pl.: mindkettő rágcsálja a lábam, letekerték a wc papírt, a takaróm alá bújva alszanak).

Krampusz, az új cica azóta is velünk él, már szép nagy, 1 éves, és imádom. Persze nem felejtetheti el velem a másikat. Sőt inkább folyton eszembe juttatja, és ez jó.

Igaz, a te eseted annyiból más, hogy hosszabb időt töltött veled, így több emléked is fűz hozzá. De ha átesel azon a fájdalmon, amit a hiánya okoz, akkor sokkal jobb lesz. Utána már te magad fogsz rá emlékezni, anekdotázgatsz róla. Nálunk is ez volt, 2 hónappal a történtek után könnyezve nevettem, mikor barátommal a macska hülyeségeiről nevettünk. Tudom, hülyén hangzik, de az idő tudja csak megoldani. Sírd ki magad, gondolj rá sokat. Foglald le magad valamivel, ami leköt, és egyszer csak azt veszed észure, hogy "jéé, eltelt úgy 30 perc, hogy nem is gondoltam rá!" De mindenféleképpen hagyj időt magadnak a gyászhoz. Ha nem adod ki magadból, örökre nyomasztani fog.

Ne haragudj, hogy ilyen bő lére eresztettem a mondandómat, de most nekem is jól esett beszélni róla :)

Kitartást!

Én a kutyusommal voltam így.... Januárban lesz 6.-éve hogy nincsen velem.. És még a mai napig is borzasztóan fáj a hiánya... :( Ha csak rá gondolok, hogy bárcsak itt lehetne, hogy bármit odaadnék érte, hogy ő újra itt legyen a sírás elér.. :'(

Idővel könnyebb lesz, de igazán én úgy érzem hogy sosem fogom tudni elfogadni hogy ő nincsen :(

Részvétem a Cicád miatt :(